Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · GYERGYAI ALBERT: ANDRÉ MALRAUX

GYERGYAI ALBERT: ANDRÉ MALRAUX
«A Hódítók» (Les Conquérants), fordította Németh Andor; Pantheon-kiadás; «Emberi Sorsok» (La Condition Humaine), fordította Kállay Miklós; Cserépfalvi-kiadás
II.

Az ily regények fordítójának tetemes nehézségekkel kell küzdenie. Az elsőről, a tárgyiról már volt szó és itt némi bevezetést hálával fogadott volna az olvasó. A második nehézség az író stilusában rejlik, ebben a mellékmondatokkal terhelt, tömör és elliptikus nyelvezetben, amely például a forradalmi megbeszéléseket a szereplők, a beavatottak nyelvén, vagyis csupa célzással, ráutalással, rövidítéssel közvetíti, a metafizikai párbeszédeket pedig abban a ködös állapotban, amikor a gondolatok tünődve keresik még a szavakat s logikus mondatok helyett pillanatnyi eszmetársításokkal kell beérniök. Az ily szöveg fordítása egyúttal akaratlan értelmezés: a fordító nemcsak tolmácsolja, hanem magyarázza is a szövegét, aminek azonban első feltétele, hogy azt ő maga is megértse s kell-e például jobb magyarázat a Rimbaud Részeg Hajójához, mint Tóth Árpád tökéletes átköltése? A két Malraux-fordítás közül mindenképp a Hódítóké a sikerültebb; a fordító, pár részlet híjján, követi és megérti az írónak és alakjainak szándékait, nemcsak azt, amit kimondanak, hanem azt is, amit elhallgatnak, láthatólag benneél ebben a sajátos klimában s az egészet nemcsak híven, nemcsak folyékonyan és szabatosan, hanem látható kedvteléssel és lendülettel magyarítja. Mégis, a teljesség kedvéért s egy újabb kiadás reményében, nem szabad szó nélkül hagyni nem ama hibás értelmezéseket, amelyek csekély számúak s úgyis csak a contextusban javíthatók, nem is a kisterjedelmű s aránylag jelentéktelen csonkításokat, hanem bizonyos fordítási szószerintiségeket vagy túlértelmezéseket (formidable: «félelmetes»? ça ne le refuse pas: «nem lehet az indítványt visszautasítani? bon: «ühüm»! ah l"ŕ l"ŕ: «ccc»!) s főképpen egyes szavaknak vagy kifejezéseknek a félreértését. Így cancrelats nem «piszkos kulikat», hanem svábbogarakat jelent, promulguer nem «meghosszabbítani», hanem kihirdetni, étudiantes aux cheveux courts nem «borotváltfejű diákok», hanem csak rövidhajú diáklányok, maître de céans nem «néhai nagyúr», hanem idevaló úr vagyis házigazda, une espčce de fléau de balance nem «átkozott ingamérleg», hanem holmi mérlegnyelv-féle, a mérleg két karjának középen ingó szabályozója, curios nem pikáns levelezőlapok, hanem műtárgyak, régiségek (curiosités). S bár igaz, hogy a kínai légkör önkéntelen exotikusságra csábít («Es wandelt niemand unbestraft unter Palmen»), azért még sem menthető az ilyen mondat: «A sampánok júhnyájként lapulnak az arroyo körül.»

