Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · KÜLFÖLD
Gy. A.: Egy «új» francia költőről
Valery Larbaud, ez a fínom s nálunk még kevéssé ismert elbeszélő, néha, két szép novella közt, otthagyja a szépirodalmat a kiruccan a nyelvészet, az idegen irodalmak ismertetése, esetleg a filológia és az irodalomtörténet berkeibe. Ezúttal, a Revue de Parisban, egy új fölfedezéséről ad számot: bemutat egy rég elfeledt s félreismert romantikus költőt, aki eddig az irodalomtörténészeket is oly kevéssé érdekelte, hogy még a nevével se voltak tisztában. Philothée O'Neddy - mert róla van szó - legfeljebb azok előtt ismeretes, akiket a nagy romantikus költők mögött maga a romantika is érdekel, amely, mint minden «irány» vagy «mozgalom», inkább a kisebb költőkön, a másodrangu müveken tanulmányozható; így hát tudtuk s el is raktároztuk ismereteink tárába, hogy ez a költő, a Feu et Flamme című kötetke szerzője, a romantika költőinek nem is második zónájába, hanem a harmadikba tartozik, az egykötetű, hamar ellobbanó, «ifjan elhunyt» tehetségek közé. Már most Larbaud fölfedezése ép azzal válik érdekessé, hogy költőjét elkíséri ezen az első köteten túl haláláig, elolvassa és elemzi kései, eddig majdnem ismeretlen költeményeit, áttanulmányozza leveleit s arra az eredményre jut, hogy Philothée O'Neddy-vel, pontosabban Théophile Dondey de Santeny-vel érdemetlenül bánt az irodalomtörténet s hogy ez a szerény pénzügyminiszteri hivatalnok, akit alig pár barátja kísért 1875-ben a temetőbe, egyike a XIX-ik század nagy romantikus költőinek s inspirációja és technikája révén nem méltatlan a Gautier-k és a Leconte de Lisle-ek társaságára... Mindez bizonnyal így is van: a Larbaud-idézte szemelvények valóban jellemzők és szépek, a költő élete s eszmeköre valóban emelkedett és tiszta lehetett s ki merné kétségbevonni Larbaud ízlését és ítéletét? Viszont, ha csakugyan így van, ki ment meg bennünket kétségeinktől? Mire való az irodalomtörténet? Mit ér a kor s az utókor véleménye? S ha még a francia irodalomtörténetnek is ily lyukas néha a rostája, Úristen, mi lesz itthon, minálunk, a mi szerényebb ragyogású de azért kedves és tiszta csillagainkkal?