Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 23-24. szám

SCHÖPFLIN ALADÁR: A BÁNK BÁN - PLÁGIUM?

A mult hetekben a magyar bíróság egy írói és szinházi körökben nagy érdeklődést keltett perben mondott ítéletet. Indig Ottó drámaírót beperelte valaki, hogy egyik színművét, illetőleg annak bizonyos részeit az ő kéziratban maradt, de szinházaknál megfordult darabjából vette. A bíróság a szerzői jogi szakértő bizottság szakvéleménye alapján elutasította a felperest azzal az indokolással, hogy Indig darabjának néhány dialógus-részlete olyan feltünő egyezéseket mutat a felperes kéziratának megfelelő részeivel, amely nem lehet véletlenség, de a motivumoknak esetleges egyezései lehetnek egymástól függetlenek is, egyformán eszébe juthattak mind két szerzőnek. Ezen az alapon a dialógusrészek egyezése dacára sem lehet plágiumról szó.

Ehhez sok tekintetben hasonló kérdés vetődik fel a Bánk bánnal kapcsolatban egy Idézetnek a Bánk bánban című értekezés kapcsán, melyet Waldapfel József adott ki. Irói körökben sokat beszéltek erről a pozitív tudományos modorban írt füzetről, amely pontos, párhuzamosan egymás mellé szedett idézetekkel mutatja ki, hogy Katona tudatosan beledolgozott a Bánk bánba egyes Schillertől és Wielandtól vett passzusokat, de egy vele egykorú, a maga korában nagyon népszerű német író, Veit Weber műveiből egész nagy részeket vett át, csaknem szóról-szóra, versbe írva át Weber prózai szövegét. Hogy ezek nem az emlékezetnek valami állítólag néha előforduló túltengése révén jutottak bele a Bánk bánba, hanem tudatosan, valóságos idézetek módjára, arra cáfolhatatlan bizonyiték is van: Katona a Bánk bán első kidolgozása kéziratának jegyzeteiben megjelöli azokat a forrásokat, ahonnan a kérdéses passzusokat vette.

Hogy az olvasónak fogalma legyen ezeknek az átvételeknek - mint Waldapfel tapintatosan nevezi: idézeteknek - a mértékéről, itt lenyomatunk a füzetből néhány részletet, baloldalt Katona magyar szövegét, jobboldalt Weber németjét: Die Brüder des Bundes für Freyheit und Rache című művéből:

 
II. felvonásból:

Petur a békétlenekhez:

Nem érdemes talán az, a'mi játékon forog, hogy a' koczkák' vetésén kissé karjaink' fárasszuk?...

Nem érdemes mászásra e' derék szöllő-gerezd?

...no mennyetek haza tehát, 's vegyétek-fel magatokra a' töredelmeseknek köntösét, ha ez

vétek; 's zokogjatok, mint a' bolondok, kik vétkekért csapra ütik véröket -

Petur Bánknak:

Oh Bán! ez a' derék Asszony nagyon értett azon közönséges szokáshoz - de engemet csak nem fog lépre csalni jól tudta ő azon mindennapi Fogást, mikép kelljen az Alattvaló Nagyoknak orrára az édes Reménység' üveg szemét nevetve tenni fel; de úgy, hogy azt ők észre sem vegyék Ő Rang', Ígéret' és Aranyhegyek' zacskóba zárt szelével eltudá Mázos kegyelmét osztogatni, s a' jó Bolondok, hogy helyét találják, kiveték zsebekből ön Vagyonjokat.

