Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 19. szám · / · RÉDEY MÁRIA:
«Édes jó Vidorom!!
Végtelenül lehangolva ültem a kocsiba és míg téged láttalak, nem voltam képes sírni; de amidőn már eltüntél szemeim elől, megeredtek könnyeim és sírtam, hosszan. De nem azért írom ám ezt, hogy sajnálj, ó nem, mert ez nekem jól esett. Alig gondolkodhattam még az elfogultságtól és rögtön aggodalmak szálltak meg aziránt, hogy fogadnak otthon. De amidőn kiléptem a pályaudvarra, kis öcsémet láttam meg ott, rám várakozni; ez jó jel, gondolám. Kocsira ültünk, aztán elég időm volt őt hazáig kikérdezni az otthon uralkodó hangulat felől, mely rám nézve, öcsém felelete után, egészen kedvezőnek tetszett. Haza érve, úgy tapasztaltam, hogy az is valóban. Apám szegény, tárt karokkal fogadott és így szólt: «Jó lányom, most addig ki nem mégysz házamból, míg Kassainak feleség nem kell.» Nos, édesem, hogy vagy megelégedve a fogadtatással?!! Az enyémmel. Mennyire vágylak látni! S mégis olyan félve gondolok idejöveteledre. Ez a túlságos egyszerűség, szinte ridegség - ami itt körülvesz - nem fog-e tán hidegséget, visszatetszést okozni, ha belépsz? Ezt elgondolom ezerszer, de megnyugtat az, hogy szeretsz és viszont szerelmemnél egyebet nem keressz.»...
Ugyancsak ebből az évből:
... «Minden ember mulatságát veszi elő és egész heti munkája után megnyugvást és szórakozást keres és talál; kiki a maga módja szerint; én is félre tettem könyveimet, tollat fogtam, hogy írjak neked! Neked, az én Vidoromnak, az én busámnak! Az én alkotómnak! életemnek, mindenemnek, hogy Veled, drága Vidorom, beszélgessek, hogy elmondjam, mennyire boldogít szerelmed, hogy újjá teremtett, - igen! Megtisztított és újjá alkotott!! Ó, Vidorom! Mit, mennyit köszön neked Marid? Mivé tevél? És még mivé fogsz átvarázsolni? Ó, Vidorom! ha multamra gondolok, szeretnék mindig felébredni, szeretném szemeimet kidörzsölni és így kiáltani fel: Ah, be gonosz álmom volt!!! Ugy-e, jó, nemes Vidorom? Ugy-e, feledni fogjuk. Te engem úgy fogsz szeretni, mint én téged? Én minden erőmet összeszedem, hogy hozzád méltó legyek. Hisz a léleknemesség, az erkölcsi erő, az szellemi nagyság és én erre törekszem! Ugy-e, Vidorom, te segítesz engem ezen nagy és meredek lépcsőn feljutni oda, ahol elérem az emberi méltóságot, az