Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 4. szám
míg dombon a mélyszavu, méltóságos
s hogy ércnyelvével a langy nyáresti
a többi harang is utána ereszti
Testvéri zsolozsma légnek lebben
s elenyésztén is szava a lelkekben
Ó, bárha e szó lelkembe szántva
fölszántott rög betakar magába -:
De nem fogan ott meg semmi édes,
te se válthatsz már meg, békességes
Ernyesztőm vagy, pedig erjesztőmnek
ó, adj te hitet, Költőm, az Előhegy
ó, küldj te vigaszt a völgyi jajokra,
ki által az Úr ama csipkebokra
kiben égi zenévé enyhül az égés,
nyelved ha megoldja e zengő, békés
Én állok a hang-hálóba bogozva
de bánatomat nem visszhangozza
tört énekem a tömör ércengésbe
vagyok utcaszögelletek árva zenésze
ki már nem dalnoki büszke bérért
csak elébe lökött keserű kenyérért
s ha visszasohajtja a hangszer lelke
szeme már alamizsnát fürkész szerte,
honnan csupa rézpénz hullong, és ő
mert érzi: veszendő lelkét késő
Te se váltod meg, tömjénszagu város,
ha dombon a mélyszavu, méltóságos