Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 23-24. szám
Ezerkilencszázharmincegy december kettő. Összeadom a számokat: (1931. 12. 2.) tizenkilenc, ezt is összeadva: tíz. Örömömből tudom, mennyire féltem, hátha rossz jóslatú számot ad ez a nap.
Szeretem a tízes számot, mély és misztikus jelentése van számomra. Színe piros, mint az ünnepé és jelentése egyetlen, elmondhatatlan.
Ezerkilencszázharmincegy december kettő: ez szerdai nap. Visszagondolok életemre, s tudom, a Szerdák őrködtek sorsom felett, minden jelentős dolog szerdán történt velem. Szerdán születtem - és tizedikén.
E mai nap is szerda és tízes szám - és ez is születés. Komoly áhitattal fogadom a babonás jelek kísértetes igenlését, mint harcos, mikor csatába indul. Nem játék ez és nem ostobaság. Csillag és szám egyformán sűrű, rejtélyes és kibogozhatatlan és egyformán jós erejű, választott percekben a sors általuk jelenti magát.
Hónapok óta egyetlen lázas, izgatott, ijedt örömben éltem. Ezek voltak a Szerelem hónapjai. Barátaim már gúnyolódtak: mi lesz velem? A boldog és tétlen várakozás ideje túl hosszúra nyúlt - de én csak mosolyogtam. Hiszen nem arról van szó, hogy mit akarok én! Arról van szó, mit akar a sors általam? És a holdkórosok biztonságával tudtam, hogy nincs okom sem félni, sem türelmetlenkedni. Valami sodor kapott el engem és visz magával szigorú pontossággal megjelölt uton. Semmit sem kell tennem, csak engedni kell ennek az iramló akaratnak; cél lesz-e? állomás? vagy tévedés és hiábavaló áldozat? nem tudom és nem is kutathatom. Csak annyit tudok, hogy rendeltetésem felé visz, ellenállhatatlan.
Minden szorosan összefügg, mindennek oka és értelme van a világon. Csak nem szabad a ritmust eltéveszteni. Ha a szerencsés pillanat szerencsés helyzetben talált: tested, lelked és lélekzeted minden porszeme mágikus biztonsággal fog illeszkedni a csillagok mozgásához, a ritmus elkap, lábaid megindulnak és nem fognak többé tétova lelked óvatos parancsaira ügyelni.
Minden összefügg: Schopenhauerra gondolok, lapokra, ahol a könyv magától kinyílik mint sorsrendező biblia: a látszólagos szándékosságról az egyén sorsában. Véletlenül vettem kezembe ezt a könyvet, de hát életünk minden eseménye nem véletlen-e? Belül sors, kívül véletlen, mint ahogy az ember belül lélek és kívül test. Hol lennék, ha nem olvastam volna? Schopenhauer volt a kezdősebesség meglódítására szolgáló energia, beletartozik a napjaimat pergető ritmusba.
Nem tudom, hogy van ez? hónapok óta minden jelentéktelen apróság hasznos és érdekes nekem célom számára, mintha az egész körülöttem folyó élet csak célomat akarná szolgálni. Vagy olyan vagyok, mint magzatot hordó asszony, ki önző állati ösztönnel mindent felhasznál maga körül, mi gyermekét táplálni és növelni képes?
A várakozó szerelem napjai elmúltak. Ma megtudtam, hogy ezentúl már valami élőt, meglévőt kell táplálnom és növelnem.
Regényt fogok írni Majthényi Flóráról.
*
Naptáramban lapozok, gyermekkori szokásom, hogy leírom pár szóval mindennap: hol jártam? kik voltak nálam. Márciusra lapozok, ezerkilencszázharmincegy március tizennyolc.
A ritmus nem tévedhet: ez is szerdai nap.
Ezen a napon egy ember járt nálunk, akinek kifizettük jövendő otthonunk árát. Emlékszem, egész nap izgatott voltam, ami természetes, hiszen komoly anyagi dolgot kellett elhatározni és fiókomban szokatlan nagy pénzt őriztem. Kissé komikus szánakozással néztük, mikor a ritka kékhasú bankók rövid nálunkidőzés után idegen zsebbe vándoroltak.
Emlékszem, tizenkét pengőm maradt, szimbolikusan jelezve anyagi helyzetünk merész szélsőségeit.
Estefelé magamban ültem, talán olvasgattam. Mihály nyitott be mondani, hogy egy hölgy van nála, esztergomi barátunk ajánlásával - Arany János egy levelét kínálja eladásra.
Bennem össze-vissza futkostak az érzelmek. Arany János eredeti kézirata, nem múzeumi kincs üveg alatt, sok pénzért minden egyszerű ember megszerezheti! De csak tizenkét pengőm van.
Legalább látni szeretném!
Az ember sokféle rétegből alakult: most naív iskoláslány voltam, ámuló és áhitatos, mikor óvatos ujjakkal megfogtam a finom halványkék levélkét, mely egy kialudt nagy szellem kézvonását őrizte.
Egy percig úgy éreztem: most gyorsan vissza kellene kérni azokat a sietve elvándorolt kék ezreseket, megváltani velük ezt az egy kis kék papírt!
- Tíz pengőt kér érte! - hallom mint Wunschtraum-ban.
Tehát nem nagy áldozattal mozgósított vagyonok kellenek hozzá, csupán tíz pengő, nevetséges koldus tíz pengő!
A fülem zúg, mintha nagy lapátok merülnének valami mély vízbe, egy óriásmalom zúgó lapátjai. Tudom, hogy nemcsak tíz pengő kell Arany János leveléért. A csodát indító tízes szám kell, s a csillagok indulásának napja: a szerdai nap.
Most már véglegesen és örökre az enyém. Alig merem érinteni, itt fekszik kiterítve előttem. Soká nézem a címét:
Nagyon műveletlen vagyok, kicsit szégyenkezve kérdem:
- Mihály kérlek, ki volt ez a Flóra?
M. Flóra, költőnő, néhai Tóth Kálmán költő neje, született Novákon (Nyitra) 1837. júl. 28., megh. Budapesten 1915. máj. 28. Már kislány korában írt verseket Szemere Páltól buzdítva, s az 50-es években Flóra név alatt közölt érzelmes, bájos verseivel feltűnést is keltett. 1856-ban ment nőül Tóth Kálmánhoz, de 1868-ban elvált tőle. Hosszú ideig élt Spanyolországban és Algirban, s ekkor német, olasz, spanyol nyelven is irogatott tárcákat, sőt spanyolul Adorationes c. önálló kötetet is közrebocsátott. Nagyszámú lapokban megjelent elbeszélésén, útleírásán, versén kívül önálló kötetei: