Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 10-11. szám
Fiatal költő számára alig lehet sértőbb, mint ha bírálat helyett arról beszélnek, ami ígéret benne. Elvégre minden író ígéret; mindenkitől, élete minden korában várjuk a folytatást. Kialakult írók gyakran szégyenlik kezdő korukat; szívesen megsemmisítenék ifjúkori alkotásaikat. Miért? Bizonnyal a tökély lebeg előttük. Holott minden életkornak megvan a maga részeredménye és az ifjúság legfőbb jellemvonása, a kísérlet, a küzdelem nem egyszer érdekesebb, izgatóbb a megállapodásnál. Még azt sem mondanám, hogy kevésbé élvezetes. Korunk, a nagy művek mögött is kíváncsian keresi az alkotót s hajlik arra, hogy a műnek is szerzője személye után adjon hitelt. S hol döntőbb az alkotó személyisége, mint éppen a lírában? A költészetben, ahol minden s mindenki örök forrongásban van?
Weöres Sándor e pillanatban, úgy tudom, a legfiatalabb magyar költő. Könyve az ifjúság könyve. Régóta jutottam verskötethez, melyet ilyen érdeklődéssel vettem volna kezembe, az együttérzésnek s a jókívánatnak ilyen izgalmával lapoztam volna. S a kíváncsiságnak ilyen hevével. Mondják, az ifjúság a legboldogabb korszak. A könyv erről a boldogságról ígér utijegyzetet; friss dokumentumot az elvesztett paradicsomról. Szerző első szava szerint e birodalomban jelenleg tél van. Ez túlzás. Mikor jó magam legutoljára ottjártam, én is azt hittem, de később rájöttem, hogy tévedtem. A továbbiakban Weöres is elárulja magát. Április van ott változatlanul, a ború-derű, a változás, a szeszély, a küzködő színeknek és érzelmeknek friss időjárása.
A változás és szeszély Weöres Sándornál nem az értékek ingadozását, nem a sikerült és kevésbé sikerült versek váltakozását jelenti. Meglepő e fiatal költő helyes ösztöne, biztonsága, azaz költő felkészültsége. Kötetében nincs vers, amely a rátermettség mellett ne tanuskodna. A rátermettség mellett versei bizonyságot tesznek, hogy a költő birtokában van azoknak a tulajdonságoknak is, melyeket a született költőnek is tanulnia kell. Weöres ápolja tehetségét, fölkészül feladatára. A költészet területén jól tájékozódik, csupán az életben tájékozatlan még.
Képessége több, mint mondanivalója. Amit megfog, azt meg is oldja; kezében az anyag egy-kettőre méltó költői tárggyá válik; a varázslatot hibátlan beavatottsággal végzi. A változás, a szeszély, ami egyben az ifjúság leghitelesebb jellemvonása, abban nyilvánul, hogy még maga sincs tisztában, mit kellene megragadnia, kísérletez, maga is tudja, hogy felfedező úton van, most próbálgatja a világot. Az út izgalmas, minden forduló elébe és elénk tárhatja azt a területet, mely majd az övé lesz. Egyelőre mindenen áthalad, figyel és jegyez; szeme kitünő, megjegyzései és képei élesek, találóak: ha megtalálja a maga útját, szavainak eleve hitelt adunk.
Ennek a verskötetének még nincs súlypontja, nincs nehézkedése. Hiba ez? Tíz év múlva az lenne, de ma ép emiatt emelkedik fel. Súlypont nélkül is kerek és megáll a levegőben. Jellegzetesen ifjúsági alkotás, de azoknak a fajtájából, melyeket a szerző «érett» korában is bátran vállalhat.
A kötetben az a szép, hogy minden van benne. Litániával kezdődik, mely a görög kórusok dalán szárnyal s boldog köszöntésével vidéki életképeknek nyit utat. Az életképekben filozófia, a filozófiában gúny van és a gúny hol dacos sértődöttségbe, hol hunyorgó csúfolkodásba hajlik. A csúfolkodás pedig... nos az még vagy tíz felé hajlik tovább és a hangulatok magukat sokszorozzák. De nem is ez a bő áradás a fontos. A figyelemre méltó, mint minden költői alkotásban, itt is a megelevenítés ereje; a falusi életképekben ilyen részletek, ilyen hiteles képek vannak:
Mit mondjak még? Hogy ebédre mit ettem?
leölt csirkék sült hulláit temettem,
a gőzös húslevesből kis halott
koponyájuk még szemközt villogott
s a szemétdombon, cserepek között
a tollaikat most is megtalálnám...
A falusi képek részletei friss világításban tűnnek elénk, a kutya csakúgy, mint a macska, és a fazekas vagy a kovács, vagy a szobai légy, mely kioktatja a türelmetlen költőt... A költőnek van érzéke a valósághoz, de van az elvonthoz is. «Kísértet» című verse a halottsirató szokványos szólamokon túl új vonásokkal ábrázolja azt az ürességet, amit valakinek örök eltűnése jelent.
Nem engem szántak, kik engem szerettek;
magukat azért, hogy elveszítettek.
Uzsonnatájt így szóltak, könnyben ázva:
«Ha Pista is most itt velünk teázna...»
Csak azt tudták, hogy csontváz már a testem
s hogy milyen ételt és hogy kit szerettem.
Az első versek jellegzetes veszélye a könnyű gördülékenység a költő jó rím- és stíluskészsége, mely oly könnyen kicsalja a hangot, hogy aztán, sokszor egy egész életre, félrevezesse. Weöres ezt is megérzi s gördülékenységének maga vet akadályokat. Nyomon lehet követni küzdelmét a tömörségért. A tökéletes rímekbe tökéletes anyagot kovácsol; «Árokparti kő» című verse valóban keményen és tisztán csillog a fényben, a «Hajnal» címűben eleven élet ízei és illatai gomolyognak.
De érezzük, hogy mindez azért mégis csak ürügy a szólásra, mindez csak gyakorlat. A kitünő formák és képek mögött keresni kezdjük a költőt s csak ritkán akadunk reá. A kötetnek kétségtelenül legjobb verse a «Jajgatás» című, melyben elemi erővel tör fel a fékezhetetlen panasz, - Jeremiás panasza. Hibátlan versek kutatják a teremtés titkait, a vallás tartalmát s ezek óegyiptomi imák versbe foglalásai. Szövegük nem tudom mennyiben fordítás, de szellemük a költőben nyilvánvalóan átültetés. A költő arca legjobban és legszerencsésebben még a «Suite bourlesque» s a «Torzók» apró cserepein villog. Ezek nem a legjobb versei, de a legfrissebbek, legfiatalosabbak, s így a leghitelesebbek. Van bennük egy kis csinált fölény, de van bennük elevenség, levegő; mintha a költő ezekben lélekzene legszabadabban. Jellemzőül persze ezeket sem lehet elfogadni. Az egész verskötetnek, ismétlem, nincs határozott iránya, csak színe és izomjátéka van, de ez is jelleg, fiatal költőnél tán a legbiztatóbb, legegészségesebb vonás.
Abba tévedek bele, amitől magam óvakodtam. Azzal kezdtem, hogy fiatal költőre mi sem sértőbb, mint ha a jelen helyett jövőjéről értekezünk. Weöres jelene feszül és izzik a jövőtől. Első verskötete magában is jelentékeny, de a legjelentékenyebb az, ami ígéret benne. Indulása után a legnagyobb várakozással nézzük útját, s várjuk a hűvösebb régiókba.