Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 9. szám · / · FIGYELŐ
Fischbein Salamonovics Áron jómódú szülők gyermeke, kereskedő, vagyont gyüjtő polgár. Férfikora teljében, mint férjet és apát, mint virágzó üzlet tulajdonosát s mint társadalmi tekintélyt éri a csapás, a proletárforradalom. Fischbein és a forradalom, már mint a forradalom által létesített gazdasági rendszer, küzdenek egymással a regényen végig. A forradalom meg akarja semmisíteni a magánvagyont, el akarja sorvasztani a magánkereskedelmet, üldözi a tilos üzleteket, Fischbein csak az üzletével s a vagyonával együtt létezhetik, elkeseredetten védi magát. A forradalom - ezúttal! - egy szervezett, kollektív nagy erő, de Fischbein sincs egyedül, szervezetlenül is kitünően támogatják egymást Fischbein és a hozzá hasonlók, de meg Fischbein évezredeken át beidegzett irányban halad. A Fischbein lelki és szellemi minősége, önfentartási harcának heve, a harc eszközei a diadalok és vereségek közt való bukdácsolás és a végső elbukás - ez a regény tárgya.
Fischbein alakja tökéletes, de a körülötte buzgók is, például a felesége Cecilia, a fia Dodja, Karaszik doktor, Szusi a Reb Salman nevű samesz, remekbe készült figurák. Külsejük egy-egy sztigmája, minden szavuk és tettük jellemző megnyilatkozás, valamennyien típusok, de a számtalan jel egyéni elkülönültségükben is ábrázolja őket. Képszerűleg is, hosszabb-rövidebb szerepelés után, már tisztán látjuk őket, pedig az író alig él a leírás eszközével, hanem a történések rohanó zuhatagából itt-ott bukkan elénk egy-egy külső részletük, amikor éppen az is tárgya,
A történések rohanó zuhataga, ez sajátságos technikája a regénynek. Semmi elmélkedés, semmi magyarázat, semmi feszegetése az ok-okozati összefüggéseknek; kevésszavú környezetrajz, szüntelenül, fáradhatatlanul, de már szinte fárasztóan, tények és tények, egymás mellett és egymás után, az utóbbi esetben expressz tempóban, s a tényeken keresztül mégis tiszta kép, még a viziónk számára is és mindenképpen teljes tájékoztatás. Eszembe jut a közhely, amely ezúttal igazságot fejez ki: e tényekhez nem kell kommentár. Soha sikerültebb esetét ennek a módszernek, mely néha már fáraszt, de a legtöbbször elkápráztat. Tények, csupa történés, a tények világítanak és zengenek, tömeges felsorakozásukban magyarázatok is és értekezések és lélekrajzok, társadalmi s politikai problémák fejtegetései, látható rajzok, ha kell, vádiratok Fischbein ellen, ha kell, némi védőbeszéd az érdekében, hiszen az eljárás, hogy úgy mondjam, kontradiktatórius. De ha akarom s kívánságom teljesültét hinni tudom, akkor mindebből nincs semmi, hiszen csak tények futnak, történéssorozat pereg előttem, a hitelesség a fontos s ezt szavatolja egy páratlan megfigyelőképességű író. Úgy érzem, az író módszeréhez kell folyamodnom, mert többet mond néhány idézett részlet, mintha én magam jellemzem tovább a művét:
Üzletmenet a Centrotextilben, a szovjetáruházban: «Titkárok, minden rangbeli irnokok, gépírónők, a hivatalos adagoknak megfelelően kaptak anyagot, készpénzfizetés ellenében; magasabb előljárók - természetesen ha nekik is úgy tetszett - többet vittek el, mint amennyi járt nekik és pedig hitelre.»
«A piacon nem lehetett kenyeret kapni, az üzletek előtt sorbanálló emberek vitatkoztak egymással, a búzaliszt tízszer annyit ért, mint az emberélet.»
Istentisztelet a zsinagógában: «Dodja lapozott az imakönyvben, nézte, hogyan nyitja ki a kántor a frigyláda ajtóit és várta, mikor fogják körülhordozni a tórát... Az almemarban változás történt: a kántort a segédje váltotta fel, a kántor és a kórus megpihent. Fischbein Spielmann füléhez hajolt: - Érdeklődik szögek iránt? - Micsoda szögek? - Hat collosak, pudja háromszáz.»
Fischbem a G. P. U. börtönében imádkozik Izráel istenéhez: «...Oroszországban nem csak egy Fischbein van, Oroszországban a Fischbeinek egész tömege él. Csukass be közülük csak egyet és szabadíts ki engem!»
A börtönből való szabadulása után F. beszélget a feleségével s csak úgy beszélgetés közben hull elénk: «Engem cellafőnökké választottak. Volt egy hadsegédem, úgy állt mellettem, mint őrszem a lőportár előtt és nem vette le rólam a szemét: én köpök egyet és ő nyomban szétdörzsöli a lábával...»
Fischbein önvédelmi harca gigászi. Szinte imponáló. Mint mikor egy ragadozó védi magát, nőstényét és kölykét. Azt is lehetne mondani, hogy az ember - ha nem zárja ki részvétérzését - már-már sajnálja Fischbeint. Mikor még a Centrotextilben üzletvezető (a
Hiába minden, a jövedelem csökken, a vagyon szétmorzsolódik, a mozgási lehetőség ingadozóvá válik, végül internálják F.-t. Beállt a tragédia, elbukott. Itt az új orosz regények egy sajátságával állunk szemben. Eddig a tragédia - bár ezt elmélkedők fejtették így ki - mégis csak valami olyanféle volt, hogy: a főhős konfliktusba került a társadalommal, elbukott, noha sajnáltuk őt, bukásában mégis megnyugodtunk, - most ellenben, már mint az új orosz regényekben, így a Roesmannéban is: az író - s bizonyára így kívánja ezt az olvasójától is - a főhős bukásának örül, bár elismeri küzdelmének szükségszerűségét. Nos, tegyen Fischbeinnel mindenki a hajlamossága szerint, mégis van valami hiányérzetem, ha netán örülni óhajtanék a bukásának: a regény adós marad mindazzal, ami Fischbein tevékenysége folytán másoknak nyomor és szenvedés, valamint azzal is, hogy Fischbein és a Fischbeinek bukása mások számára felszabadulás és boldogságszaporulat. Ezt így tudni Roesmann is "ŕ priori bizonyítottnak, szociológiailag elintézettnek tekinti.