Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · HALÁSZ GÁBOR: ÚJ VERSESKÖNYVEKRŐL

Reichard Piroska: ITT VOLTAM...
Nagy Karola könyve

Nagy Karola sírján a brassói temetőben a román felirat és román név - férjétől kapott neve - nem is sejteti, hogy az a fiatal asszony, akit most két éve, télutóján, küzdelmes életének huszonhetedik évében ott eltemettek, magyar írónő volt.

«Itt voltam...», hirdeti posthumus kötete, mintha maga a nyugtalan szellem, aki életében nem vívhatta ki igazi helyét, rövidre szabott idejének alkotásait magasra emelve tiltakoznék az elfeledés ellen.

Nagy Karola irodalmi hagyatékát hűséges gonddal rendezte sajtó alá egy fiatal erdélyi író, Benamy Sándor. A kötet elé Benedek Marcell írt meleghangú előszót. Életét Benamy Sándor ismerteti s mintha emlékezés közben mindúntalan elfutná szemét a könny, hangja még az eleven fájdalomtól forró; de ha nem is tudta mindig szétválasztani magában a barát ragaszkodó kegyeletét és a tárgyilagos értékelést: nem könnyü feladatát, a szemelvények kiválasztását és elrendezését egészben szépen elgondolt terv szerint oldotta meg. Amit Nagy Karola írásaiból közöl, tizenhét éves korában kötött házasságát megelőző idejéből és a fiatal asszony első éveiből: a gyermekkori versek és próza-kísérletek, a későbbi naplórészletek, jegyzetek és elbeszélés-félék megvilágítják szellemi fejlődését és szinte gyökerükig feltárják azokat az élményeket, melyekből legérettebb alkotásai: a kötet élén álló két drámája kinőtt.

Versei alig egyebek gyermeki próbálkozásoknál, későbbi próza-írásait - drámáit kivéve - maga is inkább csak előkészületnek tekintette; ami utána maradt, szinte minden csak részlet és töredék; de ezek a részletek évek időközén át egymásra utalnak és kiegészítik egymást, mert, még a fejlődés éveiben is, határozott körvonalú egyéniség széthullt töredékei.

Korai prózájának stílusán Ady prózájának hatása érzik; ez az idegen szín hamar lefoszlott róla. Tudatosan kereste s mind gyakrabban meg is találta a maga hangját. Legterjedelmesebb novellájának (Az Ismeretlen) vázlatához maga jegyezte oda: «Még nincs stílusod. Sok hiányzik, míg kifejlett érzéked lesz és kifejezésmódod. 21 éved után remélhetünk. Remélhetjük, hogy higgadtabb, kevésbé befolyásolható és céltudatos leszel.» - Ez az őszinteség, e bátor szembenézés önmagával minden írásában megmutatkozik. Élete hánykódás volt kis erdélyi városokban és Bukarestben s végül pár nyugodtabb év Brassóban, hol a Brassói Lapok munkatársa lett; Budapest mindvégig elérhetetlen álom maradt; minden irodalmi és kultúrális élettől távol, magára hagyatva fejlődött, de tiszta művészi ösztön és szigorú emberi-írói felelősségérzet vezették.

Sötét gyermekéveiről nagy regényciklust akart írni. Egyéb tervei között említ egy drámát: «Felszabadulás! - ez legyen a darab címe.» - Ez lehetne megírt darabjainak címe is. S mintha egész élete sem lett volna egyéb a felszabadulásért folytatott küzdelemnél. Nyűgözte proletársorba lehanyatlott nagy családja, fojtogatta szerencsétlen házasélete, fuldoklott a kisvárosi légkörben. Nemcsak külső életének nagy nélkülözéseivel kellett viaskodnia, hanem belső életének gazdagságával is. Örökös nyugtalanság gyötörte, a fiatalság életkereső, olthatalan szomjúsága és az a legemésztőbb nyugtalanság, amivel sorsa megverte és megáldotta: az alkotó léleknek az a nyugtalansága, amire csak a munka adhat pillanatnyi csillapodást. «Még sokkal nagyobb szenvedések árán is élni akarok, élni és írni akarok, kegyetlen fájással hajtom végre ezt az operációt», - írta jegyzeteiben. - «Dolgozni fogok. Semmi nem elégített ki soha. Hiányzott a plusz - a munka... S mennyi mindenen kellett átjutnom, míg idáig eljutottam.»

Tehetsége egyre tudatosabban a színház felé fordult; kettős vágy vonzotta a színpadhoz: darabot akart írni és el akarta játszani a maga darabját. A versíró benne korán elhallgatott; elbeszélései alig egyebek többé-kevésbbé megformált naplószerű feljegyzéseknél, drámái ellenben - bár beléjük felszívódtak legmélyebb élményei - mint anyától gyermeke, tőle különváltan élnek.

Kiadója - nem ok nélkül - közös címbe foglalta össze a két drámát: «A háború utáni nemzedék». - A nemzedék, melynek vagy nincs hite az élethez, vagy nincs e hitéhez életereje. E drámák technikáján meglátszik, hogy írójuk a színháztól távol élt. Nem tartozott az ügyeskedőkhöz, kik légbőlkapott problémáikat bűvészkedve oldják meg. A maga nemzedékének legégetőbb kérdései foglalkoztatták, de képzelete nem theoretikus képzelet, amely meztelen problémákat (itt «a szociális és a szekszuális kérdés») öltöztet emberi alakokká; ösztönös drámaírói képzelettel valóságos embereket lát, egymást meghatározó embercsoportot, jellemet és helyzetet, ami sorssá válik. Drámaírói tehetségére vall dialógusainak eleven ereje és művészi ökonómiája is.

A kötet első darabja: Bandi, Nagy Karola utolsó befejezett írása, nem «szabályos» dráma, inkább drámai jelenet-sorozat. Bandi vidéki gentryfiú, külföldön tanul s most szokatlan időben, tanév közben, értesíti szüleit, hogy hazajön. A család feszűlt, izgatott várakozása megadja a darab alaphangulatát. A család tagjainak és barátainak megvan a maguk légköre. Bandi az idegenben kinőtt családjából, lerázta osztálya kötelékeit s magasabb emberi célok sodrába került. Többé nem vállalhatja a szerepet, melyet családja neki szánt s amely születésénél fogva a közéletben megilletné. Családjából egyedűl anyja érez meg valamit abból, ami vele történt, de még köztük is nagyobb a távolság, semhogy szavakkal át lehetne fogni. Tulajdonképen nem is száll szembe környezetével. Inkább távollétében s inkább idegenszerűségével hat. Körvonalai valami «kihagyásos» módszerrel vannak megrajzolva; művészi módszer, de nem éppen drámai; Bandi nem is drámai hős, ahhoz nagyon is passzív. Energiája csak befelé irányuló. - Végül nyomtalanúl eltűnik családja köréből. Győztes és legyőzött egyben: felszabadult, de - úgy érezzük - nem töretlen életerővel.

A másik dráma hősnője, Claire, ha talán nem is tud róla, Strindberg Julia kisasszonyá-nak unokája. Festőnövendék Párisban. Többnyire aktot fest, megfesti azoknak a férfiaknak aktját, kikkel életének egy-egy forró pillanata összesodorta. Claire átengedi magát szépséget, boldogságot szomjazó életvágyának, de megőrzi testi-lelki függetlenségét. «Egy pillanatom volt velük. Egy közös pillanatom... Viszony!... Micsoda hazugság! Olyan, minthogyha a pillanatra azt mondanák, hogy örökkévaló!» - Apja elküldi érte soffőrjét, hogy hozza haza látogatóba, a határmenti német birtokra. Ez a soffőr, Gusztáv, az első férfi, aki otthon útjába kerül. Claire csupa ujjongó életkedv; szinte határtalan életerő árad belőle és megszédít közelében minden férfit. Gusztáv nem tud belenyugodni, hogy az a pillanat örökre elmúlt. Lesben áll, féltékenykedik, követelődzik. Végül Claire összegyüjteti a környékről azokat a lányokat, akik jogot formálhatnának Gusztávra. S most meglepő jelenet következik, sok szálból és sok színből dús képzelettel és biztos kézzel szőtt felvonás. A teremben, ahol Claire képei függnek, bizarr szembesítése Gusztávnak, a hét lánynak és az aktoknak; csúfondáros, szilaj számonkérés és számonadás. A jelenetnek részben szereplői, részben szenvedő tanúi a többi férfiak is, akik Claire körül keringtek. S a lányok és aktok sorfala között összecsap a két ellenfél, Claire és Gusztáv, a nő és a férfi, a régi hazug és gyáva «erkölcs» az újjal, a bátorral és igazmondóval. Claire szavai villannak és vágnak, mint a kardpenge. De sokszor csak a levegőt hasítják: nincs méltó ellenfele. A lányok eleinte gyűlölködve vizsgálják egymást és szégyenükben sirdogálnak. De mikor Claire abban a hitben, hogy felébresztette bennük az emberi öntudatot, ölelésével magához akarja emelni a megalázott leánysereget, mind együttesen ellene fordulnak és gúnyos nevetéssel magára hagyják. Claire nevetéséből, a fölényes nevetésből, mely az egész felvonás kísérő zenéje volt, kitörő düh és könnytelen, befeléhulló sírás lett. Gőgösen elűzi a körötte settenkedő férfiakat s a hagyományos hazugságoknak ebből a szűk világából elmenekül.

Ez a maga nemében monumentális harmadik felvonás jelzi azt a magasságot, ameddig Nagy Karola izmos tehetsége fellendült. Claire fiatalos szertelensége és egyéb fiatalos hibái ellenére is megérdemelné, hogy az annyiszor tervezett «Írók irodalmi színházá»-ban színre kerüljön.

Nagy Karola mindvégig a legszerencsétlenebb körülmények között élt. Szinte azt mondhatjuk: belehalt az életébe, mielőtt ígéretes tehetsége kibontakozhatott volna.

Könyvét az Epocha könyvkiadó adta ki. Az új vállalat evvel az első kiadványával komoly irodalmi szándékainak bizonyságát adta.