Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 10-11. szám · / · FIGYELŐ

MOHÁCSI JENŐ: DISPUTA A BURGTHEATER MADÁCH-ELŐADÁSÁRÓL

Mint Az ember tragédiája új német fordításának szerzője, a burgtheaterbeli próbák résztvevője és a bécsi Tragédia-előadások szorgalmas látogatója szót kérek Kárpáti Aurél érdekes, avatott birálatához. Csupán néhány megjegyzésre és kiegészítésre.

Az ember tragédiája Bécsben 1903-ban is színrekerült, a Kaiserjubiläums-Stadttheaterben, melynek ma Volksoper a neve. Erre a Burgtheater egyik idősebb tagja figyelmeztetett, színlapot is hozott az előadások valamelyikéről. E színlap után indulva megállapítottam a Neue Freie Presse régi számaiból, hogy a bemutató az Adam Müller-Guttenbrunn igazgatása alatt működő színházban 1903 szeptember 1-én volt és hogy Az ember tragédiáját összesen tizenötször játszották szeptember közepéig. A színlap nem nevezi meg a fordítót. A Presse bírálója meg is rójja a fordítást, sajnálkozva kérdi, miért nem játsszák Dóczi Lajos kitünő fordítását. Az előadás, melynek főszereplői egyébként eléggé ösmert színészek voltak, nem lehetett valami híres. A bírálat pedig lesujtó véleménnyel van Az ember tragédiájá-ról, melyet nagyjából Faust-utánzatnak tart.

Ezt azért is említem, mert ez a bécsi kritika más ötvennel együtt (Hamburg, Berlin) nyomatékosan alátámasztja azt a hitemet, hogy a külföldi, de legalábbis a német nyelvterületbeli előadásokból igenis törölni kell a Tragédia egyes részeit pusztán azért, mert a Faustra emlékeztetnek. Fordításomból, mely eredetileg csak színpad számára készült és a remekműnek csupán kétharmadát ölelte föl, kihagytam ezeket a Faustra emlékeztető részeket, nevezetesen a föld szellemét a harmadik színből, a második Kepler-jelenetet, a falanszterbeli lombikjelenetet. Nem hagyhattam ki természetesen a bizánci szín négyes jelenetét és a londoni szín veszedelmes Faust-vonatkozásait. Bízvást állíthatom, hogy Hans Nüchtern, a bécsi RAVAG irodalmi igazgatója, 1930 április 6-án azért rendezte rádiószínpadán a Tragédiát, mert fausttalanított példányból ösmerte meg a remekművet. Hermann Röbbeling igazgató is röviditett példányból szerette meg Az ember tragédiáját, nem is ébredhetett föl benne a német irodalmi kritikának Madách drámai költeményéhez kapcsolódott sok évtizedes Faust-komplexuma. (Itt meg kell mondanom, hogy fordításom vadregényes történetének egyik epizódjaként 1929-ben Franz Herterich, a Burgtheater akkori igazgatója, Az ember tragédiáját visszautasitotta azzal, hogy közönségének még a Faust előadásával is tartozik, akkor hogyan is játszhatná a Faust hatása alatt megírt magyar művet. Herterich udvari tanácsos különben a bécsi rádióelőadáson Lucifer szerepét mondotta el, igen kitünően. Akkoriban még a Burgtheater igazgatója volt. Kérdésemre azt mondotta, még mindig azon a véleményen van, hogy Az ember tragédiája nem való a Burgtheater szinpadára, legfeljebb kisebb szinházban volna helyén. Ebből is látható, milyen mérhetetlen hálával tartozik a magyar kultúra Ludwig Karpathnak, aki Röbbeling igazgató figyelmét Az ember tragédiájára irányította és magának Röbbeling igazgatónak, aki ma a Tragédia egyik leglelkesebb rajongója.)

Kárpáti Aurélnak bizonyára igaza van abban, hogy a második Kepler-jelenet elhagyása a madáchi gondolat megtévesztő elváltozását eredményezi. Magamra vállalom az irodalmi szentségtörés bűnét, amikor Az ember tragédiája külföldi színpadi szövegének kiegyensúlyozásáról van szó. (Fordításom ma már teljes, így is jelent meg könyvalakban.) Nem engedek abból a meggyőződésemből, hogy az a külföldi néző, aki nem olvasta el megelőzőleg a drámai költeményt és aki most látja először a nehéz művet, képtelen arra, hogy megértse az álmot az álomban, hogy ráeszméljen a komplikált szerkezet nyitjára, amikor Kepler megálmodja a francia forradalmat és aztán fölébred: álom, álom a négyzeten és megint álom! Az olvasótól több értelmet várok mint a nézőtől. A nézőből pedig mindig az átlagnézőre kell gondolnom és tekintettel lennem. Aki az előadás hatása alatt bele akar mélyedni a madáchi gondolatba, annak ott a könyv.

