Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 17-18. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Kardos László

Királyhegyi Pál: Az idegen. (Regény.) Az író egy Amerikába szakadt pesti fiatalember hányódását rajzolja meghatottan és humorral. A könyv nem revelál jelentős tehetséget. Királyhegyi selejtes stiliszta, ember-teremtő ereje alig van, a kor s a táj, ahol figuráit meghurcolja, homályos, merev kulissza marad a távoli háttérben. Sok helyütt talán életszerű ez a könyv, érzik imitt-amott a személyes élmény emléke, de ez nem jelent sokat. Nem érzik a művészet plusz-a, amely az élményt irodalommá emeli. Ahol az élmény realitását csak a tárgyi tájékozottságból sejteni, s abból, hogy érdektelen dolgokra is erős, - a valóságos emléknek kijáró - hangsúly esik, ott az életszerűség nem írói érdem. Azt azonban el kell ismerni, hogy Királyhegyi mesélőmódjában van valami naív kedvesség, csibészélceiben valami csiszolatlan báj, s nem hatástalan az a lelkes önbizalom sem, amellyel vegyes portékáját kiteregeti. Néhány ponton élesszemű megfigyelőnek is mutatkozik, s ezek a ritka részletek talán-talán komolyabb fejlődés lehetőségét ígérik.

Dávid Lajos: A téboly. (Regény.)

Alacsony íráskultúra, rigolyás stílvirágok, tétova emberlátás, primitív mesebontás. Pedig van a könyvnek egy termékeny pszichikai csomója, amelyből tehetséges író sok mindent kihozhatna.

Dávid Lajos: A nagy hangverseny. (A nagy világégés és összeomlás regénye töredékekben.) Erőltetett, ízetlen és idomtalan allegória a világháborúról. A jelképeket maga a szerző oldja meg naív jegyzetben.

Kiss István: Hála Istennek! Vége az ifjúságnak. (Regény.) Helyenkint pamfletszerű, néhol lírai és retorikus szólamokba sikló, megkomponálatlan mű, melynek stílusában Szabó Dezső emléke kísért. Minden kezdetlegessége mellett is megkap e regényke elszánt szókimondása, az emberi őszinteség néhány viharos rohama, s egy-két - fájdalom igazán nem több - jól megírt kisebb részlet. A kis könyv témája, az állástalan ifjúság szenvedése, ma legkedveltebb regénytárgya fiatal íróinknak.

Vághidi Feren: Valaminek történnie kell. (Regény.) Pongyolán szerkesztett, bőbeszédű könyv, amely csak ritkán és percekre kelti az igazi regény és igazi író illúzióját. Sikerültebb lapjain - nem gúnyból mondom - Bródy Lilire emlékeztet. Itt-ott szerencsés megfigyelései, némi korszerű kultúra és a modern regényzsargon olyan - amilyen ismerete közelébe emelik a valódi irodalomnak.

Ruszkabányai Elemér: Élt 37 évet. (Regény.) A századvégi, megkopott rutín hatástalan eszközeivel dolgozó szerző egy pillanatra sem bír életet gerjeszteni poros figuráiban. Siralmas sablon itt minden. A Szívünkhöz közelálló téma - korunkbeli fiatal író vergődése a nyomor körmei közt - érdektelenné távolodik az alacsony kezelésben.

Berényi Zoltán: Jó ember felébred. (Novellák.) Bizarrkodó, fantasztikumba csapó, helyenkint tűrhetően formált, végeredményben mégis magtalan és érdektelen írások.

Strelisky József: Fiam. (Regény.) A feladat, amelyet az író maga elé tűz, zolaian, «tudományosan» szép. Meg akarja mutatni: az apa gyöngéi, hibái hogyan torzulnak a fiúban súlyos, tragikus bűnökké. Meg is mutatja, csak egy kicsit iskolásan. Rúgóra járó, pontos szerkezetű regény ez, amelynek mesehajlatait és csattanóit a naivabb olvasó is előre tudja. A részletek néha jobban sikerülnek, de mindig - kívülről: az író ismeri a bevált irodalmi formulákat s ügyesen él velük. A Rubikonon azonban még innen van: az önmagából való teremtés ereje és bátorsága egyelőre nincs meg benne.

Dr. Weszely Ödön: Legújabb áramlatok a neveléstudomány terén. (Különlenyomat a Magyar Paedagogiából.) Weszely tanulmánya lexikális tömörséggel és szárazsággal pillant át korunk nevelésügyi reformtörekvésein. Egy csomó nevet és könyvcímet szívesen elengedtünk volna - (nyilván a Paedagogiai Társaság is, amelynek egyik nagygyűlésén hangzott el először e tanulmány mint elnöki megnyitó beszéd) -, ha cserében tüzetesebben megrajzolt képeket kapunk az egyes reformtípusokról. Egyébként igen becses vonása a zsúfolt kis tanulmánynak az a szokatlanul elfogulatlan hang, amelyen a legkülönbözőbb politikai tendenciákba kapcsolódó pedagógiai törekvésekről szól.

Lux Gyula: Modern nyelvoktatás. Dr. Koszó János előszavával. Ez alapos és hasznos könyv jeles szerzője az egyre népszerűbb «munkaiskola» mellett foglal állást, okos szelekcióval használva a hatalmas német szakirodalmat. A «grammatizáló» és a «direkt» módszer között az utóbbi javára dönt, de azokkal tart, akik okulva a végletesen alkalmazott direkt módszer kudarcain, s fölhasználva a nyelvlélektani kutatások némely újabb eredményeit, a tanítás bizonyos pontjain nemcsak hogy nem tiltják, hanem éppenségel megkívánják az anyanyelv «közvetítő» szerepét. A nyelvtanításnak az a Kulturkundé-s célkitűzése azonban («az idegen kultúra belső szerkezetének, az idegen nép lelki struktúrájának a felismerése, helyes megítélése» stb.), amelyet Lux is elfogad és propagál, véleményem és tapasztalataim szerint irreálisan igényes. Ha például mai középiskoláinkra gondolok, amelyek a tanulók nyolctizedrészét az idegen nyelvnek csak holmi szegényes, száraz morzsalékával tudják elbocsátani, ez a Kulturkunde-ábránd igazán tragikomikusnak tetszik.

Dombi Béla: A drámaírás kísérletei Magyarországon a XVI-XVII. században. (Pécs.) A magyar dráma a 16-17. században még jobbadán az egyház és iskola szolgálóleánya, s - fájdalom - még annak is fölöttébb esetlen és gyarló. Dombi Béla e két század drámai kísérleteit veszi vizsgálat alá tizenkét ívre menő, testes tanulmányában, s józan, aprólékos, pozitivisztikus adatkezeléssel kutatja végig a primitív, dadogó próbák és megható töredékek ez ásatag világát. Függelékül egy eddig ismeretlen verses «vetélkedés»-t is közöl, amelyben egy diák és egy paraszt vitáznak a tudomány értékéről, nem egészen érdektelen és ritmikailag is tűrhető Zrinyi-szakokban. A kis drámai töredék Dombi szerint a 17. század utolsó negyedéből való.