Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 22.szám
Hétfőn föllátogatok egy hetilap szerkesztőségébe.
A szerkesztő úr előszobájában ott találom Balfi bajtársat. Úri nevelésű férfi, művelt, kellemes, szórakoztató; élvezet látnom és érintkeznem vele. Három regényét olvastam el, nagy dolog, kérem! Balfi nagyon értékes írónk, szükségünk van a fennmaradására.
Szervusz, kedves Balfi, mit csinálsz itt?
- Olvasni próbálok, kérlek.
Lógatja azt az okkerfedeles angol hetilapot, ismerem: a Times Weekly Edition-ja. Itt nem lehet olvasni, az előszobában két kisasszony versenyt gépel, Balfi efelől hallgat, tapintatból.
Hát a szerkesztő úr? nincs bent talán?
- De, itt van, félórája ül bent a vezérnél. Benn van az igazgató úr is meg az ügyészük is. Tárgyalnak, nem szabad zavarni őket.
Novellát hoztál, Balfi?
- Á, pénzért jöttem. Mult számban jött novellám. Hat heti várakozás után, kérlek.
Ugyan.
- Igen, a szerkesztő úr nagyon sajnálja, mikor hetekig nem tudja kiadni, de hát tudod már, kérlek, X. akadémikus is ír, Y. őrgrófné is ír, Z. kegyelmes is ír, elsősorban ezeket kell adni. Csak azért baj, mert itt megjelenés után fizetnek. Jó, mult számban jött a novella végre, hétfőn rögtön felmásztam, hát kérlek, az igazgató úr nincs jelen, elment valami minisztériumba. Az utalványt négyőjüknek kell aláírni, a szerkesztőnek, a vezérnek, az igazgatónak és Olga nagyságos asszonynak, a könyvelésben. Negyed háromig vártam az igazgató úrra. Megjött, akkor már nem volt pénztár. Ma pedig itt ülök megint, nem tudni meddig tart odabent a tanácskozás. Ki kéne rohannom a kislányomhoz a klinikára, szegény babukámnak kivették a vakbelét. Még az adóhivatalba is el kéne szaladni ebéd előtt, térdre esni, transzferáltatni akarják a bútoromat. Ebéd után rögtön le kell ülni a regényfolytatást írni, hogy hatra meglegyek vele, félhétre már a studióban kell lennem, ma felolvasásom van. A rádió csak három hét mulva utalja a pénzt. Szóval, kérlek, benn tanácskoznak. Itt ülök a második hétfőn, félórája, várom a negyedik aláírást.
Balfinak a finom fiús teste csepeli szövetbe van csomagolva. Tavaly még kínosan kímélt angol öltöny volt rajta. Annak az egy-két rend ruhájának a melle meg a combja sápadtan fénylett, mintha hold sütötte volna, az alkaron azok a szaporán vasalt gyűrődések olybá tüntek, akár a hegyoldal sávjai, hol nem nőtt erdő, meg mint a mező csíkjai, hol a szik kiette a füvet. Az idén elhaláloztak a Balfi angol szövetjei. Balfi füle felett a gyengéd szőkeséget bekrétázták, valami rossz gyerek a hátrafésült hajába is belészántott a krétájával kettő-három erős vonalat, mikor Balfi elaludt a székben. Evvel a korai őszüléssel olyan szép ez a Balfi, mint a regényhős; ő sajnos, nem hőse, hanem mártírja a regénynek, mert ő maga írja a regényeket. Balfi harminchét esztendős ember. A miniszterelnök fogadóestéire, meg a grófi házakhoz, meg a nagy zsidókhoz kíméletből nem hívják soha Balfit, a nemes magyar írót, aki bájos, szellemes, négy nyelvet beszél és keresztény; Balfinak ugyanis nincs már frakkja; sőt a szmokingja is olyan szenvedő, hogy avval csak premiéren lehet már megjelenni. Néki, mint szerzőnek, a rivalda pokolfényében minden szmoking elfogadható.
Kedden meg dolgom volt egy napilap kiadóhivatalában. A lépcsőházban ott találom Balfit. Ott áll a lépcsőn. Lefele jövet állott meg. A tenyere a korláton. Lefele néz, talán eszébe jutott megolvasni a lépcsőket.
Örülök Balfinak, tapogatom a vállát. Olyan mélyről, olyan súlyosan mosolyog, Ez a mosoly nemcsak a viszontlátásnak szól. Nem.
- Képzeld, kérlek - azt mondja - itt is behozták az a rendet, hogy csak megjelenés után fizetnek. Véletlenül egy fillér nélkül maradt ma délelőtt a háztartásom. Félretettem a darabot, délelőtt tudniillik darabot írok, rögtön nekivetettem magam egy cikknek. Tegnap óta van itt is az a rend, hogy csak megjelenés után... hát nem zseniális, kérlek? A cikkem a főszerkesztő úr szerint csak napok mulva jelenhet meg, annyi a Matuska-anyag. Még villamosra valóm se maradt, jó félóra, míg hazakutyagolok. Így pusztul az embernek az a drága munkaideje.
Szerdán a járdán jön szembe Balfi. Csupa vér a szeme.
Mi történt veled, kedves Balfi?
- Semmi, kérlek, egy kis gyulladás. Mostanában filmtémákat írok éjszakánkint.
Hova, kinek?
- Senkinek, kérlek, az egész világnak. Most jövök a Színházi Élettől; elkértem az összes berlini, párisi, londoni, hollywoodi gyáraknak a címét. Azt mondják, így kell csinálni, legalább harminc helyre küldeni minden szüzsét. Tegnap adtam be az utolsó szüzséimmel, harminc-harminc példányban. Kicsit már kezdem szégyelni magam, kérlek, félek, kitalálják, hogy azért nem megyek értük mert nincs pénzem.
Csütörtökön, csütörtökön már nem merek találkozni Balfival, megrepedne a szívem.