Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Fodor József

Friss Endre: Faggató magány. (Versek.) Aki Friss Endre első köteteinek kötetlen formában áradó versei után kezébe veszi legújabb könyvét: a legelső, ami szemébe tünik, a formabeli változás. Egy váratlan ellenforradalom zajlott le itt a szabad versek korlátlanságából, a zárt, rímes formák nemes reakciója felé. És meg kell adni: a zene és ritmus ősi alkotmányának helyreállítása sikerült - éspedig anélkül, hogy a költő kifejezésbeli erejéből és költői attitüdjéből bármit is vesztett volna. Ellenkezőleg: ahogy egy sereg sikerült verse is bizonyítja - Friss Endre ebben a kötetében jutott el eddig önmaga legsikerültebb megfogalmazásához.

Külsőleges változás történt itt, mely maga után vont lényeges belsőket. A képeknek eddig gyakran önmagukért való parazita gazdagsága felenyhült, a színek megkeményedtek. Ez a költő fanatizmussal keresi az igazat, a minden dísztől mentes mondanivalót. Törekvése ott, hol a lélek alig követhető, alvilági rezzenéseit igyekszik megfogni, gyakran homályos absztrakciókba fullad. De nagyszerűen érvényesül az olyan versekben, hol a mondanivaló spontán, élménytől fakasztott áradását fogja föl izomkemény mondataiba. E versek velős tömörségével, zártságával, s rövidségükben is sajátos monumentalitásával nem sok fiatal költő veszi föl a versenyt.

Mondanivalójában Friss intellektuális költő. De a gondolatok a születni akarás lázában jelennek meg nála, vajudásuk heves intenzitásával, mi megmenti attól, hogy hideggé váljon. Ez adja erényeit és hibáit is. A fogalmakat a bölcsőjükben megfogni igyekvő harc gyakran csak a földalatti küzködés dobbanó lármájával s a gesztusok kimerült görcsével jut a felszinre: ahol verseiben csupán az erőfeszítés tiszteletreméltó voltát csodálhatjuk. De a nemes sokratörés gyakran értékes szilánkokat vet felszínre, különös meglátásokat, egy lelki viviszekció meghökkentő képeit, mik egyes verseiben oly gazdag bőséggel áradnak, hogy egy önmagával marakodó, lázas, diszharmonikus, kínlódó lélek szinte klinikaian hű kórképét adják.

Ez a költő állandó feszültségben, önmagával való bús vitában van - s művészete nem az élet érzéki túltelítettségéből fakadó hangos torkú kitárulás. De tehetsége mint egy belső démon rágja és versei a menekülni, könnyülni vágyó lélek sikoltásai. Ezért legőszintébb ott, hol nem a könnyedséggel kacérkodik, hanem gyötrő rémekkel küzd s telített verssorai úgy dübörögnek, mint a végzet csizmái.

Negyedik kötetével Friss Endre azok közé emelkedett, kik az Ady-Babits- generáció utáni költészet komoly irányvonalát alkotják.