Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 9. szám · / · FIGYELŐ

Vas István: A SALAKMOSÓ
Gergely Márta regénye - Pantheon

Gergely Márta igen fiatal írónő. Ez kivételesen fontos, miután könyve nemcsak a fiatalságról szól, de látása is fiatalos. A kamaszokat, az irodalomnak ezt a mindig izgató témáját eddig a kivülálló fölényével és biztonságával írták le, Gergely Márta a fiatalság szemével nézi. Ez a látásmód azonban, mint e könyv is bizonyítja, nem alkalmas regényre, legfeljebb lírára. Nyilván innen van, hogy a fiatal írónő oly bátran vállalja lírai hajlamát s nemcsak egész oldalakon át találunk tisztán lírai részeket, bibliai hangú szabadverseket, de az emberek és tárgyak leírásában is mutatkozik bizonyos költőiségre törekvés. Ez a költőiség azonban a regény prózai anyagával nem forr össze egységes ötvözetté. A külső eseményeknek néhol nagyon is színtelen leírását indokolatlanul váltják fel a gyakran fellengős költői részek. Földhözragadt prózaiság és tulságosan átszellemült líra eképen kibékíthetetlen, de egymást kiegészítő ellentétek. S az egész lírai készlet, sokat markoló, keveset fogó jelzők, jelzőkből alakított főnevek és határozószók sem tudják elfogadhatóvá tenni alakjait. Jellemzései szokványosak, az asszonynak asszonyos a szeme, a fiú fiúpillantással néz s a paraszt «a híres, kifeszített mellű paraszt, a deresüstökű, nagyszerű mozdulatú, zömök és fenséges ingujjas». Négy alakját is jellemzi a «markáns» szóval. A főhős, mintha a könyv valamely leányszereplőjének életrekelt ábrándja volna az eszményi fiatalemberről. Tüzes szemű, szenvedélyes, kitünő tornász, táncos. De költő is, igen finom és fenkölt lélek. Közben ügyes, ravasz kereskedő is, aki mindenkinek szeretetét megnyeri. S mindez Jókai agyafurt bájossága nélkül.

A naivitás nagyon kényes állásfoglalás, különösen regényben, ebben a természettől oly kevéssé naiv műfajban. A város uccái csupa merő örömből vannak - írja Gergely Márta. Ez ellen a derüs szemlélet ellen nem lehet semmi kifogásunk s hogy az életet és a világot nem ítéli meg, de elfogadja, ebben csak a nagy regényírókat követi. Van azonban különbség aközött, hogy úgy vesszük a világot, amilyen, vagy helyeseljük is. S hogy a katonaságért kislányos lelkesedéssel rajong, a szegénység és gazdagság fölött csengő-bongó életörömmel sétál el az írónő, a cselédeket és munkáslányokat egész jóhiszeműen a «valami Mari» gyüjtőnévvel jelöli, erre a vidéki úrilány-állásfoglalásra itt hiányzik a művészi fedezet.

Gergely Márta hősei azonban nemcsak örülnek, táncolnak és udvarolnak, hanem az élet és önmaguk rejtelmeiről beszélgetnek. Sőt minden beszélgetésük voltaképpen ezt feszegeti. Ez valóban jellegzetesen kamasz vonás. A kamaszt semmi sem érdekli jobban, mint az életnek és főleg önmagának rejtélyei. Ezt a vonást helyesen érezte Gergely Márta, de nem tudta helyesen érzékeltetni. A kamasz nézetei és egyénisége nem is azért különböznek a felnőttekétől, mert mások, hanem mert zürzavarosabbak. Innen a kamasz gondolkodás szabadsága és bizonytalansága. Később az embert mint többé-kevésbé merev anyagot látja az író; a kamaszkorban még több a lehetőség. Ilyenkor az egyéniséget élesen megrajzolni s mégis sejtetni a szabadon maradt lehetőségeket, nehéz írói feladat. Gergely Márta ennek az egész ifjui életnek zürzavarát visszaadni írói homállyal kisérelte meg. Már pedig a gőzt sem láthatjuk homályos ablakon át, sőt még inkább mint a határozott tárgyakat, csak tiszta ablakon át szemlélhetjük.

Mindazonáltal Gergely Márta tehetséges írónő. Regényében van valami üdeség, mely sokszor kárpótol ezekért a fogyatékosságokért. Ez az üdeség részint annak a jóságos életszemléletnek köszönhető, melynek nem elválaszthatatlan kelléke a naivitás s így remélhetőleg legközelebb már tisztult művészi szemléletté válik. Másrészt annak a mesélőkedvnek, mely az írónőnek annál nyilvánvalóbb erénye, mert érezhető még ebben a cselekménytelen s oly kevéssé regényszerű regényben is. Ez a mesélőkedv, öröm, hogy alakjairól bármit is elmondjon, képes fenntartani érdeklődésünket alakjai iránt az egész regényen át. Persze, Gergely Mártának még meg kell tanulnia, hogy mindig valamivel kevesebbet kíséreljen meg, mint amennyire magát képesnek érzi. Akkor a mű is sikerülni fog s mégis azt érezhetjük, hogy az író nem dobta ki minden ütőkártyáját. Így minden erejét latbavetette s törekvése mégsem sikerült. Azonban hogy ily magasra tört és igényei választékosak voltak, sikertelenségében is nemes szándék.