Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · HALÁSZ GÁBOR: ÚJ VERSESKÖNYVEKRŐL

Schöpflin Aladár: GÁRDONYI PROBLÉMÁJA [+]

Ritkaság, hogy egy író, kitünő tehetség, olyan nehezen eszmél önmagára, mint Gárdonyi Géza. Már egri tanító-növendék korában nagy vonzódást érzett az irodalom felé, huszonkétéves korában otthagyta a tanítóskodást és ujságíró lett Győrött, de eltartott huszonnyolcéves koráig, 1892-ig, amíg valami íróhoz méltó dolgot tudott csinálni. Addig élte a vidéki ujságíró hányatott, szegényes életét Győrött, Szegeden, Aradon, újra Győrött, írt minden írhatót, verset, novellát, regényt, színdarabot, kalendáriumot, tanügyi cikket, rablóhistóriát, vidéki lapok igényeinek, szatócs vidéki nyomdászok nyomorúságos garasaiért s amit írt, az - fiának, dr. Gárdonyi Józsefnek beismerése szerint is - egészben a ponyva rovatába tartozik, írói értéket csak keresve lehetett benne találni. Nyilván nagyon lassan jött rá az írói alkotás módjára, az író igazi feladatára, az írás méltóságára. Ebben bizonyára volt része a vidéki környezet alacsony szellemi színvonalának, - a nyolcvanas években a vidéki ujságírás még egészen kezdetleges állapotban volt. Gárdonyi csak akkor kezdett elfogadhatót írni, mikor 1891 végén Budapestre került, a Magyar Hirlap munkatársa lett és színvonalon álló, tehetséges írók társaságában élt. Nem lehet azonban mindent a vidéki élet terhére írni, jó része kellett, hogy legyen a késedelemben Gárdonyi nehézkes természetének s azoknak a korlátoknak, melyeket ez a természete az elméjének fogékonysága elé emelt. Későbbi, legérettebb és legtermékenyebb idejéből való művein is gyakran meglátni ezeknek a nyomát; az élettel és az irodalom nagy kérdéseivel szemben nem egyszer foglal el művész-voltával nem egészen egyszínvonalú álláspontot.

Az okoskodó emberek fajtájából való volt. Sok mindenfélével megpróbálkozott, öröknaptár csinálásával, Pokol-körképpel, Dante-fordítással, későbbi korában spiritizmussal, mi arra mutat, hogy nem volt teljes tudatában a dolgok érték-skálájának. Ezért írásában is gyakran érezhetők az értékelés egyenetlenségei, egyes momentumoknak a naivitásig menő túlértékelése, másoknak, fontosabbaknak elejtése. Sokat foglalkozott például metafizikai eszmékkel, de a filozófiai gondolkodás csaknem teljes hiányával és gondolatai, ha néha akad is köztük értékes, általában véve naivitások. A tehetsége, ha rábízta magát, ragyogó magaslatokra vitte, de az okosság, ha hozzá folyamodott, sokszor cserben hagyta. És tévedéseihez ragaszkodott legmakacsabbul. Az élete formáival is. Ezért nem tudott az emberek közt hiánytalanul elhelyezkedni; bizonyos feszengő félszegség vett rajta erőt az emberek között s végül is megkívántatta vele a magányt az egri szép házban. Innen ered gyanakvása is, amely sok keserűséget szerzett neki.

Az a kép, amely Gárdonyi József mondhatni hiánytalanul dokumentált és a tárgyilagosság becsületes szándékával írt nagy könyvéből alakul ki róla, nagyjában egyezik azzal a képpel, melyet műveiből következtettünk ki. A legérdekesebb benne az, hogy olyan ember áll előttünk, aki elméletei ellenére lett nagy író. A nézetei irodalmi dolgokról s általában a szellem dolgairól gyakran inkább egy dilettáns nézeteire emlékeztetnek, de az a szerencse, hogy alkotás közben nem zavarták ezek a nézetek. A szögletes, érdes ember lesimult, ha költészete fantomjai után nyúlt, baj csak akkor eshetett, ha kommentálni akarta ezeket a fantomokat. Mint ember sok mindenfélét félreismert e világban, de mint költő - hátha éppen ezért? tudott teremteni egy másik világot, amely a valóságnak megszépített mása. Vagy az is lehet, hogy két világban élt, a valóságosban és a maga által alkotottban s ha volt baj, az onnan eredt, hogy néha ennek a két világnak a határai elmosódtak.

Életében, melyet most már apróra ismerünk, ritkán találkozott az örömmel. Fiatalkora hányattatásokban és küzködésekben telt el, megismerte az érzékeny fiatal ember lelkének mindenféle megaláztatását, a szerelemben nem volt szerencséje, házassága fiatalságának életre szóló tragikus tévedése volt s mikor végre napfényre vergődött, nem tudta élvezni a hírnév, elismerés, anyagi függetlenség örömét, minden édesség után maradt benne valami keserű utóíz. Az örök elégedetlenség rabja volt, mint annyi más igazi művész, - de nem annyira önmagával volt elégedetlen, mint a világgal. És mégis, az a világ, amit írásaiban megteremtett, szép, napfényes világ, ha vannak is borulatai, néha viharok is háborgatják, alapjában derűs és bizakodó. Valami ellentmondást érzünk az ember és írása között, amit nem lehet kiegyenlíteni Jókai optimizmusának hatásával, amely még Gárdonyi korában is szuggesztiója alatt tartotta a magyar irodalmat s még kevésbé azzal, hogy a kilencvenes években, mikor Gárdonyi kifejlődött, minden beszűrődő realista áramlat ellenére is megmaradt a világ idealizálására való hajlam és az írók szükségesebbnek tartották, mint ma, alkalmazkodni a közönség szórakozási kívánalmaihoz.

Ha mélyebb okot keresünk, szemünkbe kell, hogy tünjön Gárdonyi szerelem-ellenes állásfoglalása. Alighanem páratlan ez a világirodalomban, amely egészében szerelem-párti. Gárdonyi a szerelmi szenvedélyt mint pusztító vihart képzeli el, amely megrontja és tönkreteszi a férfi-ember életét. Ismeri a zsendülő fiatal szerelem szépségét - ez lehetett fiatal tanító korában a nagy élménye - rendkívüli beleérzéssel és melegséggel tud róla írni, de majdnem mindig tragikus végre juttatja. Többet foglalkozik, mint bárki más a testileg konszummálatlan szerelem problémájával s házasság-ellenes felfogása egész sereg művében fejeződik ki. Művei jobban elárulják, mint életrajz-írójának adatai, hogy életének gyógyíthatatlan nagy sebe volt a házassági katasztrófája - egy olyan ifjúkori tévedés, melyet ezren és ezren könnyen kihevernek, minden komolyabb következmény nélkül, az ő lelkén azonban úgy evesedett, mint egy rosszindulatú daganat s megmérgezte életét. Minden ember lelkében vannak ütődések, amelyeket egy életen át nem tud teljesen kiheverni. Nála, úgylátszik, ezek s különösen a házasságban kapott trauma nagyon is virulensek maradtak. Előlük menekült képzeleteinek szebb világába, ahol ha tragikus végre jut az élet, ezt a tragikumot a szépség szférájába emeli a költészet.

Gárdonyi József dr. könyvéről el kell ismerni, hogy az adatszerűségnek csaknem teljessége van benne, a fiú a jóízlés, határai között, a szeretet és családi hiúság túlzásai nélkül beszél apjáról; szinte úgy lehet olvasni a könyvet, mint egy őszinte mémoiret.

[+] Az élő Gárdonyi. Irta Gárdonyi József.