Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 1. szám · / · FIGYELŐ · / · HORVÁTH ÁRPÁD: A MODERN RACINE

Schöpflin Aladár: SZÍNHÁZI BEMUTATÓK

A hazugság kötelez: az egyszer kimondott hazug szó kölykezik, bokrosodik, kényszerűségek nőnek ki belőle. megváltoztat egész életet - micsoda kitünő kiindulópont lenne ez egy kitünő vígjáték számára, ha olyasvalaki fogná meg, aki akar és tud végiggondolni egy gondolatot, emberi jellemekbe osztja el és valami szerveset épít ki belőle! A gondolkodás azonban úgylátszik tilalom alá van vetve a mai dramaturgiában, a legjobb gondolat is hiába kínálja magát, kacérkodására nem reagálnak, elsiklanak mellette és utcai ötletek után futkosnak. Ha régi, jól bevált rautinierk teszik, még hagyján, tőlük nem is várunk mást, de ha fiatal, az ismeretlenségből most felbukkant szerző mindjárt úgy kezdi, akkor kedvetlenségünket csalódás is hatványozza.

Két darabot is láttunk egy héten belül, amelyekben még nem fémjelzett írók a gondolattalanság magas fokával, sőt az eredeti ötletektől való tartózkodással próbálnak a szerencse fiaivá válni, a templom egeréből sikerdús drámaírók lenni és így szorítani helyet az ifjúságnak a színpadon. Mindegyik darabban a főszereplő az elején mint kétségbeesett szegény jön ki először a színpadra és a végén mint dús vezérigazgató fogadja a jóhiszemű, naiv közönség tapsait, közben érintve az utóbbi években előadott karriervígjátékok kölcsönző intézetének jól ismert, meghitt motivumait és fordulatait, az ember és cselekvése közötti kapcsolat minden nyoma nélkül, a gondolat teljes elkerülésével, az értelemnek azzal a minimumával, ami épen csak a látszatát adja annak, hogy a színpadon csakugyan történik valami. Az egyik ilyen darabot a Nemzeti Színház mutatta be Pénz beszél cimmel, Feleki Gyulától, a másikat a kamaraszínházban adták elő 102-es tempó címmel. Az elsőnek néhány ügyesen színpadra vitt jelenete, a másiknak elég mulatságos első felvonása szolgál némi enyhítő körülményül. Az ítélet rendelkező részében azonban meg kell állapítani, hogy egyik szerző sem ígér újat és értékeset a magyar színpad számára.

A Nemzeti Színház ujdonságában Uray Tivadarnak van alkalma néhány új vonást mutatni, kicsit kilépni abból a szerepkörből, amelybe évek óta beleszorították. Somogyi Erzsi, Gömöry Vilma, Perczel Zita kapnak még rajta kívül egy kis alkalmat a játékra. A Kamaraszínház előadásában Dajka Margit frisseségének sikerül néha elleplezni szerepe fonnyadtságát, Toronyi Gyula intelligens játéka, Köpeczi Boócz Lajos humora, Szakács Zoltán fiatalos játék-kedve hoznak ki némi hatást.

*

Bámuljuk Gombaszögi Ella megjelenítő képességét, mellyel majdnem semmiből, semmitmondó szövegből valódi emberi alakot, valóságos jellemet formál pusztán a hang, mozdulat, arcjáték mély színészi ösztönből fakadt művészetével, - Rajnay Gábort, aki meg tudja csinálni egy ember ötven évének változatait úgy, hogy azért megmarad minden változatosságban a személy azonossága, - bámuljuk a Vígszínház előadását, ahogy Bús Fekete László Születésnapját bemutatta, a szerepek hiánytalan betöltésével, minden részletnek példásan gondos kidolgozásával, Tőkés Anna, Ágai Irén, Góth, Góthné, Somlay, Mály, Makláry kitünő játékának teljes összehangolásával, a színjátszás és rendezés minden elemének értéke szerinti felhasználásával. Ez az előadás megvígasztal sok színházi csalódásunkért.

Ezzel aztán nagyjában akár végezhetnénk is, megállapítva, hogy Bús Fekete megint talált egy jó alaprajzötletet és megint felépített rá egy kártyavárat, amely összeomlik, ha az ember egy kis gondolattal hozzáér. Egy család sorsának alakulását, tagjainak váltakozó és az alapkarakter változatlanságánál fogva mégis egyforma magatartását tíz évenkint, születésnapokon bemutatni olyan hálás elgondolás, hogy igazán érdemes volna egy kis gondolkodással, jellemalkotó képességgel a színpadi fogásokon kívül az élettel való kapcsolatok megkeresésével fogni hozzá. Író kezébe való alaprajz ez és Bús Fekete igyekszik is íróvá lenni a kedvéért, de a színpadi ember mindig lefogja a tollát. Nem tudja a dolgokat egészükben látni, csak helyzeteket lát s nem emberi alakokat s a dialogusban nincsenek ízes szavai, a szereplőknek nincs külön, saját hangjuk. Mégis elismerés illeti meg azért, hogy alkalmat adott ilyen kitünő előadásra.