Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 16. szám · / · FIGYELŐ

GYERGYAI ALBERT: ANDRÉ MALRAUX
«A Hódítók» (Les Conquérants), fordította Németh Andor; Pantheon-kiadás; «Emberi Sorsok» (La Condition Humaine), fordította Kállay Miklós; Cserépfalvi-kiadás

Újabban, alig egy-két éve, új szellők látszanak lengedezni a magyar fordítási irodalom útvesztőiben. Nemcsak a fordítások jobbak, vagyis egyrészt hívebbek, másrészt magyarosabbak a régieknél, hanem a fordított művek is frissebbek, sokszor értékesebbek, mint azelőtt: Viki Baum és Hans Fallada mellett ma már megint szóhoz jut Thomas Mann is, Galsworthy helyet szorít Huxley-nek s Mauriac sikerrel kezd versenyezni Bordeaux-val és Bazin-nel. Hogy ez a változás mily fontos, talán nem is kéne hangsúlyozni: fiatal magyar íróknak sokszor csak a fordított irodalom nyújt módot arra, hogy a maguk mondanivalóját jó külföldi példákon nevelhessék; viszont maguk az olvasók így ismerhetik meg legkönnyebben a mai európai szellem átlagosnál magasabb megnyilatkozásait. E tekintetben sose lehet eléggé nyomatékosan ismételni, mennyit köszönhet a mi nemzedékünk a Klasszikus Regénytár sorozatának, amely, bizonnyal szerkesztője, Abrus Zoltán sugalmazására, mindvégig oly előkelő helyet adott a francia regényirodalom első-, sőt másodrendű nagyságainak. Az ily kezdemények után viszont annál feltűnőbb, hogy a mai francia regény mind ritkábban jut szóhoz nálunk, főképpen az angol és amerikai regényhez képest. Oka ennek elsősorban az angolszász regényirodalom felvirágzása, amely, első pillanatra, újabbnak és változatosabbnak látszik a franciánál; oka azonban ugyanekkor az a viszonylagos körülmény is, hogy a francia átlagregény, amely csakugyan vérszegényebb s iparszerűbb lett a háború óta, tömegével eltakarja a valóban jelentékeny s valóban új francia regényeket, annál is inkább, mert kiadóink csak a jól bevált szerzőket kedvelik. S így történik, hogy a magyar olvasó, sőt író is még mindig csak Clément Vautel, Farrere vagy Pierre Benoît s még jó, hogyha Paul Morand vagy Maurois műveiből ítél a mai francia regény állapotáról s nem tudja, vagy csak óhajtva sejti, hogy ez írók mögött és felett a prousti mű hegylánca, André Gide «Faux-Monnayeurs»-je, Martin Du. Gard «Thibault»-ja és a kisebb és kevésbé ösmert, de nem kevésbé jelentékeny munkák egész sorozata húzódik. Éppen ez utóbbi munkákból, valami szerencsés véletlen folytán, egyszerre hármat választott ki három különböző kiadó. Az elsőt, Céline «Éjszaká»-ját, egy mindeddig ismeretlen író magáról és sok mindenről való vallomását, a régi, zsúfolt kalandregények e huszadik századi változatát, Kassák Lajos méltatta itt, érdeme szerint. A másik két könyv s azonkívül még egy regény és több tanulmány fiatal, de máris ösmert, sőt ünnepelt szerzője, André Malraux, a mai Nouvelle Revue Française egyik legtöbbet ígérő talentuma, akinek legnagyobb élménye, hogy kissé mint műtörténész, nagyrészt mint szabad kalandor és talán legelsősorban mint «egyéni forradalmár», bejárta és megismerte a mai, a forradalmasított Kínát, ezt a roppant terjedelmű és jelentőségű birodalmat, ahol most dől el, szerinte, nemcsak Ázsia jövendője, hanem egyben a civilizációé és a mai emberé. Csakis ebből az ismeretből, ebből a kiinduláspontból érthető meg Malraux e két legszebb regényének, a most magyarra fordított «Conquérants»-nak s a «Condition Humaine»-nek jelentősége s ez emeli magát Malraux-t - ez a filozófiai alap, ez az univerzális távlat s ez a saját bőrén érzett tapasztalás - a nagyvilág s az alvilág szabadalmazott krónikásai, az üvegházi problémák fáradatlan lélekbúvárai s a divatos világnézetek áttértjei és megtértjei fölé, akik a mai francia regényirodalom legfürgébb és legszaporább típusai...

 

I.

II.

MOHÁCSI JENŐ: A SZABADTÉRI TRAGÉDIA

SCHÖPFLIN ALADÁR: A SZABADTÉRI TRAGÉDIA

Rédey Tivadar: SZINPAD ÉS IRODALOM

Gyergyai Albert: A BOLDOG EMBERÖLTŐ

Schöpflin Aladár: SZENT BERTALAN-ÉJSZAKA

Schöpflin Aladár: ÉDA

Nagypál István: FEKETE KENYÉR

Farkas Zoltán: RÁKÓCZI SZOBRA

Farkas Zoltán: HIKISCH REZSŐ (1876-1934)