Tiborcz: Ő czifra és márványos Há[zakat

építtet; és mi - csaknem megfagyunk Kunyhónk' sövényfalai között -... Ő csorda számra tarttya gyülevész szolgáit! éppenséggel mintha minden hajszála egyj őrzőt kivánna; sok Meránit, ollykor azt hinné az ember, hogy tán akasztani viszik, úgy körül van véve a Léhütőktől; s mi egyj rossz Csőszt alig tudunk heten fogadni. Ő Tánczmulatságokat ád szüntelen, úgy mintha mindig vagy Lakadalma, vagy

Keresztelője volna: és nekünk Szivünk dobog ha egyj Csaplárlegény az

uttzán előnkbe bukkanik, mivelhogy a' tartozás mindjárt eszünkbe jut. A' jó Merániak legszebb lovon ficzánkolódnak, - tegnap egy kesej, ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk Feleség s porontyainkat kell befogni, ha veszni éhen nem kivánkozunk.

Ők játszanak, zabálnak szüntelen, úgy, mintha mindenik tagocska bennek egyj egyj gyomorral volna áldva: [nékünk

kéményeinkről elpusztulnak a' Gólyák, mivel magunk emésztyük-el a hulladékot is. Szép Földeinkből vadászni berkeket csinálnak, a' hová nekünk belépni sem szabad; s ha egyj beteg Feleség vagy egyj szegény

himlős gyerek megkivánván, lesujtunk egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek.

...Ők Monostort, Templomot építenek, hogy úgy sipolnak, úgy megzengenek, hogy a' Szarándokok tánczolni kéntelenek a' sáros uttzán: nekünk pedig nincs egyj jó köntösünk, melyben magát az ember egyj becses, Véd szent előtt mutathatná meg a' templomban.

Biberách Ottónak:

Miért nem? Gondolod, hogy a' felháborított tengert megfogod állítani, hogyha egyszer egyj habocskát vessződdel eltudsz széjjel ütni - mit? No nézd ezen kevés hajat. Nem is méltó azon kis fáradságra, mellyel ki lehetne rántani - ha most ennyivel megtudnám szerencséd váltani, hidd el, azt nem tartanám méltónak e' csekély erőre.

Még gyermekekhez nem bocsájtkozék le, miólta csak megszüntem hinni azt, hogy a' Tanítómnak vesszőitől reszkedne minden ember.

Ottó: Tanácsolj Biberáchom! oh megesmerem, hogy vigyázatlan voltam; de nem, sőtt oktalan.

Biberách: Mi, mi? még oktalan? - Ti Földi Istenek, soha oktalan nem tesztek semmit is: az Égi-Isten adja nektek az ő csalhatatlan Bölcseség-malasztyát! kérdezd', s megesküszik reá akármelly embered - Te mindenféle földi s mennybéli Bölcseségek öszvesége! így hát hogyan lehetsz te oktalan?

Ottó:

Ember! csak egyj szót még, vagy egyj tovább...[nyomot

Biberách: 'S miért tartóztatod tehát intésedet, hogy végére járjon életemnek? Úgy, úgy! ölni tudtok, jó Urak: bezeg ha életet tudnátok adni, akkor érdemlenétek meg az uralkodást.

Falkenhelm (a távollétében titkossá vált szövetség éjtszakai gyülésén): War denn das, was auf dem Spiele stand, nicht werth, daß ihr die Würfel drum schüteltet, waren denn diese Trauben des Kelterns nincht würdig? Da saß't ihr und kasteyet euch, wie einfältige Mönche, die sich dem Himmel zu erwerben, das böse Blut zwischen Fell und Fleisch, durch die Geißel, abzapffen, und nanntet eur Grämln, wie diese das Schröpffen, Gottesdienst.

Archimbald: Fürsten verstanden's, die grüne Brille der Hoffnung auf ihrer Unterthanen Nasen zu hefften, ohne daß diese es merkten... Fürsten wußten die Unterthanen mit güldnen Schauketten zu binden, welche sie ihnen, zum zeichen der höchsten Gnade in die Hälse hängten... Fürsten gelang's, der Unterthanen Säcke so voll mit Wind der Versprechungen und Gnadenbezeugungen zu füllen, daß diese, um für solche Geschenke nur Raum zu machen, ihre Taschen ausleerten...

