Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Forgács Antal

Gyurányi László: A végtelenség sodrán. (Versek.) Az elégikus merengés gáttalanul áradó vizébe fulladó «költői» témák és általános panaszok. Csupa rejtelmes és emelkedett hangulat, bensőséges hang híján. Ha a vers nagyritkán szárnyra is kap, egy-két soron át tartó szép lebegés után szárnyszegetten hull alá. Képalkotó s hasonlatfűző módszere is nagyon vitatható: Gyurányi a költőiért való nagy erőfeszítésben a legegyszerűbb s a legbanálisabb hasonlatot is úgy megnöveszti, hogy a végin már a kép önálló életet kezd. A túlfejlesztett hasonlatból születnek meg aztán a képzavarok.

E kötet alapján Gyurányi Lászlóról egyetlen dolog állapítható csak meg bizonyossággal: mély költőket olvasott a versek keletkezésének idején. De eldönteni, vajjon Babits és Kosztolányi hatása ideiglenesen nyomja-e őt, vagy pótolni hivatott azt, ami még hiányzik, e kötet alapos áttanulmányozása után sem sikerült.

Karácsony Vencel: Harangoz a mult. (Versek.) Budapestre központosított irodalmi életünk sajátos terméke a «vidéki költő». Felismerhető arról a fájdalomba fulladó rezignáltságról, amellyel a főváros fele vágyódik, s arról a tompított-szavú lemondásról, amellyel vidékre internált életéről szól. Ehhez a költőtípushoz tartozik Karácsony Vencel. Melankóliája, merengő szomorúsága Juhász Gyuláéval rokon, s Juhászra emlékeztetnek alföldi és tiszai tájképei is. Nem a felszínes aktualitások, s nem s kétesértékű külsőségek, de a belső vívódások költője. Lénye egyszerű, de egyszerűségében van valami eleve eltökélt és programmszerű. Költői puritánságán látszik a kiszámítottság, s éppen ezért hat ez a puritánság kihívóan. S hogy mégis oly költővel van dolgunk, akitől, ha a halál korán el nem ragadja, még sok szépet várhattunk volna, azt néhány oly verse, mint a Por s a Kőtörő című bizonyítja.