Mindez csak részlet s alig feltünő a fordítás egészéhez s határozott műgondjához képest. Mit mondhatunk, ezzel szemben, az Emberi Sorsok fordításáról? Hogy híjján van minden műgondnak? hogy hibás? hogy élvezhetetlen? mindez kevés - mert francia szempontból csonkított és hűtelen, magyar szempontból pedig többé-kevésbé érthetetlen. Hogyha Maurice Dekobra vagy Raymonde Machard egy művéről, illetve e remekművek hanyag vagy lelkiösmeretlen fordításáról volna csak szó, bizonnyal nagyképűség lenne hadatizenni a fordítóknak; ellenkezőleg, köszönet járna nékik stílszerű és congenialis munkájukért! Amikor azonban akad egy könyv, amely nemcsak egy elsőrendű írót, hanem - végre! - a mai francia regény igazi színvonalát képviselhetné, az ilyen mű rossz fordítása valóságos merénylet mind a francia író neve, mind a magyar olvasó jóhiszeműsége ellen. Hogy ez nem túlzás, gondoljunk csak a Colette-fordítások történetére, amikor, alig pár esztendeje, Colette legszebb könyvei, többek közt a Blé en Herbe vagy a Chéri («Cinci» címen!), rikítón színes címlapokkal, ordenáré reklámszalagokkal s vígasztalan magyarításban kerültek a magyar könyvpiacra, mint a modern pornográfia legfrissebb, legpárisibb termékei, hogy aztán Colette igazi arcát évtizedekre elcsúfítsák! A fordítók közt - egy szépnevű s egyébként ismeretlen hölgy mellett - az Emberi Sorsoknak magyar közvetítője is ott szerepelt. Van valami megindító abban a szívós és lángoló buzgalomban, amellyel ez a neves publicistánk, minden intés, minden gáncs, minden balsiker ellenére, újból és újból visszatér a franciából való fordításhoz! Pedig Laczkó Géza óta, aki egy Huysman-fordítását elemezte, hányszor sugalmazták már néki, hogy tudását s tehetségét inkább saját alkotásaiban gyakorolná, ahol az anyanyelv és a fantázia lendületét nem kötnék guzsba a francia nyelvtan, szótár és logika paragrafusai. De, úgy látszik, ez az ő szerelme, ez az ő violon d'Ingres-je, s így jutott el Flaubert-on, Colette-on s Valéry-n át Malraux-ig, akinek tolmácsolásában minden eddigi s ilynemű kísérletét felülmúlta; azonban ítéljen az olvasó.

Ne bántsuk mingyárt a címet, amely csak bágyadt s rosszabb is lehetne, a francia Condition Humaine sokatjelentő elvontságához képest. Még a sajtóhibákat sem írhatjuk a fordító rovására, ámbár a számuk légió s néha erős próbára teszik az olvasó türelmét. Mit gondoljon például, ha papos kéz helyett «pupos» kezet, butaság helyett «bátorságot», regényes helyett «szegényest», nyerseség helyett «nyereséget», különbség helyett «közömbösséget», erotikus helyett «exotikust», onania helyett «oraniát», japán metszet helyett «ajpán matrózt», proletáriátus helyett «tulajdonosokat» s masochista helyett «szadistát» lát a szövegében, - főképp a legutolsó két esetben, amelyeknél a magyar szó a francia szó fogalomkörébe vág ugyan, de épp az ellenkezőjét jelenti. Súlyosabbak, bár menthetők azok az épp oly gyakori tévedések, amelyek szintén nem tudatlanságból, hanem csak szórakozottságból történhettek, hol többféle értelmű, hol hasonló alakú szavak esetében. Igy váltogatja például, többízben és kölcsönösen, az entendre (hallani), attendre (várni) és étendre (kiterjeszteni, kitárni) igék megfelelő magyar jelentéseit; temporiser nála «mérsékelni», holott pedig elodázni; préviens-les «előzd meg őket», ahelyett hogy értesítsd őket; le Chinois l'intriguait «a kínai intrikált», ahelyett hogy a kínai nyugtalanította őt; une solide servante «szelíd pincérlány», pedig csak erőteljes, sőt tenyerestalpas; les actions des sociétés «a társaságok mozgalmai», pedig csak a részvényei; qualités