Nyugat · / · 1935 · / ·
egy rongyos élet nem elég.
Nem ehettem még fel magam,
úgy fáj hogy maradéka van.
Nem szerettem még eleget,
sohsem kaptam egész eget,
a földből kerek karajat -
valami mindig elmaradt.
Arany birsalmasajt-napom:
egyre csak héjjad harapom.
Ha innen máma menni kell,
Uram - kelletlen megyek el.
Lábatlankodni fog tenálad
egy életszomjas emberállat:
mint vizsla, ki vad szelét érzi,
orrával ketrecét bevérzi,
körme börtöne földjét vájja.
Beszakad mennyed kék ponyvája!
Ha rajta élet szagát érzem:
csukott markod fogammal vérzem,
veszett eb, rohanok Uramnak,
elkárhozom - mi haszna annak.
Vess nékem még egy életet,
hisz úgyis bőven van neked!
Kergetek hozzád friss vadat,
kis gyereket, szép ifjakat,
hímes képet, víg verseket,
szavakat, ízes nyerseket.
Röptében mint a fürge fürjet
kit lebegő félelem sürget,
szárnyánál kapom az imát,
hozzád hozom sok lápon át,
megmarom ellened inát.
Bölcsőkhöz hol fiaid nőnek,
állíthatsz biztos őrizőnek.
Nézz rám, ebedre, emberedre,
éhezem édes kenyeredre,
hidd el megszolgálom neked -
vess még egy sorsnyi életet!