Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 23-24. szám
Az élet mozgás, ár vagy apály. Mindenki megöregszik aki nem tud folyton megfiatalodni.
Mondják, a folyóiratok is megöregszenek. Bizonyos időn túl elvesztik «virulenciájukat», mint a tulsoká használt mérgek és izgatószerek. A folyóirat «egy nemzedék képviselete az irodalomban.» Ifjusága addig tart míg a nemzedéké amely létrehozta.
A
A
Ma uj fiatalságra hívja őt a dzsungel. Igen, aki nem akar öregedni, annak fiatalabbnak kell lennie, mint valaha. Az évad veszélyes. Öltönyt kell váltani, mint az erdő madarainak télire.
Az irodalom, ahogy egyszer írtam, különös kompromisszum idő és örökkévalóság közt. Az irás nemcsak alkotás, hanem beszéd is, kérdések és válaszok kereszttüzében. Az idő kérdez és felel.
De néha ellenállhatatlan vágyat érzünk hogy mi magunk kérdezzük inkább az időt, s mi magunk feleljünk, sőt feleseljünk és visszafeleljünk, az időnek. Ilyen idő a mai, az ember semmiesetre sem tudja szenvedőlegesen bevárni kérdéseit és válaszait. A legelvontabb irodalmi alkotás is közvetve akaratlanul az idő vallatása vagy letromfolása.
A megujuló
Érezzük hogy a Szellem sorsa és helyzete a világban sohasem volt oly különös, oly válságos mint ma. Nemcsak munkásai vagyunk, hanem őrei is. Nem célunk a rémképfestés, de époly kevéssé a megnyugtatás. A napi politikába nem elegyedünk, mégis szembenézünk a politikával. Szembenézünk, s ha kell, szembeszállunk, s ha ez is politika, hát politizálunk. A kultúra léte és szabadsága van kockán. Az Irodalom, mely mindég látó volt és a világ szeme, most sem űzheti a struccok taktikáját.
Aggódva figyeljük a magyar glóbuszt és a külön magyar problémákat. Harcolunk minden oly irányzat ellen mely a magyar kulturát oszálykulturává, néprajzi exotikummá, vagy politikai eszközzé akarja nyomorítani. Éber és kritikus szemekkel követjük irodalmunk minden uj jelenségét. Fáradhatatlanul küzdünk a ferde jelszavak, a meggyökeresedett irodalmi babonák, a pongyolaság és frázisok ellen. Nemcsak a könyveket bíráljuk, hanem - külön rovatban - a mondatokat is, a stílust, a kifejezés hanyagságait vagy gépiességeit melyek sokszor többet árulnak el az íróról és az irodalomról mint a könyvek tartalma.
De érdeklődésünk nem szoritkozhat az irodalom magyar nyelvterületére. Sohasem éreztük ugy mint most hogy kulturánknak együtt kell tartani Európa kulturájával. Nem akarunk provinciális magyar irodalmat. Az európai irodalom egy és egynek kell lennie. Ezért iparkodunk olvasóinkat tájékoztatni a nyugati literaturák főbb eseményeiről és áramlatairól. Nem annyira könyveket fogunk ismertetni, mint inkább azokat a témákat, jelszavakat és irodalmi vitákat melyek a külföld folyóirataiban hónapról hónapra fölmerülnek s melyek az irodalmi élet eleven folyamának hullámai.
Mindez nem érinti lapunk szépirodalmi részét. Ebben a