Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · GYERGYAI ALBERT: ANDRÉ MALRAUX

Farkas Zoltán: RÁKÓCZI SZOBRA

A kormány nem tűzött ki pályázatot II. Rákóczi Ferenc szobrának elkészítésére, hanem azt Pásztor János szobrászművészre bízta. A pályázat mellőzését főképpen takarékossági okokkal és a rendelkezésre álló idő rövidségével magyarázta. Pedig még nyomósabb okokat is felsorakoztathatott volna a pályázat, különösen amaz általános pályázási mód ellen, mely az elmult évtizedekben annyi keserves csalódást keltett és annyi kárt okozott.

Azelőtt kiírták a pályázatot és boldog, boldogtalan résztvehetett rajta. Rendszerint igen sok pályamű érkezett be és összeállítottak, legtöbbnyire hozzá nem értők többségével, egy szoborbizottságot, amely nem csekély civódás után, rendszerint rossz és igazságtalan döntést hozott. A díjak és a megbizatás érdekében elképzelhetetlenül művészietlen befolyások érvényesültek, sokszor már előre tudták, hogy a pályázat ellenére kinek kell adni a megbízást. Mivel a pályázó jelesebb művészek nagy költségeit, legalább részben, meg akarták téríteni, az összegyűlt pénz jókora része már a pályázatra fecsérlődött el, de mindig maradt egy csomó pályázó, aki akármilyen sokat költött is, hiába fecsérelte el idejét és pénzét. A végső eredmény pedig majdnem minden esetben siralmas volt, erről fővárosunk köztérszobrai eléggé tanuskodnak.

Nyilvánvaló volt, hogy ezzel a rendszerrel szakítani kell. Két út maradt, vagy az egyéni megbízás, vagy a szűkebbkörű pályázat.

Abban az esetben, ha egy nemzetnek vannak egészen kétségtelen olyan szobrászművészei, akik monumentális feladatok elvégzésére feltétlenül alkalmasak és hasonló alkotásokkal ezt már be is igazolták, feltétlenül a megbízási rendszer az alkalmasabb.

Ha nem egészen így áll a dolog s ha néhány jeles művész közül nem könnyű a választás, célszerűbb a szűkebbkörű pályázat módja akként, hogy a művésztől nem kívánják nagyméretű minták bemutatását, mert hiszen kisméretű tervből is ki lehet okosodni. E módhoz nem kell sem sok idő, sem sok pénz és a versengés is egészséges eredményeket szül, persze csak akkor, ha a bírálat valóban hozzáértő és független kezekbe van letéve.

Pásztor János kétségtelenül legderekabb szobrászaink közé tartozik. De eddigi egész működése nem a monumentális szobrászat felé utalja, amivel nem akarunk az események elé vágni, lehetséges, hogy a rábízott nagy feladatot kedvezően fogja megoldani. Mellette van azonban még néhány művészünk, akit vele együtt szűkebbkörű pályázatra szívesen bocsátottunk volna, persze nem az eddigi hozzá nem értő, vagy pártoskodó zsűrizés alapján.

Mindamellett az eddigi rendnél még mindig sokkal szerencsésebbnek tartjuk Pásztor megbizatását. De a megbízást illetően meg kell még jegyeznünk, kár volt a művészt azzal megkötni, hogy lovasszobrot készítsen. Ez nagyrészt képzeletkorlátozást jelent, másrészt különösen neki jóval nehezebbé teszi feladatát és végül eszünkbe jutnak Európa összes újabbkori rossz lovasszobrai, melyeken annyi, különben más irányban sikeres művésztehetség csődöt mondott!