Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 3. szám

KIS FERENC: CSENDES DIADALLAL

Lehettem volna tán, ahogy anyám mondta,
olyan Szolga, akit urnak hiv a szolga;
lehettem volna tán penge, amely meleg
husokat szeletel, nem száraz kenyeret.

Nem lettem. Sirassam? dicsekedjem véle?
Vallom: a melegben eltompul az éle
pengénknek. De kérdem: a hidegben mi mást
mutathat mint vigyort, mint rozsdaragyogást?

Melyiket válasszam? csak a szokás miatt
kapargáljak mint az eltelt baromfiak?
ragyogjak mint a hig holdsugár, hogyha tél
időben a dermedt fák között keresgél?...

Tizenkétesztendős inasgyerek, mikor
rihes lettem a sok szennytől és piszoktól,
emlékszem, kajánul hogyan vigasztaltak:
ezek, látod, apró csillagocskák rajtad!

Isten csillagai! este, hogyha árva
fejem ledől roskadt vállam vánkosára,
e szörnyü csillagkép mindig eszembe jut,
korbácsütés nyoma hátamon a Tejut!...

Mosolygok már ezen. Azt se bánom, hogyha
aki gyümölcsömet, fámat is ellopja -
mélyen mint a gyökér, amely a viharral
megküzdött: mosolygok csendes diadallal.