Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 20. szám · / · ILLYÉS GYULA:
A leghiggadtabb kommunistát is - pedig mindnyájan nyugalomra és hidegségre nevelik magukat - kihoz a sodrából, ha az ember a szovjetet a «másik nagy kollektív törekvéshez»: a fasizmushoz hasonlítja. Akaratlanul elejtett megjegyzésekből ezt már az első napokban tapasztaltam.
Bombamerénylet láza és izgalma fut szét a társaságon, mikor a szovjethírlapíró: Andréj Nyiskin teaestélyén Mussolini nevét kiejtem. A sarokban beszélgetők elhallgatnak. Egy kis kövér szemüveges, aki épp teáját szürcsölte, hirtelen mozdulattal leteszi a csészét s felém indul, előretolt arccal, harcrakész tekintettel, miközben tenyerével állát törölgeti.
Megriadva elismétlem a mondatot. Olaszországban példás rend van, tiszták az utcák, az üzletek zsúfoltak, remek utak, ingyen múzeum, olcsó vasút, stb. A két szememmel láttam.
Nem, ezt ők sem vonják kétségbe.
A zsivajgásban egy égő feketeszemű fiatalember - Pamferov, - aki jól szabott barna ruhájához nem viselt gallért, teremt rendet egy kézmozdulattal.
Remek utakat, zsúfolt üzleteket már mi is csinálhattunk volna, - kezdi azzal a kiszámított, fojtott nyugodtsággal, amely az orosz szónokokat is jellemzi, - már jólétet is teremtettünk. Kétszer-háromszor is volt már olyan helyzet, - persze orosz viszonylatban, vagyis az itteni előföltételek arányában, - hogy különbet kívánni se lehetett. Az üzletek kirakatát kinyomta a mindenféle jó holmi. Ruha, élelem, papiros, - minden volt. A kispolgárság föllélekzett...
- Nahát...
- Nahát, ép az, hogy föllélekzett: az volt, nem valami nagy baj, csak figyelmeztetés. Lerontottuk az egészet.
- Hibás út volt?
- Eltalálta. A Nep vége felé az orosz élet alig különbözött a nyugatitól. Ismétlem, minden volt, a legapróbb közszükségleti cikkek, luxuscikkek is. Kitünő angol szövet, német fényképezőgép.
- Még mogyoróscsokoládé is volt! - szólt közbe valaki.
- Az is, füge is, bicikli is. Külföldről mindent kaptunk, az európai államok versenyeztek, hogy melyik szállítson többet, hitelbe is.
- Akkor nem értem. Miért kellett ezt megszüntetni? A hatalom a kezökben volt, azért építhették volna a szocializmust.
- Csak azt hihettük volna, akárcsak most ön. Ki voltunk szolgáltatva. Gyarmat voltunk. A külföld -
A
- Mert gyorsan kellett építenünk. Mindent a külföldtől vettünk, a szájunktól kellett elvonnunk a falatot, hogy dinamóra cseréljük. Igy lett vége a Nepnek. Mikor a fölszámolást elhatározták, azt hiszem Molotov volt, aki a szovjetülésen kijelentette: Elvtársak, három-négy évig szűkölködni fogunk. Most kezdődik a forradalom második komoly szakasza.
- És szűkölködtek.
- Annak is vége lett. A jólét újra közelgett, hogy úgy mondjam, fenyegetett. A gyárak már szépen termeltek, a parasztok a falun meg voltak elégedve, már mint a módos parasztok. Mindenki azt hihette megérkeztünk.
- Azonban a
- Ugy van. A vonal, a forradalom vonala még most sem volt egyenes. Miközben a gyárakkal voltunk elfoglalva, a vidéken veszélyesre fordult a helyzet.
- Most mondta, hogy termeltek.
- Termeltek, termeltek, de még milyen jól termeltek. De hogyan termeltek? - ez volt a kérdés! A felszabadított parasztok, akik megkapták a földet, megindultak azon az úton, amelyen Európa minden felszabadított parasztsága a mult század folyamán végighaladt, míg megérkezett a mai szép polgárosodó világba, ami igazán nem lehetett a mi célunk. Az orosz falu osztályokra tagozódott. Rövidesen majdnem annyi kizsákmányolt volt benne, mint azelőtt. Már a földosztás körül baj volt. Mikor a régi földesurakat elűzték és a parasztok...
Valaki közbeszól:
- Akinek kocsija volt, az többet vitt el a kastélyból, mint aki csak nyalábolni tudott.
- ...Szóval már az első időben nagy egyenlőtlenség volt. A jobb földeket a módosabb, tekintélyesebb parasztok szerezték meg. Lassanként megszerezték azok földjét is, akiknek nem volt igájuk, kellő fölszerelésük. Volt olyan paraszt, aki - holmi bérlet, feles föld címén - 50-60 cselédet is tartott. És hogy tartotta! Megjegyzem, ezek voltak a leghangosabb kommunisták, a falusi szovjetelnökök. Vidéken ezek képviselték a forradalmat! Voltak, akik azt mondták, hagyjuk őket. Építsük fel először az ipari proletariátusnak a szocializmust, a parasztokéra ráérünk azután is; nincs ezer kezünk. Élvezzük egy kicsit a nyugalmat, a békét, amiben az így kialakult vidékkel voltunk. De akinek éles esze volt, az látta...
Előre bólintok.
- ...hogy a vonallal megint baj van. Megkezdődött a vidék átszervezése, ami nem volt kisebb dolog, mint mikor az ember kiráz egy kas méhet. Fölborult újra minden. A kulákság erősebb ellenfélnek bizonyult, mint magunk is hittük. Jöttek megint a nehézségek. Mi magunk is elkövettünk egypár hibát. Most már ezen is túl vagyunk. Ha a második ötéves terv is sikerül, már pedig sikerülni fog, akkor megint...
- Nem lesz megint baj a vonallal?
Most már élvezik a kötekedésemet, innen is, onnan is nevetés hallatszik.
- Lehet. De még mennyire lehet! Nem vagyunk lángelmék, tévedhetünk. De akkor megint előlről kezdjük.
- A nélkülözést? A koplalást?
- Igen!
Valaki megint közbevág:
- Mindent!
Mosolyogva akarok körülpillantani, de feleúton elszégyellem magam. Az arcok, az előbb hahotázó arcok, egy pillanat alatt megváltoztak. Komolyan, elhatározottan merednek; most vélek először felfedezni egy villásnyit a szláv lélek nevezetes mélységéből, melyben, úgy látszik, mégis van valami. ugy érzem, ebben a perben meg lehetne esketni az egész társaságot valamire, amiért holnap az életüket kockáztatnák. Ötven-hatvan évvel ezelőtt ilyen pillanatban forrhatott össze valamilyen diáktársaság, amely két hónap mulva már bombát gyártott.
A percnyi csöndben szóról szóra elmondom ezt nekik. Erre megint kitört a hahota. Tudtomra adják, hogy az orosz léleknek azt a nevezetes miszticizmusát annak idején Berlinben tenyésztették, innen is odautazott, aki specializálni akarta magát benne. Lásd Merezskovszkijt, aki mellesleg épúgy lengyel, akár Dosztojevszkij. Az orosz, az Tolsztoj! Gogolj! És Puskin, aki a tizenkilencedik század legvilágosabb, legeurópaibb koponyája volt!