(A priortól felbujtott csőcseléknek a szövetségesek vezetőkül való megnyerésére küldött követe - Sundhainhoz): Der Herzog läßt sich marmorne Häuser bauen... wir erfrieren schier zwischen unseren Rohrwänden. Er hält ein Gesindel von Faullenzern für seinen Leib, als müßte jegliches Haar dran einen eignen Aufwärter haben; unsrer sieben können kaum einen Knecht miethen. Er stellt Feste und Gelagen an, als ob er tagtäglich Hochzeiten und Kinderbiere gebe; uns pocht's Herz vor Furcht, wenn wir einen Spahnkranz sehen, denn stracks fallen uns die unbezahlten Zechen steinschwer auf's Herz. Seine Günstlinge reiten die stattlichsten Gäule, Heute einen Fuchs, Morgen einen Schimmel, Uebermorgen einen Rappen, daß man's ja merke, wie reich sie sind; wir müssen unsere Weiber und Kinder vor den Pflug spannen, wenn wir ihn aus der Stelle bringen wollen. Sie bankettieren, als hätten sie in jedem Gliede einen Vielfraßmagen; von unseren Höfen ziehen die Störche fort, weil wir jeden Abfall selbst verschlingen. Sie machen aus unseren Feldern ihre Wildkoppeln, was nur jagdbar ist muß uns unverletzlich sein... wenn wir einmal einen Knittel nach einem Hauffen werffen, werden wir auf zeitlebens in den Strafkarrn geschmiedet. Sie stiften Kapellen, und lassen drin geigen und flöten, daß die Pilger auf den Strassen darnach tanzen; wir können nicht zur Messe gehen, weil wir kein Wamms haben, dakarinn man sich vor einen Heiligen mag sehen lassen.

Archimbald a hercegnek: Warum nincht? Wähnst du, du habest das Weltmeer gezüchtigt, wenn du eine Welle mit Ruthen peitschen läßt? Sieh' dies einzelne Haar meines Hauptes, ist nicht der leichten Mühe werth, die ich anwenden muß es auszurupfen, und wisse, könnt' ich auch durch dieses Haar dein Glück erkaufen; ich hielt die Ware des Preises nicht würdig. Zu Kindern ließ ich mich nicht hinab, seitdem ich aufhörte zu glauben, daß vor meiner Mutter Geissel alle Welt zitterte...

Herzog: O, verlaßt mich nicht. Wollt ihr mein Geständniß? Ja, ich habe töricht gethan. Archimbald: Thöricht hättest du gethan? Mit nichten; Fürsten handeln nie thöricht. Aus dem Allweisheitsquell Gottes floß in eure Schädel die Weisheit. Ruf' einen deiner Kutzenstreicher, erfrag von ihm, welche Zuchtmeister du gehabt hast... Inbegriff der Weisheit, wie magst du thöricht gehandelt haben?

Herczog: Noch ein Spottwort, und - von euch erwart' ich Hülfe, und -

Archimbald: - Hält'st deswegen den Blick zurück, der mein Daseyn enden soll. Tödten könnt ihr, Fürsten; Ha wenn ihr doch auch verstündet, lebendig zu machen: dann verdientet ihr die Verehrung, so ihr euch ertrotzt habt.

A IV. felvonásból:

Bánk: Nagyra vágyás. Büszkeség, Kecsegtetés, Hizelkedés, csupán csak csillogó Fények; 's hogy még is az Asszonyt be-csalhattyák a' bűn fenék nélkül való mocsáriba - !

Lelkemre mondom, a'nevelésnek egyj jó magva sem marad szivekbe' meg, mivel hogy a' növésekkor tüzellő indúlatoknak pestises szele kifújja mind. Szegény, szegény; de szánniméltó Teremtmények! hisz' esmerem én gyengeségteket: de hogy illy nagyon ki légyen' a Romlandóságnak az tétetve, nem hihettem még soha. - Előttem esküszöm, szentebbek is lesztek ti, mint egy jó fiúnak a' szülőitől maradt Ereklye. A' lehelletem fogom mérsékleni, ne hogy törékeny erkölcs'tök virágit lelökje. Asszony! Asszony! Asszony!

