Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Szegedi István

Bányai Pál: Felsőgaram. Kis regény. Bratislava, 1934. - Kétségtelen a rokonsága Darvas József regényével. Míg azonban ez Hamsunéval rokonhúrokon játszik, Bányait zolai képzelet feszíti. Darvas inkább ösztönös, Bányai inkább tudatos. Irástudása is ehhez képest cizellált, művészi. Az egyszerű mondatok csak látszólag egyszerűek, ha hatásukat lemérjük, kiderül a gyakorlott író fegyelmezettsége. Darvasnál akad még várnivaló, Bányai olyannak tetszik, mint a volt közös hadseregbeli őrmester: célját elérte. Készséggel elismerjük, hogy ez a cél elég magosra volt kitüzve. Piviár Jano felvidéki története bátor és erős, mint maga medve-Piviár. Az író, - s ez nem mindennapos jelenség, - nem marad mögötte magateremtette alakjának. Mindig bírja tollal, amit Jano bir fiatal férfiúsággal: munkát, szerelmet, végül sajnálatosan kikerülhetetlenül: politikumot. Sztrájkot és vértanuhalált. - A regény címe és voltaképpeni hőse: Felsőgaram. A szűkebb pátria, amelynek izmos kézzel megrajzolt képében megvilágosodik az általános emberiség.

Kiss Ida: Olyan jó élni. Regény. - Nőírók általában szeretik a szuperlativuszt. Kiss Ida eléggé fegyelmezett stiliszta, mellőzi a felsőfokú mellékneveket, de az itt elfojtott női ösztön a jellemek megrajzolásában tör ki annál hevesebben. Alakjai szélsőségesek: kései Jókai-hősök. A mai életből merített alakok, de feldolgozásukban, vetületükben a szándékolt típus nincstovábbját súrolják. Ez a nincstovább azután természetesen nincsen is; nincs az életben és nincs élete az irodalomban. Elhalványulnak, mert túlontúl élesek. Hősnőjének: Hágár Zsuzsannának regény-élete egyes fázisaiban nagyon is megtörténhetett, de egészében mégis valószínűtlen, a kitaláltságnak lépten-nyomon kiütköző mesterkéltségével. Pedig Kiss Ida, ha kérlelhetetlenebb volna minden magyartalanság kiirtásában, ha ízlésesebben alkalmazna ilyen visszatérő homéroszinak szánt metafórákat, mint amilyen: «a sors, az erősmarkú hintáslegény»! sok jó írástudó képességével írhatna még ennél sokkalta különb regényt is. Inkább valamivel kevesebb műveltséget, de aztán valamivel kevesebb «kéjgázt» is, inkább valamivel alacsonyabb társadalmi szintet, de többet, mélyebbet emberről és különösen asszonyról. Regényszerűbbet és kevésbé filmszerűt, költőiebbet és szebb prózát mostani szépprózai kísérleténél, úgy érzem, talán várhatunk ettől a szándékaiban és célkitűzéseiben mégis csak rokonszenves írónőtől.