Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 23-24. szám · / · FIGYELŐ
Rövid időn belül másodszor esik meg, hogy képzőművészeti kérdésben ellent kell mondanom
«...Le kell szögezni, hogy eredményei nem kiforrottak, nagyságát: magát marcangoló forrongásaiban, művészetének ígéreteiben tisztelhetjük legodaadóbban. Hogy csak magyar viszonylatban szóljunk: abszolút festőiségben se Berény, se Kmetty, se Bernáth Aurél, se Egry kialakultságáig nem ért fel. Negyvenéves élete kevés volt számára ahhoz, hogy vágyait és álmait, kemény akaratát és komor érzékvilágát kiegyensúlyozott, formában és színben egyenlő értékben realizálhatta volna. Alig dolgozott másfél évtizedet és az abc-nél kellett kezdenie.»
Ez azt jelenti, hogy Derkovits művét, mi többiek - igen sokan - relativitások miatt becsüljük túl, hogy Kassák «absolut» szempontokból jóval kevesebbre értékeli. De ha figyelmesen végigolvassuk érdekes cikkét, látnunk kell, hogy épen Kassák az, aki sokkal többet törődik Derkovits feltételezettségeivel, mint kellene, mert például akkor, amidőn Derkovits utolsó éveinek munkásságával áll szemben, olyan közömbös kérdés az, hogy «...mint ember nem tudta levetni a proletársors örökségét, pszichikai gátlásai megakadályozták az anyagi érvényesülésben és
S ha azt a tövises utat vizsgálgatjuk, melyen Kassák Derkovits kialakulását elemzi, szinte meghökkentő tévedésekre bukkanunk. Nem szeretek kötekedni, de a legfontosabbakat fel kell sorolnom, hiszen némi felvilágositásul szolgálhatnak arra, hogy Kassák különben sem szerencsésen nyúlt nehéz témájához. Szerinte Derkovits kezdetben a
E sorok olvasója, ha csak egy kevéssé is emlékezik Holbeinra, aki több mint háromszáz évvel élt a «történelmi» piktura előtt, nem tehet egyebet, minthogy valami sajtóhibára gyanakodjék, mert a fenti jellemzés (igaz, hogy rosszul) talán Hodlerre illenék, de Holbeinra semmiképen.
Később azt veti Derkovits szemére, hogy műveletlensége miatt nem Franz Marc-ot és Chagall-t, már elismert tekintélyeket (!) követte, hanem a XV. századbeli (tényleg XVI.) Greco német követőit utánozta. Ezt sem tartom szerencsés vádnak. Maga az utánzás lehet baj, de nem a mintaképek kiválasztása.
Derkovits kubista korának bűnéül azt rójja fel Kassák, hogy nem Picassohoz kapcsolódott, hanem Le Fauconnierhez. Ugyanaz az eset, mint az előbbi, tetézve egy tárgyi tévedéssel, a Le Fauconnier-re való utalással.
De még súlyosabb tévedésnek tartom azt, hogy Derkovits késői festményei Kassákot Puvis de Chavanee-ra, vagy Carriére barna finomságaira emlékeztetik. Művészetüknek lényegével mindketten távol állanak Derkovitstól.
Emlegeti Kassák az is, hogy Derkovits elérkezett a freskóhoz. Újabban efféle kijelentés nagyon divatos. Ha valakit kritikusaink nagyon akarnak magasztalni, ezzel az állítással hozakodnak elő. Ebbe öltöztetik azt a vágyukat, hogy végre is monumentális festészetet szeretnének maguk körül látni. De ha Kassák ezt állítja, hogyan egyezteti össze ezt azzal a meggyőződésével, hogy Derkovits végesvégig kiforratlan maradt?
A vonatkozások e sikerületlen erőltetése valamiképen elhomályosította Kassákban a tiszta emberi szempontokat, amelyeket életrajzi regényében annyiszor tudott pompásan érvényre juttatni. De elhomályosította ama művészieket is, amelyeket épen e cikkében igen helyesen ekképen határozott meg: «Verseink csakis mint versek, képeink, csakis mint képek, zenénk csakis mint zene jöhet számításba.»
Kassák valamiképen nem vette észre, hogy Derkovits életének utolsó éveiben túljutott minden kicsinyes és gátló feltételezettségen. Egy külön, egyéni és igen értékes világot teremtett, mely mai legelső művészeink mellé állította. Ellentétben Kassákkal, aki e súlyos szavakat mondja: «Derkovits meghalt, mielőtt megérett mondanivalóiban és zárt, letisztult formájában hazaérkezett volna önmagához» - ismét hangsúlyoznom kell, hogy ez a megtisztulás ugyancsak bekövetkezett. Lehetséges, sőt valószínű (bár Kassák épen az ellenkező nézeten van), hogy Derkovits még azon a magas fokon is túljutott volna, melyet elért, ha életben marad, de ne ezzel mérjünk, hiszen már az a színvonal is, melyet elérnie adatott, van olyan magos, hogy vele mai festészetünk legjavához tartozik.
S ha Derkovits tragédiájáról beszélünk, ennek nemcsak az egyik fájó tünete, hogy a proletáriátus tömegei nem tudnak róla, hanem az is, hogy Kassák Lajos, e proletariátus egyik legkiemelkedőbb művészegyénisége, nem értette meg sorstársa nemes művészetét.