- És ők ezt tudák! ezt ők is jól tudák! még is vasas marokkal körmölének a' Pókhálóba. - Megfogok tán nem sokára nektek fizetni. Jó-név gyilkolóji! egész szegény nemzetségem' meg-öltt nevébe' kivánok majd számadást. Oh, semmi sincsen olly' gyalázatos, mint visszaélni az Asszonyi gyengeséggel! az Alkotónak szentségébe betörés ez - és kigúnyolása, hogy a' legcsekélyebb férgecskének is teremte oltalom-fegyvert, csupán az Asszony-állatról felejtkezett el.

Falkenhelm: Schmeichelreden, Eigenliebe und Eitelkeit, Irrwische, welche nur schimmern und tändeln, vermögen's ein Weib in den Sumpf des Lasters zu ziehen! Kein Saamenkörnlein, das die Erziehung in Dirnenherzen senkte, behielt Grund zum Keimen, wenn der Afterminne Sturmwierbel über das Herz hinrauscht. Arme bedauernswürdige Geschöpfe! Wohl wußt' ich von eurer Schwäche, doch nicht, daß sie so fein gearbeitet, so ausgesetzt der Zerbrechlichkeit sey. Heiliger sollt ihr mir seyn, denn Wahnsinnige den Morgenländern, ehrfurchtswerter, denn ein vom Vater auf den Sohn forgeerbter Kleinod... Zurückhalten will ich meinen Athem, daß er nicht die Blüthe eurer Tugend verwehe... Und deß hatte Adelbert Kunde, und doch konnt' er mit gewapneter Faust der Verführung, durch diese Spinngewebe greifen? Ich will's dir lohnen, Unschuldsmörder, will dich, im Namen meines ganzen Geschlechts zur blutigen Rechenschaft fordern, daß du es so beschimpftest. O, kein Laster ist schändlicher, kein's erniedrigender, denn Dirnenverführung, es ist Einbruch ins Heiligthum Gottes, bittrer Hohn, daß er dem schwächsten Geschöpfe Vertheidigungswaffen gab, nur nicht dem Weibe.

A Webertől átvett idézetek mennyisége meglehetős nagy: Waldapfel számítása szerint a Bánk bán jó 250 sora, a tragédia egész szövegének körülbelül egytized része.

Ezeknek a tudományos megállapításoknak az első pillanatban kétségtelen elkedvetlenítő hatása van az emberre. Mintha egy értékes műtárgyról kiderülne, hogy alkotója egyes elég jelentékeny részeit más valakinek művéből másolta. S különösen rosszul esik, hogy éppen azokban a részekben is vannak ilyen átvételek, melyek a magyarság fájdalmát és haragját fejezik ki s amelyek a legnagyobb hatást szokták tenni a szinházban és az olvasószobában: Tiborc elsőfelvonásbeli panaszos beszéde, szinészeink legkedvesebb, elmaradhatatlan tapsot keltő tirádája az első felvonásban csaknem egészen Weberből van átvéve és Petur is több helyet a német író gondolataival és képeivel fejezi ki magyar haragját. A mai kor embere előtt, aki az eredetiséget a műalkotás értékének egyik legfőbb mértékéül szokta tekinteni, kétségtelenül veszít valamit ezekkel a megállapításokkal a Bánk bán.

