Nyugat · / · 1935 · / ·
A folyosó fejhangon kiabál.
A parkot őrzik még a vén falak,
az ágak össze-vissza donganak.
Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.
Szines virágok közt ugrált, dalolt
s anyja, a jó királyné, tapsikolt.
hol testes, csipkés nők lézengenek,
de arcukról a vakolat lehullt
s a helye fényes lett, vagy megfakult.
őrzik a szobrok: fehér istenek,
őrzik az utak: sok sárga szalag
s az ágak össze-vissza donganak.
Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.
Hogy nevetett! és hogy integetett!
Arcán selymek visszfénye lebegett.
gesztenye-szinü szép pónija volt.
Kastélya hervad. Fele zárva áll.
Fejhangon ugat benne a halál.