Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 1. szám · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: HÉT NAP PÁRIZSBAN

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: HÉT NAP PÁRIZSBAN
Úti kalauz felnőttek részére
MÁSODIK DÉLUTÁN

Katonaiskola. Az Invalidok.

Délután tovább sétálunk a Katonaiskola környékére. Párizs, a legcivilebb város, nagyon szereti a katonákat s külön negyedet tart fenn számukra. Középeurópai ember az összes francia intézmény közül a hadsereget érti legkevésbé. A baka «kapitányom»-nak szólítja a tisztet s a daklilábú köztársasági elnök cuppanós arcpuszival tünteti ki a tábornokot. A katonák nem nagyon ügyelnek a rendre s a háborúban mindenki a maga feje után jár. «Várom a fegyverszünetet!» vágta vissza a legenda szerint Roland Dorgelčs, mikor egy tiszt elmenőben rászólt, hogy minek áll ki a legveszélyesebb pontra. A felelet nem is lehetne franciásabb. Önfejű, türelmetlen, bátor katonák, a zubbonyban is emberek. Painlevé, akkori hadügyminiszter később bevallotta, hogy 1917-ben néhány héten át három vagy négy megbízható ezred volt a fronton. Már únták a háborút. Aztán jött Clémenceau: a kis öreg tetszett és tovább csinálták.

A háború véget vetett a zárkózott balpart s a körúti szellemű jobbpart: a szimbolista költők és a divatos ujságkronikörök hosszú irodalmi háborújának. Több mint ötszáz francia író esett el, köztük néhány igen nagy és nagyon békeszerető ember, mialatt Barres gyakorlott uszítói rutinnal az arcon ejtett seb férfias szépségéről cikkezett. Éppen olyan kényelmes hősiesség volt ez, mint a másik végtelen Romain Rolland tüntető pacifista elbujdosása Svájcba. A próféták árnyékban a francia költők emberségesen viselkedtek: verset írtak a szörnyű kötelességről s verstani értekezést olvasva tüntek el a flandriai éjszakában.

Az Invalidus palota előtt folynak le a katonai dísztemetések. Párizs odaadóan temeti a katonáit s talán Hugo Victort is azért kísérte olyan megrendítően a Panthéonba, mert egy tábornok fia volt. Ha jól emlékszem, a háború óta hét vagy nyolc marsalltól búcsúzott el a köztársaság az Invalidusok terén. Legtöbb közülük rojalista és buzgó katholikus volt, de ettől még egy gyarmatbirodalmat szereztek az országnak. A franciák szemében az örök Franciaország nem olvad össze mulandó államformáival: a köztársaság szemet húny a hitbuzgalomnak s a katholikus marsall az elnézést marokkói zászlókkal viszonozza. A francia gyarmatbirodalom rossz üzlet, de a kihaló katonai erények itt még a lovagiasság valószínűtlen fényében tündökölnek. «Majdnem az ön neve!» bókolt a marokkói szultán Afrika hősének, Lyautey marsallnak, mikor a kardján megpillantotta a bevésett jelszót: Loyauté.