De mennyit veszít? Annyit-e hogy értéke kétessé válhatik? Ennek eldöntésében nem is az a legfontosabb szempont, hogy az átvételek leszámítása után is marad még kilenctized része a szövegnek, ami Katonáé. Sokkal nyomatékosabb azonban az, hogy megmarad a mű koncepciója, ami talán legértékesebb benne, a magyar történelem egyik fontos motívumának összesűrítése Bánk alakjában, amit Beöthy Zsolt úgy fogalmazott meg: a forradalomba kényszerített loyalitás, megmarad az atmoszférának az a sűrítettsége, ami Katona drámaírói hivatottságának legfőbb bizonyítéka, a kompozíciónak hibáival együtt is kétségtelen nagyvonalúsága s az a belső lendület, amellyel az egyes jelenetek meg vannak formálva. A részleteken túl megmarad az egész mű, amely tagadhatatlanul erőteljes költői és tragikai tehetségről tanuskodik még azok előtt is, akik a Bánk bánt irodalomtörténetünkben túlbecsültnek érzik. És megmarad, még az idegenből átvett részletekben is. Katona dikciójának görgeteges ereje, az egyetlen igazán tragikai stílus a magyar irodalomban.

Ha mai író használna fel ilyen módon idegen szövegeket, joggal lehetne plágiummal vádolni és bizonyára kártérítési pert is kapna a nyakába. Hiszen ma, amikor az emberek görcsösen féltik minden kis tulajdonkájukat és pénzt akarnak kisajtolni minden kis lehetőségből, minduntalan olvashatjuk az ujságban, hogy régi, feltámadás reménye nélkül elhalt színdarabok az utcakövezeten heverő címei miatt, ha azokat használni meri egy színház vagy filmvállalat, zárlati kérelemmel súlyosbított pereket indítanak. Katona idejében azonban a szerzői tulajdonjog nem volt még olyan érzékeny és a plágium fogalma még annyira sem volt tisztázva, mint ma. Irodalmunk még nagyon is külföldi hatások alatt állott, az utánzás - többnyire középszerű német költők és írók utánzása - szinte érdem számba ment. Az eredetiség követelménye korántsem volt olyan szigorú, mint ma. Verseghy Ferenc például magától értetődőnek találta, hogy saját eredeti műveként adja ki «A természetes ember» című regényt, holott az egy Lafontaine nevű német író művéből készült fordítás és csak a szereplők nevei vannak benne megmagyarosítva. Ha a filológiai kutatás nem sajnálja a fáradságot, még bizonyára sok ilyen átdolgozást vagy átvételt mutathat ki. Akkor az írók célja az volt, hogy európai eszméket és formákat magyarul szólaltassanak meg s a hangsúly a magyarul-on volt. Ha Katona tudatosan vette át Weber mondatait, kétségkívül teljes jóhiszemmel tette, eszébe sem juthatott, hogy ezzel valami kifogásolhatót cselekszik. A kor szellemében járt el, egy általános írói gyakorlat szerint. Történelemellenes gondolkodás volna a dologról máskép ítélni.

Waldapfel érdekes és nagyon plauzibilis magyarázatot hoz fel Katona átvételeire. A XVIII. században és a XIX. század elején is a jezsuita és később a piarista iskolákban, amilyenben Katona is tanult, a tanítási módszerhez tartozott az imitatio, szép és szépen kifejezett gondolatoknak irodalmi művekből való kijegyzése, utánzása és felhasználása. Ezt a módszert aztán az iskolán kívül is használták, kijegyezték olvasmányaikból a szép idézeteket, - ilyen idézet-füzet sok nevezetes emberünkről maradt fenn. Nyilván Katona is csinált ilyen kijegyzéseket s azokat, amelyek jól beleillettek a Bánk bán dialógusaiba, skrupulus nélkül felhasználta. Irodalmi műveltsége, különösen elméleti és elvi kérdésekben elég hézagos volt arra, hogy skrupulusai ne támadjanak.

Tiborc miatt pedig ne szomorkodjunk. Az ő szerepében nem a szavak a fontosak, hanem a gesztus és az attitude, az, hogy az ő szerepeltetésével Katona elsőül szólaltatta meg a magyar írók közül nyomatékosan a magyar föld népének, a jobbágyoknak sok évszázados szenvedését. Ebben a szerepben tudatosan vagy öntudatlanul? - a szociális cselekedet momentuma a lényeges és ebből nem von le semmit az, hogy milyen szavakkal mondja el siralmait az öreg jobbágy.