Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 12-13. szám · / · ILLYÉS GYULA: HAT VERS
Ez voltam én. Mint megsajtolt gyümölcs
leve ujjaid közt kiserked,
sor-sor után szivemből ugy ömöltek,
csordultak gyöngyözőn e versek.
Érzem szivemen a nyomást még,
ritka órákon még felém nyúl
Egy titkos kéz a messzeségből,
emlékeim lágy vidékén túl.
Szorongás jő rám, - mit vétettem,
mit kell vezeklenem? - vivódva
találgatom, hogy megfeleljek
az inditó, az ősi okra.
Szorul a sziv, - de egyre ritkább
könnyitő édes csordulása,
s ha csordul is, nincs édessége,
karca van csak, savanyusága.
Halál, szabadság s kit nevén is
szégyelve szólitottam: isten -
elérnek - s mint vihar után a
felhők lebegnek el felettem.
Közeleg a tél felém is. Tágul
a láthatár, a lombok hullnak;
fényesedik a tág hidegtől
fénye a messzi csillagoknak.
Nő a világ, nő árvaságom
és nő a némaság szivemben,
jön a szél, hogy meddő magányom,
törzsem jajait elrecsegjem.