Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 10-11. szám
A mai felnőttek, s különösen a mai öregek még olyan gyermekkor atmoszférájában nevelkedtek, amikor a gyermek nem volt érdekes téma, sőt mondhatnám, nem volt szalonképes téma. Sok gyermek volt és társaságban nem illett csip-csup ügyeiket szellőztetni, a gyermek egész testi és lelkivilágával beszorult a testi-lelki szempontból egyaránt kevéssé higiénikus gyermekszobába. A mai felnőttek gyermekkorának legfontosabb nevelési elve volt a katonás fegyelem, engedelmesség, tekintélytisztelet, s a szülők, főleg az apa királyi hatalma előtt való muk nélküli hódolat. Ez a rendszer persze meghozta a maga reakcióját, a hatalmak és tekintélyek elleni lázadást, a szeretet felbecsülését, komplikált idegbajokat, új és új idegbaj-szisztémákat, s főleg: elrontott gyermekkorunk emlékeiből táplálkozó lelkiismeretfurdalást - saját gyermekeinkkel szemben. Lépten-nyomon halljuk most, hogy a gyermeket fel kell szabadítani, a gyermek elképzelhetetlenül sokat szenved! - de ezt nem a gyermektől tudjuk, ezt saját gyermekkorunkból tudjuk. És semmi sem tehet belátóbbá és alázatosabbá saját gyermekünk előtt, semmi teória és józan belátás, mint a magunk sötét éveire való szorongó emlékezés.
A mai szülők ilyen rosszlelkiismeretű lelkiállapotban szívesen olvasnak szakvéleményeket, hogyan is kell hát a gyermeket nevelni? S ily gyermeknevelő pszihológiai munkák sűrűn jelennek meg, de legtöbbjük olyan, hogy sem megnyugvást, sem gyakorlati hasznot nem ad az olvasónak. Olvastam ily témájú könyvet oly merész és felháborító konkluziókkal, hogy minden anya borzadva csapná be az első oldalnál, olvastam kevésbé merészet kegyes és üres frázisokkal, s oly tanácsokkal, melyeken ma már minden kispolgárasszony is rég túljutott. Úgylátszik nem könnyű téma ez, szaktudás kell hozzá, egyéni tapasztalat, jó ösztön, kíméletlenség és tapintat egyszerre. Székely Béla könyve páratlanul mértéktartó könyv. Őszinte és bátor a szükségesig, de mint jó sebész, nem felejti el, hogy operáló késével fájdalmas helyeken jár, s nem üt le taglóval a bátorság nevében. Nem a bátorságában van hiány, ez a könyv nem kerül ki semmi kényeset, de szerencsésen elkerülte az ízléstelenséget, ami e témánál majdnem páratlan jelenség.
Szellemes és bájos könyv, mindjárt az első soroknál megérezzük, hogy egy ember írta, egyénien, szabadon, válogatva szisztémák és tapasztalatok közt, okosan és hajlékonyan, türelmetlen dogmák merevsége nélkül. Stílusa sajátságosan közvetlen, a hányaveti dörgedelem és a kegyes pátosz egyaránt távol áll tőle. Meleg s olykor majdnem áhitatos, ahogy az újszülött e világba érkezésének első perceit «utánérzi», e sorokból a költői intuició sugallata sem hiányzik. A csecsemő vágya, hogy ringassák, a ringó anyaölben eltöltött boldog idő emléke - mondja Székely Béla. Szellemes ítéletei és józan megfigyelései minden oldalnál megállítják az olvasót, s ha lehet egyáltalán könyvből megtanulni az okos nevelés módját, úgy ez a könyv megad minden lehetséges gyakorlati útmutatást.
Célja is gyakorlati, segíteni akar, s nem ad új elméletet. Nem alkotó szellem műve, nincsenek is ilyen igényei, de kitűnő ösztönnel szűri át a meglevő elméletekből mindazt a jót, amit a gyakorlat eredményesen tud felhasználni; eleven példákkal illusztrálja a tudomány abstrakcióit, a tapasztalat ismerős és konkrét nyelvén beszél. Az Ariadne-fonál, amit a gyermek öntudatlan lelkéhez ad kezünkbe, a legjobb irányba vezet. Persze nem mondhatnám, hogy minden konkluzióját s tanácsát vita nélkül tudom elfogadni. Ne tiltsuk el a gyermeknek, hogy felmásszék egy székre, s ha megteszi, ne verjük meg, elég büntetés, ha megüti magát - mondja, - de mi volna a teendő, ha a gyermek az erkély rácsára mászik fel? Vagy: a szülő vallja be, hogy nem tud ő se mindent. Ezt tettem én is, de kisleányom ily válaszra már másféléves korában azt a tanácsot adta, hogy akkor nézd meg a kis Larousseban! A gyermek kérdéseiben makacs és találékony, s nem elégszik meg a negatív válasszal. De azt is meg lehet figyelni, hogy kérdéseivel voltakép nem felvilágosítást keres, hanem játékanyagot fantáziája számára. Bölcs ítéleteinkre nem is nagyon kíváncsi. Kisleányom mostanában, ha azt felelem kérdésére, hogy nem tudom, makacskodik, hogy nem baj, ha nem tudom, mondjak csak akármit! Nem az igazság a fontos, ha nem tudod az igazat, a gyermek maga kér rá, hogy hazudj valamit, találj ki valamit, ő abból is tanulhat.
De ami kevés ellenvetést tenni lehet e könyv ellen, annyit minden gyermeklélektan ellen tehetnénk. A gyermekek felszabadítása mondhatjuk máris megtörtént. Mert hol vannak még gyermekkorunk zsarnok apái? Ma már legföljebb zsarnok anyák vannak, s ez is a felszabadulás első etappja! S a megértésben meggyengült, s majdnem megfélelemlített apák mellett mind gyakrabban feltűnik a zsarnok gyermek, nem a régifajta elkényeztetett, öntudatlan zsarnok, hanem a jogait is merő, céltudatos, ifjúsága fölényével zsarnok gyermek! Úgy neveljük, hogy a gyermek megbocsássa nekünk, hogy nagyok és erősek vagyunk! tanácsolja e könyv, de attól tartok, a mai gyermek könnyen megbocsátja ezt, s okosan felhasználja magának erőinket. Minden akció meghozza a maga reakcióját, s úgylehet, hogy a gyermek felszabadításának sikeres folyamata odáig fejleszti a problémát, hogy gyermekeink majd könyveket fognak írni a