Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 9. szám · / · NÉVAI LