Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · HALÁSZ GÁBOR: ÚJ VERSESKÖNYVEKRŐL

Illés Endre: A SZOMJAS INASOKTÓL A HOLD UCCÁIG
Gelléri Andor Endre új novellái

Hídverés ég és föld között, - első jelentős novellája, a Szabadulás után, valami ilyesféle varázslat volt Gelléri majd mindegyik írása. Híd, - szakadékok és örvények felett; oly vékony fonálból, mint a póké, de még a fénynél is illanóbb anyagból.

Ennek s fiatal írónak volt egy szerencsés és bátor korszaka, amikor mindent célba mert venni. Kétely nélkül bízta magát az első szóra, amely eszébe jutott, s amely úgy suhant a magasba, mint feszesre húzott íjból a nyílvessző. S kilőtt nyilai nyomán, mintha láthatatlan fonál maradt volna a levegőben: a pók ügyességével siklott fel rajtuk a legveszedelmesebb és a megközelíthetetlen csúcsokra is.

Egy-egy írása már-már varázslat volt. De ha a varázslatot sokszor ismétlik, mutatvány lesz belőle. Ez történt Gellérivel is.

A Szomjas inasok egyes darabjai még varázslatként fogtak meg. De hogy utánuk már csak a mutatvány következhetett volna, azt legtisztábban talán maga az író érezte, amikor a szerencsés sorozat után fájdalmas zavarodottsággal elhallgatott. Elhallgatott, mert nem akarta olcsón s egy második könyvben kiárusítani az első illúzióját és titkait. S el kellett hallgatnia azért is, mert amikor a fiatal évek öntudatlan merészsége után az eszmélés derengésében látni kezdte, milyen szakadékony az ő hídja, milyen mélységek fölött áll: szédülni kezdett a magasban.

S aki annyit járt ég és föld között, - az eszmélésnek ebben a pillanatában egyszerre az egyik parton rekedt. Nem tudott többé a régi hidakra lépni.

Megtörténhetett volna, hogy a part, ahol Gelléri ottmaradt, a túlsó lesz: az anyag ellenállását alig ismerő író a tündérmesék és káprázatok felelőtlen világába hull. De éppen az ellenkezője történt. Gelléri szédülni kezdett, mert őrá is kiterjesztette hatalmát a nehézkedés. S amilyen arányban nőtt ez a földi vonzás, úgy súlyosodtak el a szavai, úgy teltek meg fájdalommal és sóval a könnyei, úgy forrtak fel ólommá az érzései. S mint akinek eldobhatatlan súlyokkal rakták meg a zsebeit, úgy maradt itt a földön.

A repülés az égiek adománya. Meg sem kell szerezni; egyszerűen megvan. Földön járni - meg kell tanúlni. Gelléri új novelláskötete lényegében annak a dokumentálása: mennyivel fáradságosabb, hosszabb és sokszor keservesebb stúdium - a második.

Az új novelláskönyv vékony füzet. Nyolc rövid novella. Ezek közül is egy, az Üvegház, még a régi korszakból való. Az új novellák egy olyan írót mutatnak be, aki most ismerkedik a darab földdel, amelyet új otthonáúl kijelöltek, most emelgeti az eszközöket, amelyek hivatva lesznek szolgálni őt.

