Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 9. szám · / · FIGYELŐ

Nagy Lajos: HÁROM PÁR SELYEMHARISNYA
P. Romanov regénye - Athenaeum

Mindenek előtt: csaknem minden regénynek van valami riportszerű érdekessége, valamennyire részletes tudósítás is a regény, tájakról, életviszonyokról, emberekről, a bányáról, a sivatagról, az élet mélységeiről vagy magasságairól. Mikor e riportszerűségről van szó, akkor is különbözik persze a regény a riporttól, például abban, hogy a valóság valóságos megfigyelése és följegyzése csak támpontokat ad, amelyeket az írói képzelet köt össze, ez a képzelet tölti meg az üres területeket, de nem fantasztikummal, hanem valósággal. Ez a rekonstruálás is, mely megkonstruálása a valóságnak (valószerűség egyenlő a valósággal); ez is a képzelet alkotó munkája.

Természetes, hogy Romanov regényének, a Három pár selyemharisnyának, rendkívüli a riportérdekessége, hiszen előttünk eléggé még nem ismert, érdeklődésünket mégis csaknem kiprovokáló világról, új, az általunk megszokottaktól eltérő életformákról, egy az egész alapszerkezetében mássá változni akaró társadalomról szól. Mindjárt itt megemlítem, hogy az érdekességeknek ebből a fajtájából való annak a nagy bérháznak a leírása, melyben Kiszljakov Ippolit lakik. Tökéletes művészi teljesítmény ez a leírás, emlékeztet a Goriot apóbeli híres ábrázolásra, de felülmulja azt, a megelevenítés foka tekintetében, a történéseken keresztül való közlés művészibb módszere által, meg a tárgy érdekesebb voltánál fogva is, hiszen egy sereg még-nem-volt jelenséget mutat be, mint például a gyermekek különítménye, a lakásínség groteszkül kínos következményei, a lakók társadalmi rangviszonylatának megváltozásából eredő újszerű konfliktusok.

De túl azon, hogy mint riport is fontos ez a Három pár selyemharisnya, hogy emberábrázolása is érdekes és tökéletes, hogy írójának még a tárgyakat is életre keltő ereje teljes és magával ragadó, túl ezeken mint lélektani rajz bir e mű jelentőséggel. Mert egy új lelki jelenséget ismertet, illetve egy egész jelenségsorozatot, egy változási folyamatot: hogyan reagálnak különböző embertípusok - társadalmi osztályozás alapján leegyszerűsítve például az intelligensek - a társadalom lényeges változására. Ez tulajdonképpen a témája a regénynek, bár a téma látszólag kettős: egyrészt Kiszljakovnak és társainak lelki harca, másrészt egy fiatal nőnek, Tamarának tragédiája, aki egy idősebb intelligensnek a felesége, nem tud beletörődni házaséletébe, fényűzésre és szabad csapongásra vágyakozik s életének öngyilkossággal vet véget. Hogy kettős a téma, az látszat, mert az író, a Tamara tragédiáját is úgy óhajtja elintézni, mint alkalmazkodni nem tudó intelligens bukását. A látszat azonban ezúttal nem csal, a téma valóban kettős, mert bármiképpen is akarja az író a Tamara tragédiája kifejezetten lelki történés, a társadalmi tények síkján teljesen meg nem magyarázható. Az író ezt nem így tudja és nem így akarja, de így sejti, erre vall, hogy Tamara alakja kezdettől végig ködös, rejtelmes.

Romanov a környezetrajzban teljesen tárgyilagos, de azt is mondhatnám, hogy túlságosan tárgyilagos. Mert oly riasztó képeket fest elénk, az osztályharcnak oly kínos és feszült jeleneteit közli, hogy ellentétbe jut a tudatos célkitűzésével, melyet azáltal ad értésünkre, hogy az intelligensek és a proletárok küzdelmében kimutathatóan proletárpárti, illetve annak óhajt mutatkozni.

A regény értékét különben egyes részletei adják meg, nevezetesen a főalak, Kiszljakov határozatlanságának, ide-oda verődésének rendkívül finom árnyalatokban gazdag ábrázolása.