Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 5. szám
szeretetemnek szereteted mindig kevés volt,
én pazaroltam, te adakoztál.
Mosolyod mindig kevés volt
és kezed melege is kevés volt.
Én áradtam, mint vad patak
hangosan és haszontalan,
te mércézett pohárban adakoztad
bölcs italodat, okosan beosztva,
s kimérve érdem szerint.
S ha hálátlan lázadtam, s telhetetlen
szomjamban haragos fájdalommal vádoltalak:
te józan fölénnyel fékezted
oktalan viharzásomat.
Elég nem volt elég nekem! a túlsokat
akartam, a céltalant, a szomjon-túli kortyot.
S te higgadt felnőtt, türelmesen elnézted,
hogy ajándékért gyakran hálátlanság a bér.
Már nem lázadok, s nem is szégyenkezem.
Kedved szerint beosztok, időt mérek,
s szavakon célszerű árnyalatot.
És tudom, ha keveselnéd egyszer
okos szeretetemet barátom!
én is kérdőn nyitom fel majd szemem:
pontos voltam és becsületes!
ki találhat bennem hibát?
Mégis, közöny ez, s tudom, semmit sem ér.
Óh barátom, szenvedély varázsa helyett
érdekel téged ez a szürke ceremónia?