cardiaques nem «sarkalatos», hanem szívbéli jótulajdonságok; quelque nouvelle capitale nem «valami új erődítési vonalat», hanem valami döntő hírt jelent; voix nem «út», hanem rekesz, soupiraux nem «sóhajtozók», hanem szelelőlyukak, exclusion nem «kivégzés», hanem csak kizárás, kirekesztés; des pousses attendaient nem «óriási tolongás», hanem csak néhány gyaloghintó várta; entretien nem «intézet», se nem «vállalat», hanem beszélgetés; pâtée nem «pástétom», hanem moslék, coupée nem «fülke», hanem hajófeljárás; cours nem «esti kirándulás», hanem egyetemi előadás. S végül még ide, a bocsánandó hibák közé tartoznak azok, amelyek úgy ahogy respektálják a francia szöveget, legfeljebb hanyagságból? nyomdahibából? épp a megfordítottját állítják. Néhány példa a sok közül: il ne cessait pas sa marche «abbahagyta a mászását» (pedig épp hogy nem hagyta abba); une grande dépendance «valami nagy függetlenség» (holott függés); je me souviens toujours «nem is emlékszem mindig» (pedig: mindig emlékszem); il osa enfin regarder «nem mert nézni» (ellenkezőleg); son pouvoir contesté «biztos hatalom» (pedig vitatott hatalom); par acquit de conscience «lelkiismeretfurdalásból» (holott éppen megnyugtatásul). Itt, egy percre, megáll a toll: ezek s a hozzájuk hasonló hibák oly átlátszók, oly könnyen elkerülhetők, hogy akarva nem akarva, feszengni, sőt gyanakodni kezdünk: vajjon nincs-e mögöttük valami nem-irodalmi szándékosság?

Ezek voltak a szúnyogok; jöjjenek az elefántok - vagyis legalább száz oly szöveghely, amelyeket a fordító egyszerűen nem próbált, nem akart, vagy nem tudott megérteni. Mivel a könyv kétharmadrészét mégsem lehet az olvasó elé teregetni, röviden és lojálisan csak a legjellemzőbbeket idézzük: Une minorité comporte encore une majorité d'imbéciles nem egészen azt jelenti, hogy «egy jó kisebbség felér egy esztelen többséggel» - bár ez, mint fordítói magánvélemény, teljesen igaz - hanem, hogy még egy kisebbségben is a hülyék vannak többségben! Tout "ŕ l'heure nem «minden órában», hanem mingyárt, vagy az imént; délation nem «halogatás», hanem besugás, feljelentés, tarder nem «tartani», hanem késlekedni, réparer nem «megjelenni», hanem javítani; renseigner nem «csatlakozni», hanem értesíteni; hévéa nem «kávé», hanem kaucsuk; il n'échappait pas "ŕ sa solitude nem «tovább is szilárdan tartotta magát», hanem hogy nem menekülhetett a magányától; étendre d'abord la Révolution et ensuite l'approfondir hogyan jelentheti azt, hogy «várjuk meg előbb a forradalom végét, ráérünk azután morfondirozni», amikor minden iskolásgyermek így fordítaná: előbb ki kell terjeszteni, s csak azután elmélyíteni a forradalmat! Il dit enfin: «Bong»: «azt mondta «Bong»? holott a kínai Tchen-ről van szó, aki az ő sajátos kiejtésével így mondja franciául, hogy «jól van». Un ancien ouvrier de la Chaux de-Fonds sohase volt a «Mészüzemek munkása valamikor», hanem igenis Chaux-de-Fonds-ból, a svájci óragyártás központjából való munkás! Canonieres lointaines nem «távoli tüzéreket», hanem távoli naszádokat jelentenek; le pčre Gisors est visé minden, csak az nem, hogy «Dzsizór apónak van vizuma», mert hisz Gisors francia s így se vizum, se fonetikus névírás nem kell néki s egyszerűen arról van szó, hogy őrá céloz, őt érinti valamilyen rendőri intézkedés. Le marchand faisait l'amour avec une planche körülbelül azt jelenti, hogy a boltos egy érzéketlen vevővel, szóval egy tuskóval kedveskedett, nem pedig hogy «számolótáblával gyakorolta a szerelmet». Le vol d'échassiers sur la neige - egy japán festő képéről van szó - nem a «falábon járó