Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · KÜLFÖLD
Kétféle irodalomismeret
A Nouvelle Revue Française márciusi számában Albert Thibaudet állandó rovatában (Réflexions sur la litterature) fölveti a multból a jelen és a jelenből a mult felé ható kétféle hagyomány kérdését. Gondolatmenetére Sacha Guitry, az ismert színész és vígjátékíró most megjelent emlékiratai adnak alkalmat. Sacha Guitry őszintén megvallja, hogy az iskolában nem tanult semmit; tanárai apja, Lucien Guitry barátai voltak. Montaigne iránt a fiatal Guitry Jules Renard-al való személyes ismeretsége nyomán kezdett érdeklődni. Az irodalom olyan, mint a chambord-i kastély kettős lépcsője: a mából visszafelé ugyanoly teljes irodalomismeretre tehetünk szert, mint az iskolás fegyelemből a jelen felé. E két tendencia alapján két írótípust és kétféle irodalomismeretet különböztethetünk meg: Courteline vígjátékai, amelyek a hagyomány vonalában vannak, Moliere-re emlékeztethetik a nézőt; de Moličre új színt és érdekességet kap egy olyan lélekben, amelynek közvetlen élménye Courteline. Az iskolai hagyományból a jelen felé tájékozódó író típusa Boileau; a jelenből a mult felé tájékozódónak Stendhal a legjellemzőbb képviselője. Ez a két tendencia ritkán van egyensúlyban; Thibaudet az utóbira Racine-t hozza fel példának.
Termékeny megkülönböztetés, amely könnyedén, erőszak nélkül alkalmazható a magyar irodalomra. Nálunk a századokat magába ölelő iskolai fegyelemről, mozdulatlan hagyományról egyáltalában nem beszélhetünk; amit hivatalos álláspontnak, «vaskalaposságnak» neveznek, valójában újkeletű eszmék kíméletlen érvényesítése az irodalom múltjában. Toldy Ferenc romantikus világnézete visszamenőleg érvényesült és Beöthy Zsolt függetlenségi nacionalizmusa a magyar karakter és a magyar nyelv szabadságharcává változtatja irodalmunk egész történetét. Az a mai törekvés, amely a magyar mellett egyre nagyobb helyet biztosít a latin nyelvnek és a nemzeti kisebbségek nyelveinek, félreismerhetetlenül magán viseli Szekfü Gyula elveinek a bélyegét. Ady Endre költészete az utóbbi évtizedek legnagyobb történelmi szemlélet-teremtője és jóformán teljesen újraköltötte Vajda Jánost. Csokonait és a kuruc költészetet, ősmagyarrá varázsolta a századeleji zsurnalizmus nem egy gondolatát és nyelvi formáját. Az iskolai fegyelem, a hagyomány folytonossága, amely Franciaországban készen kapott, magától értetődő kerete az irodalomnak, nálunk hősies erőfeszítés eredménye, egyéni kultúra teljesítménye Kazinczy, Arany, Babits vagy Tóth Árpád munkásságában.