Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 23-24. szám · / · TÖRÖK SOPHIE:
Hetek óta úgy járok be a múzeumba, mint egy hivatalnok, már külön asztalom is van. Szörnyen élvezem komoly kutatói szerepemet és büszkén vállalom a dolgot, minden fontoskodásával, s nagyképűségével együtt. Régi kéziratokat másolok, egérrágta sárga leveleket, óriási bekötött ujságévfolyamok dohos és penészes szaga már átitta ruháimat. Ha a kézirattáron áthalad valami naív idegen, s tisztelettel néz rám, aki feltornyozott könyvek barrikádjából pillantok fel hűvös fölénnyel, e pillanatok diadala majdnem mondai sikerek örömével ér föl. Igaz, hogy mindez csak eleinte volt, amikor nem kívántam egyebet, csak megtudni, mit akart Flóra Arany Jánostól? Arany a kékszínű gyöngybetűs levélben mentegetődzik, hogy nem küldhet kéziratot, «mert el valék halmozva prózai foglalkozással, rossz kedvvel és egyébbel, mi a költészetnek ellensége...» Dehát Flóra nem volt szerkesztő, legalább is erre egyetlen adat sincs, férje pedig, a híres Tóth Kálmán, nem volt kéziratkérő viszonyban Arannyal, úgy hiszem. Hitemet e pár Arany sorra alapítom: «Itt ami lopva van, az is rossz, el van rontva, mint tolvaj, összekalapálja a rablott ékszert, hogy gazdája rá ne ismerjen. Annyira meglopta Toldit Tóth Kálmán, hogy még kis Julcsám is ráismert a lopott helyekre. Hanem azért ő nagy költő! És nem is mondom én, hogy ez vagy amaz kép, helyzet, fordulat nem övé, - övé, övé, senki másé!»
Ez a nyom hát elsüllyedt az ingoványban, s bizony máig sem sikerült megoldanom az Arany-levél problémáját. De e kudarcot csak későn láttam be, amikorra a kutatószenvedély már csontig megfertőzött. Az ilyesmi mindig egy szerény és egyszerű kis lexikon kézbevevésével kezdődik, de egyetlen kihalászott címszó húsz-harminc vaskos kötet labirintusába vezet, s nekem hány címszóm volt! hány új naponta és egyre több! Voltak hetek, mikor a fülem se látszott ki a könyvekből, s még a legjobb barátomat se ismertem volna meg, ha átmegy a szobán. A kutatás láza úgy elöntött, mint maláriás láz, szenvedély lett ez, makacs vágyakkal és türhetetlen kíváncsisággal, akkoriban úgy éreztem, hogy nem élhetnék többé e mámor nélkül, e múltból felbukó öreg betűk nélkül, porló papírnak, s avas nyomdafestéknek részegítő illata nélkül!
Felfedeztem egy elfelejtett írónőt, végigjártam legélesebb fényből legfeketébb árnyba-zuhant életét, poros, öreg nevek váltak személyes ismerőseimmé, egy egész korszak éledt föl szemeim előtt, elmúlt szerelmek ragyogtatták fel ujdonsült fényeiket, halálban sem csituló dicsőségszomj lihegett mégegyszer az élet felé. Mennyi bánat, mennyi balsiker, mennyi igazságtalanság! Idegeim egész különös kontaktusba kerültek e dolguk végezetlenül távozottak nyugtalan kísérteteivel, mintha belém kapaszkodtak volna, mintha könyörögve sürgettek volna, új perfelvételt! reviziót! igazságot!
Valóban, hol a halál pillanata? melyik az? Igen, igen, most majd hirtelenében elvégzem a filozófiai fakultást is, s egyszer majd e kérdésekre is megválaszolok, - egyelőre itt állok Flórával, s a lázasan kibányászott adatoknak oly tömegével, melynek terjedelméből három nagy regény is kitelne. Be kell húnynom a szememet, Istenem! e sokszáz teleírt papírból soha ez életben nem bűvölök össze valami egészet! Mennyi főág, mennyi mellékág, mennyi ingovány! Flórától Tóth Kálmánig, mélyen benyúlva a tekintélyes Tóth Kálmán irodalomba; amit ő írt, amit róla írtak, mennyi rajongás, mennyi hazugság, mennyi megnyilt kulissza, komikus titkaival. Aztán Flóra fivére, az őrült Fernand, Ilkához való tragikomikus szerelmével, egy szál a Madáchok családfája felé, hisz Madách anyja is Majthényi-lány volt, Flóra romantikus szerelme az ifjan elhúnyt Madách Palihoz... Káosz, káosz, sohsem lesz e százféle szikrából egy darab!
Hogyan húzzak hídat ilyen végletek között:
1855. szept. 26-án megjelent a kritika a
«...a Császárfürdő igazgatósága panasszal fordult a tiszti orvoshoz, hogy tegyen valamit Majthényi Flórával, aki gondozatlan, elképzelhetetlen piszokban Ubrik Borbála módon él a császárfürdői lakás egyik szobájában, ahol az ablakot sohasem engedi szellőzésre felnyitni. A tiszti orvos el is járt az ügyben, s az előkelő rokonok is mindent elkövettek, hogy a matróna életmódján változtassanak, de hiába, mert Majthényi Flórának az a rögeszméje, hogy a mosdás és tiszta fehérnemű halálát fogja okozni. A Császárfürdőben még a vendégek is irtózva haladnak el a matróna szobája előtt, s a helyzet már tarthatatlan».