Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 3. szám · / · KÜLFÖLD

Gy. A.: Európa válsága

Az angol és amerikai válságokról írt könyvei után, André Siegfried legújabb nagy tanulmánya az európai válsággal foglalkozik. Az első rész az immár letünt multról, a boldog XIX-ik századról fest képet, amikor négyszázados felfedezés és gyarmatosítás után Európa és a fehér faj végleg berendezkedni látszott a hegemóniára s amikor még a többi faj és földrész Herkulesként dolgozott és feküdt Európa-Omphalé lábainál. Hála az ipari fejlődésnek, a mult századvég fehér embere a végtelenig terjeszthette nyugtalanságát és becsvágyát. Anglia s a többi nagy európai ország a föld minden részére eljuttatta a maga tőkéit és technikusait s tudományos, gazdasági és politikai eszközeivel legyőzhette minden más faj és kontinens ellenállását. Körülbelül a világháborúig Európa termelte a legtöbb vasat, halmozta fel a legtöbb tőkét, nevelte a legképzettebb munkásokat. A nemzetközi egyensúly, közbiztonság és aránylagos jólét - mindez angol égisz alatt - szinte megdönthetetlennek látszott és a Jules Verne regényei a világ mind a négy széléig vitték a fehér, az európai ember dicsőségét.

De már a háború előtt s főkép a háború következtében e hegemónia alapjai meglehetősen inogni kezdtek. A nem-európai fehér államok - Észak és Dél-Amerika, Ausztrália, Dél-Afrika - nemcsak hogy elszakadtak Európától, hanem egész berendezkedésükben az Egyesült Államokat utánozzák s ez az európai válság egyik, kevésbé veszedelmes következménye. A másik a színes fajok forradalma és felszabadulása, amely már nemcsak Európát, hanem a fehér fajt is fenyegeti. A XX-ik század nem ismeri el többé Európa és a fehér faj felsőbbségét. India s Kína hétszázmilliónyi fogyasztója önállón, nemzeti alapon, Európa nélkül szervezkedik; vallási téren - nem szólva a nem-keresztény fajokról - a keresztény misszionáriusok több mint egynegyede ma már a színesek közül toborzódik; s civilizáció szempontjából a nem-fehérek csak egy bizonyos matérializmust, a siker és az élvezet vágyát, a puszta lét filozófiáját tanulták el elsősorban a fehérektől, vagyis igazi kereszténység helyett a gépi kultúra áldásait. Új világegyensúly van készülőben, nem egy, hanem több központtal s Európának, ha élni akar, alkalmazkodni kell az új erőviszonyokhoz. A régi ipari államok felsőbbségét máris kikezdték az «új» iparállamok; Európa csak nehezen, vagy egyáltalán nem gyárt és szállít annyi cikket, mint a háború előtt, vagy a mult században; s Európa mai, bizonytalan elsőbbségét egyelőre régszerzett gazdagsága s fejlettebb technikája támogatja Amerika fordizmusa s Ázsia éhbérei között. Melyik civilizáció bírja tovább? Ahol jobb vagy rosszabb az élet, magas vagy alacsony a munkabér? Ázsia előnye az, hogy jobban győzi a nyomort Európánál; Amerika meg szervezettebb s egységesebb, mint az óvilág. Viszont Európában nagyobb a feltaláló, az alkotó szellem, mint Ázsiában s az európai egyénibb, eredetibb, művészibb az amerikainál.

A Föld anyagi meghódítása a hódító ellen fordult: az úgynevezett «omphalizmusnak», az ellensúlynélkül való uralomnak vége. Európa csak egyetlen téren, a szellem, a minőség terén őrizheti meg fenyegetett felsőbbségét; viszont ha így sem sikerül, akkor marad vagy a német módszer, amely, mint egy túltömött várat az egész népet háborús fegyelemmel, a színvonal leszállításával s teljes racionalizálással kormányozza, vagy pedig a francia-angol, amely, amerikai-módra, az élet minden megnyilatkozását uniformizálná. Mindkét módszer lehetséges; de mindkettő feláldozza az egyéniséget és a szabadságot. Igaz, mondja André Siegfried, primum vivere, a kenyér az első; viszont mi lesz az íly Európából, amely lemond az alkotás, a szellem, a szabadság elsőbbségéről, egyszóval arról a prometheusi soha meg nem elégedésről, vagy nyugtalanságról, amely immár századok óta legértékesebb vonása? (Revue de Paris, december és január).