Igazán teljes írás csak egy van a kötetben: a Ház a telepen. Téglát téglára rakó realizmussal írja le, hogyan építi fel az üres grundon a magányos és elhagyott ember, téltől való félelmében, nyomorúságos viskóját. Hogyan lop a hideg falak közé az ócskavastelepről egy kidobott, rozsdás vaskályhát. Hogyan szedegeti össze a kályhába a fás és szenes szekerek véletlenűl lepottyanó hulladékai után órákat járva a tüzelőt. Hogyan koldulja össze az ágyat. Hogyan szerez az ágyhoz útszélen szeretőt. S amikor már ketten vannak, tűz van, étel van, tél van, és útban a gyerek is, - hogyan jön ki az üres grundra egy délután a tulajdonos, hogyan dühödik fel, amikor meglátja őket, s hogyan űzi ki mindig a felsőbb hatalom a paradicsomból az embert és a párját. Forró líra árad szét ebben a kis írásban, s amikor az utolsó kép megmutatja a nagyságos urat, amint vastag sétabotjával vak indulattal löki szét a rozoga ház falait, s dühe nőttön-nő, amint meglátja a szemérmetlenek kis kuckóját az összelopott rongyokkal, a szemétből kiszedett lábosokkal, - a lopott kályhában égő tűz hirtelen kicsap és lángba borítja az egész novellát. S ekkor már megcsukló és fuldokló önvallomás ez az írás, a forró szimbólum átizzít minden szót: hogyan űzte ki az írót önmaga kételye, olvasók várakozása, kritika sürgetése a megszerzett műfaj biztos fedele alól a bizonytalanságba, egy barbár, rideg és kegyetlen világba.

Ez az önmagában zárt és tökéletes kis írás is mutatja, milyen más lett a szegénység Gelléri újabb írásaiban. Valamikor a Vén Panna tükrében, a Szakácsnő kegyében, vagy akár a Rablásban szárnya volt még a szegénységnek, amellyel bármely pillanatban elröpülhetett az irrealitás síkjára, árnyékot nem vető napsütésbe, vagy különös grand guignolokba - s a nyomorúság kelepcéje mindig üresen csapódott össze. De most olyan megváltozhatatlan állapot a szegénység mint egy megválthatatlan sztigma. Egy élet is kevés rá, hogy szabaduljunk tőle. Nincs más hátra: szembe kell fordulni vele, s vállalni mindent, amit jelent.

Ez a feladatvállalás az új Gelléri-írások egyik rokonszenves összetevője. Hangos hitvallás, mint a Találkozás száz évvel című novellában is: a méhzümmögés, a zsongó álmok helyett a valóság, a százéves koldús, a szabad emberi élet választása. Bátor vallomás, nagy feladatvállalás, de az a baj, hogy túlhangos, - nyers, meztelen és átlátszó a szándék. Emberhez méltó hit és kiállás, de egyelőre ösztövér művészet. Az innenső parton rekedt Gelléri a mindúntalan kiütköző szándéknál kezdi legfájdalmasabban előlről az írást: azelőtt megcsodáltuk, öntudatlan vakmerősége milyen biztosan röpití át a legveszedelmesebb szakadékok felett is; ma meglepődve ütődünk meg, tudatos elszánása milyen könnyen marad alúl egészen kis feladatokban.

De ahogy lehajlik a dolgokhoz, meg- megemeli a tárgyakat, beszél legközelebbi embereiről: már alakúl és formálódik írásaiban valami új és intím realizmus. Elmúlás című első elsőszemélyes írása példáúl szép és erős kompozíció, csak éppen az hiányzik belőle, ami azelőtt oly könnyen jött: a történet elemelkedése a földtől, ott, ahol az emberi élet is áthajlik a kitapinthatatlan irrealitásokba.

Még egy fajtájú elbeszélést találunk a kötetben, s általában Gelléri újabb írásaiban, amelyek kiszorúltak a füzetből: a zsákuccába torkolló, kissé csattanóra hegyezett - ötlet-novellákat. (Egy asszony Hold ucca). Az ötlet nem elég kedves vagy groteszk, a környezetrajz túlrészletező, az egész írás mégis könnyű: felhúzott és üresen járó mechanizmus, a fáradtság, megállás, rutin jele.

Más hang a Hold ucca, mint a Szomjas inasok volt. Más az egymás mellé szerkesztett fejezetekből álló, s egységgé kikerekedni nem tudó regénynél, a Nagymosodá-nál is. Egy utat kereső író tájékozódása a realitásban. Abban a valóságban, amelyet álomfények világosságában egyszer már meghódított. De az élesebb és leplezőbb nappali világításban, úgy látszik, előlről kell kezdenie a birkózást.