Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 19. szám · / · RÉDEY MÁRIA:
«...Végre is véget kell szakítanom ennek a dolognak. Elég rég kínlódsz már mellettem, - ma már öt éve! Én megcsaltalak téged, Vidor! Csudálatos, pedig mindig szerettelek! Nem birom tovább elviselni, nem birok tovább becsületes, jó szemeidbe nézni. Nem nézhetem tovább, hogy egy ember kacaghasson téged!
Vidor, én most egészen beteg vagyok. Az éjjel azt hittem, megőrülök, és mégis csak azt látom, hogy ezt meg kell tennem. Pedig, ha arra gondolok, hogy ezután gondolni is undorral fogsz rám, eddig nem ismert kínokat állok ki. De ez kötelességem, én nem tudok tovább hallgatni...
És nekem csak egy mentségem van: hidegséged, melyet szeretethiánynak hittem. Az én mentségem csak ennyi, Vidor. Hisz sokkal jobban ismerlek, hogy sem bocsánatodért hoztam volna ezt föl. Mit is csinálhatnál még te velem? Hisz arra sem vagyok érdemes, hogy megölj és magadnak bajt csinálj! A te szívedtől tehát megmérhetetlen messzeségre dobtam ki magamat, édes, édes, jó Vidor. Most még csak azt mondom, hogy élj boldogul! Oly boldogul, Vidor, aminő szegény, szerencsétlen, nyomorult, volt Marid, soha, soha nem lesz.
Már pár napja írom ezt a levelet, Vidor, de nem birtam egyszerre befejezni. Most végre elküldöm. Hiszem - és kívánom! - hogy neked nem okoz olyan fájdalmat, mint nekem megírása és elküldése!
Sőt, azt hiszem, hogy egy tehertől mentelek föl vele. Sokáig évődtél, gyanakodtál, végre láss világosan. Igazad volt, én egy silány, nyomorult teremtés vagyok. Az igaz, hogy te nagyon is korán kezdtél gyanakodni és gyanakodták folytonosan és sokáig, mikor még nem volt rá okod. De multam feljogosított rá. Emlékezem, hogy nagyon komolyan kértél többször azelőtt, hogyha nem foglak szeretni, mondjam meg neked. Én nem szüntem meg téged szeretni, Vidor, mégis megcsaltalak! Ez borzasztó elvetemültség, én tudom, érzem nyomorultságomat teljesen; és meghalni mégis gyáva vagyok, félek tőle.
De azt sem birom elviselni, hogy te ezt ne tudd. Te oly becsületes vagy, Vidor, hogy nem hagyhatom tudtodon kívül ezt a szennyet neveden, pedig mikor bevallom, semmivé teszem vele életemet! Vidor, édes, jó Vidor, ezt ródd fel agyadban javamra, mikor minden, de minden ellenem fog szólni.
Vidor, légy boldog, ez egyetlen vágyam van még az életben, hogy téged boldogtalannak ne tudjalak. Isten veled, ki jó férjem voltál.
Mari.»