A Burgtheater előadásának éppen az a missziója, hogy ráirányítsa a kultúrvilág figyelmét a zseniális magyar műre. A Burgtheater ma úgy él a köztudatban, hogy a világ legelső prózai színháza. E pillanatban, Reinhardt színházainak és a németországi színházaknak dekadenciája után, bizonyára az is. A Burgtheaternek igen nagy közönsége van, mely rácáfol arra a köztudatra, hogy a mai színházi publikum csak mulatni akar. A Burgtheaterben legnagyobb sikerük azoknak a daraboknak van, melyeket a Menschheitsdramen gyüjtőfogalommal nevezhetünk meg, az emberiséget átfogó nagy drámai műveknek. Micsoda nagy öröm és tisztesség nekünk, hogy ebben a színházi évadban pedig a Burgtheater légnagyobb sikere Az ember tragédiája volt. Harmincezer embernél jóval többen nézték meg. Sokan kétszer. Pedig Madách nehéz művéről nem hallottak soha, nem tanulták az iskolában, mint a Faustot.

Hermann Röbbeling rendezése a világ lehető legkitünőbb rendezése. A sokezrek számára, akik nem ösmerik Az ember tragédiáját. Enyhén naturalisztikus, a stilizáltság elég sok elemével. Vetített díszletekkel. Fátyolfüggönnyel. A sötétből kibontakozó álomszerűen megvilágított képekkel. Szép kísérőzenével, mely sohasem tolakodik az előtérbe. Kitünő és kevésbé kitünő színészekkel, akikből azonban nagy kultúra árad, mint az egész előadásból. Ez a rendezés számunkra azért is a legideálisabb, mert idegentől való, idegen fajú emberek részére és mert nem a művészek nevét teszi népszerűvé, hanem magas piedesztálra emeli magát a művet, Az ember tragédiáját.

Szerintem minden külföldi városban először így kellene rendezni Madáchot. Nem az a fontos, hogy a rendező keltsen bámulatot, vagy Lucifer megszemélyesítője, hanem az kell, hogy Madách művétől ámuljanak el az emberek, úgy mint Bécsben.

A Burgtheaterben csak egy szünet van. Nem is másfél óra mulva, ahogy Kárpáti Aurél gondolja, hanem két óra mulva. A francia jelenet után. Igen fárasztó az előadás addig, az szent igaz. Ezt Röbbeling is tudja. Mégis megmarad az egy szünetnél. Mert a szünet után jön a megkapó második rész: London, falanszter, a kihült nap alatt az egyenlítőnél lejátszódó jelenet, mindaz, ami az irodalomtörténetnek hatvan esztendeig nem igen tetszett. Az a sokáig költői képtelenségnek tartott lángeszű ötlet, hogy Madách a messzi multból a még messzibb jövőbe vetíti Luthert, Cassiust, Plátót, Michelangelót. Az az ekrazit, ami a falanszterbeli anya jajkiáltásában robban. A sokaktól dilettantisztikusnak mondott haláltánc a londoni szín végén. Végigfut hátamon a hideg, valahányszor a Burgtheaterben ezt a két jelenetet látom. E második rész hatása alatt mondotta Ernst Lothar (aki a Burgtheater emlékezetes Grillparzer-előadásait rendezte) Az ember tragédiájáról szóló bécsi rádiófölolvasásában:

«Doch behauptet das ungarische Werk trotzdem (más irodalmi művekre emlékeztető részei ellenére) den Rang einer durchaus persönlichen Gedankendichtung von mitunter geradezu seherischer Erkenntnis und - stilgemäss - von geradezu erstaunlicher Modernität. Bereits um die Mitte des vorigen Jahrhunderts hat der Ungar Madách den deutschen Expressionismus vorweggenommen. Das Maschinenbild etwa spannt den Bogen kühn von Goethe zu Georg Kaiser, die wahrhaft monumentale Szene, da die materialistischen Menschen als letzten Ausweg zu Grabe schreiten, ist strindbergisch umwittert. Daher ist die Bezeichnung «Ungarischer Faust», die man dem Werke Madách's wiederholt zuteil werden lässt, nicht kennzeichnend; die Tragödie des Menschen ist vielmehr ein bleibendes Werk der Weltliteratur; dem das ausserordentliche Wagnis glückt, eine historisch-mystische Menschendeutung bühnenmässig zu gestalten.»

Ilyen szellemben írnak a bécsi kritikusok. Hogy ennyire mélyrehatóan foglalkoznak Az ember tragédiájával, az a Burgtheater érdeme, az Hermann Röbbeling nagy tette.

Még csak egyet. A Burgtheater Tragédia-előadása három óra alatt folyik le. Pedig a színek menete nem valami pergő. Az előadás rövidsége nemcsak a rövidítésektől van. Legfeljebb ha tizenöt percnyivel többet rövidítenek mint a Nemzeti Színházban. De Bécsben csak egy szünet van, az is csak tízperces. Fordításom sorai pedig egy-egy verslábbal rövidebbek mint a magyar eredeti sorok. Ez is félóra megtakarítását jelenti.

Fordításom szülőhelye egyébként a Nyugat. Ennek 1926 december 1-i számában közreadtam Az ember tragédiájának első tizenkét sorát, több német fordításban és az enyémben. Egy-két barátom biztatására a következő esztendőket azzal töltöttem, hogy rövidebb sorokba zártam, halálosan fárasztó birkózások után, Madách ötös és hatodfeles jambusait. Így készült el - pour le roi de Prusse - Az ember tragédiájának nyolcadik német fordítása. Csak azután indult el a fordítás romantikus története, mely egyelőre a Burgtheater bemutatójával fejeződött be, 1934 január 23-án.