Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 19. szám · / · RÉDEY MÁRIA:
(A következő levelet forma szerint egyik barátnőjének írta, de maga juttatta el Kassaihoz.)
«Édes Klárám! Köszönöm jóságodat, köszönöm részvétedet sorsom iránt; azomban úgy hiszem, már én csak művészi életre születtem és hiába ábrándozom azon, hogy
Hiszen, ha olyan volnék, mint sokan hiszik! Be könnyű volna, ha egy csomó udvarló - talán szerető? - kielégítene! De azt hiszem, hogy annál mégis jobb vagyok; vagy követelőbb, vagy gyöngébb, félénkebb; nem tudom, melyik érzék, vagy érzelem nem engedi, hogy köznapi örömökkel beérjem, de annyi bizonyos, hogy boldogtalan vagyok így.
Nem írhattam előbb leveledre, mint most. Mulattam, báloztam, egymásután végigtáncoltam két bált, estétől reggelig, hogy nó; arra az örömhírre, hogy férjemnek nem kellek! Nem lett semmi bajom! Azt hittem, leszek legalább is olyan beteg, hogy Vidor meg fog látogatni. Kialudtam magam és semmi bajom nem lett, csakhogy most még jobban utálom és kerülöm az embereket, mint a farsang alatt, amikor nem voltam képes egy bálba is menni. Hogy meg lehet unni az embereket! Csak most tudom. Talán azért haragszom úgy rájuk, mert Vidoromtól választottak el. Igen, az emberek az okai árvaságomnak, mert a világba léptemkor úgy körül hízelegtek, úgy körül mosolyogtak, hogy azt hittem, ez az élet, ez a boldogság és jobban kerestem és többre becsültem társaságukat, mint csendes, gondolkozó, komolyabb férjemét, aki néha óvakodnom tanácsolt ettől a sok