emberek», hanem gázlómadarak suhanása a havon; il n'y a pas d'armes "ŕ la clef arra céloz, hogy Clappique-nak nincsenek újabb szállítani való fegyverei, nem pedig hogy «nincs helye az érzékenykedésnek»; engueuler nem «tátott szájjal bámulni», hanem ráordítani; je peux vous coller au secret nem «odaforraszthatom a titokhoz», hanem hogy bedughatom a börtönbe; chien de fusil nem «vadászkutya», hanem a puska kakasa; un costume rugueux et chiné nem «tipp-topp, jól vasalt ruha», hanem keményszövésű és tarkamintájú; une mouche napoléonienne le piquait nem fordítható szószerint azzal, hogy «egy napoleoni légy megcsípte az orrát», hanem hogy napoleoni becsvágya, napoleoni viszketegje volt; comme les personnages d'ivoire qui épousent le courbe des défenses azokra az elefántcsontfigurákra vonatkozik, amelyeknek vonala az agyar görbületét követi - nem pedig «a sárgákéra, ha fegyverbe állnak»; blessé par accident, un de ses yeux était de verre szigorúan azt jelenti, hogy mióta baleset érte és megsebesült, az egyik szeme üvegből volt, nem pedig, hogy «ha valami véletlen kihozta sodrából, félszeme mintha üvegből lett volna», - ami lehet igen finom lélektani megfigyelés, de nem a francia szöveg megfelelője.

Nem végeztünk: de nem az idevágó hibák fel nem sorolt sokasága miatt, amelyek, mint a liviusi hősök sora, egymás sarkát taposva tolonganak, hanem mert külön kéne szólni a szöveg elképesztő magyartalanságairól, amelyek sokszor csak szavakat, nem mondatokat és gondolatokat közvetítnek, az igeidők (mult és jelent) s az igemódok (kijelentő és feltételes) szeszélyesen hűtelen alkalmazásáról, vagy azokról a francia kötőszavakról és mondatkapcsolásokról, amelyek nemcsak Sauvageot valóban kitünő szótárában, hanem bármely kézikönyvben is megtalálhatók, de amelyek a fordítónak láthatólag ismeretlenek, az idegen szólások egész garmadájáról (inceszt, blokál, deformált, intokszikáció, konvulzió, karavella és a többi), de legfőképp a szövegen ejtett önkényes változtatásokról és csonkításokról. Úgy látszik, hogy a «szabad átdolgozás», az író vagy a fordító beleegyezésével vagy anélkül, megint divatossá válik nálunk, holott a hűség kérdését már rég eldöntöttnek hittük e téren. Igy például Céline regénye - amelynek magyar változata egyébként minden bókot megérdemel - több mint száz lappal «könnyebben» s annyi ötletes enyhítéssel, erkölcsi és esztétikai enyhítéssel került a magyar olvasó elé, hogy sikerrel pályázhatna valami magyar Moutyon-díjra, bár kérdés, hogy Céline-nek ez volt-e éppen a becsvágya. A Hódítók magyar szövegéből kimaradtak azok a kis célzások, amelyek Borodine zsidó származására s Garine zsidó anyjára vonatkoznak. Az Emberi Sorsokban e kihagyások már több lapra rúgnak: így például a fordító alig pár sorba vonja össze Ferralnak és barátnőjének egy részletes szerelmi jelenetét, kihagy minden erősebb mondást, ami akár egy vallásos, akár csak polgári gondolkozású olvasónak esetleges érzékenységét sérthetné, s ott, ahol nem törölhet, legalább símít és fékez, éppolyan sikerrel, mint tapintattal. Néhány példa: peloter nála csak «az arcot veregetni»; les pointes des seins mi legyen? írjuk «a lágyék horpadását»; qui ouvrent cuisses et coeurs, találékonyan: «akik kitárják karjukat és szívüket»; ce n'est pas de coucher que j'ai envie? megvan: «egészen másképp fogom fel a dolgot» - hihetőleg Malraux is... Érdemes volna az egész könyvet magyarból franciára visszafordítani; írója, némi habozás után, különös plágiumot látna benne s legfeljebb azon tünődne, hogy mért kellett épp az ő regényét a serdültebb ifjúságnak átdolgozni?