Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 21. szám · / · FIGYELŐ · / · HALÁSZ GÁBOR: A REGÉNY FELTÁMADÁSA

Kardos László: KISEBB BIRÁLATOK

Farkas Sándor Zsigmond: Nihil könyve. Ez a furcsa könyvecske zarathusztrai prédikációkban, mintegy templomi szószékről, az Úr nevében hirdeti a kapitalista világ romlását s a kollektív társadalmi rend közeli diadalát. A pikáns szituáció persze nem hatástalan s a szerzőben elegendő ötletesség van a kínálkozó csattanók kihasználására. Hogy azonban a kis munka körül mégis van valami kardinális hiba, az kétségtelen. Különben nem volnék zavarban, hogy szerzőben egy nagy agitatív erejű forma-ötlet szellemes felvetőjét vagy valóban holmi istenes-marxista szektáriust tiszteljek-e.

Péter Aladár: Gáborka különös napjai. (Regény.) Szerző bizonyára írói tehetség, amellett finoman intelligens lélek is. Gyöngéden alakított szép jeleneteknek, érzékeny ízléssel csiszolt szép mondatoknak s egyáltalán, bizonyos tompán színes költőiségnek nincs híjával a könyv. De az író erejéből csak színekre, mondatokra s kis jelenetekre futja. Regényalkotó, sorsokat átfogó, egyetlen, nagy könyv-koncepciót kiépítő ereje nincs, s a széthulló, nem is mindig becses mozaik-darabok végül is nem hagynak jó emléket az olvasóban.

Maróthy Jenő: Szeptembertől-márciusig. (Regény.) Az író a szlovenszkói impérium-változást rajzolja meg szélesen, lelkesen, Jókai igézetében s egy régi-módi kedves humor fűszerével. Furcsa anakronizmus: 1918-19 napjai a nyolcvanas évek patriarkálisan kedélyes történetszemléletében. Ám e naív és andalító mesevilág hol búbánatos, hol derűs képei az életábrázolás minden szimplasága és irodalmiassága mellett is megkapnak. Maróthy Jenő igen jól ír. Stílusát a Jókai-iskola érlelte egységessé, biztossá és hatásossá. Eszközei, ha másodkézből kapta is őket, kitünőek. Nyelve példásan erős, ízes, magyaros.

Palotás Imre: Állványok alatt. (Rapszódiák.) Kubikusok, kőművesek, «krisztárok» munkás, nehéz napjait festegeti ez a könyv egyszerűen, szolidan és bátran. Bátorsága nemcsak politikai, hanem művészi is. A téma ilyen szűk, csaknem szakszerű körülárkolása egyéni lelemény, a jobbra-balra reálisan osztott fények és árnyak pedig nemesen magas szemléletet dícsérnek. A kis mű minden lapján tisztesség és tisztaság érzik. (A politikai vezércikk-szenvedély mindössze egy helyen töri meg a stílust.) A baj csupán az, hogy Palotás Imre csak tisztességes, de nem jelentős író. Legalább egyelőre nem az. Erényei vannak könyvének, súlya alig.

Varsa Imre: Gyöngykagyló. (Regény.) Kissé avas fordulatosságú, a három égtájról induló meseszálakat primitív leleményességgel egybeakasztó, páneurópás ábránd-regény, régibb kalandortörténetek mondvacsinált ötletességével. Az elejét megbízható rutin emeli. A könyv intelligencia-szintjére kínosan jellemzőnek érzem a nemzetközi miliőben játszó cselekmény norvég szereplőjének a nevét: Knut Ibsen!

Sándor Pál: Thália papjai. (Történeti színmű.) Az első magyar színjátszók, Kelemenék viszontagságos életét próbálja drámai szakaszokba sűríteni a szerző. Nem sikerül neki. Érdektelen, langyos epika folydogál a felvonások szűk medrében. Komolyabb írói képesség sehol sem csillan meg. A könyv fedőlapján meghökkenve olvasom, hogy szerzőnek már tizenöt drámája jelent meg nyomtatásban...

Dávid Lajos: És felnyögött a föld. (Novellák.) Szerzőnek inkább szavai vannak, mint mondanivalói. Nyelvi «szépségek» izgatják, kiforratlan ízlésről árulkodó szócsinálmányok torlódnak tolla alá, s e minden energiát felszívó stílus-viaskodás közben a novellák témái gyakran gazdátlanul halnak el. Néhány jellemző szókuriózum: csókpillanat, pillanatcsók, szívlelked, bőrarcom, görcsajkam, ráncajkam, csókgyöngy, hímvacok, kínszerelem... és így tovább, minden lapon bőven.

Dávid Lajos: Sikátor. (Regény.) Sötét nyomortanyák, válogatottan fekete sorsú páriák életét rajzolgatja az író bőszavú verista szenvedéllyel. Stílusízlése itt egy árnyalattal tisztább, mint előző könyveiben s egy-két jelenete, amely nem fullad érzelgésbe vagy sablonos pince-naturalizmusba, némi erővel lehelli emberi tragédiák nehéz levegőjét.

Látos Sándor: Nádtetők alatt. (Elbeszélések.) Egy regényarányú, nagyobb elbeszélés és néhány igénytelenebb rajz. Az író szelíd realizmussal rajzolja a falu képeit és embereit, szemmelláthatólag arra törekedve, hogy csak úgy és olyat írjon, ahogy és ami a valóságban is megtörténhetik. E könnyű célba bele is talál. Munkája egyébként halvány és gyakran faízű. A mese mozgása itt-ott félszeg. A kis könyv érdeme: egy-két áhítatosan lelkes, poétikus részlet.

L. Vértes Lenke: Könnyek kútja. (Elbeszélések.) Ezek a rövidke történetek nem bolygatnak homályos mélységeket s a magasba se törnek. Lakásdíszítő, kedves asszonyi ízléssel rendezett novellácskák, amelyek egynapig élő ujságokban inkább volnának otthon, mint önálló kötetben. Kisméretű tehetség - kisméretű vállalkozás, - ez a szerény, tisztes arányérzék lefogja a kritika súlyosabb hangjait.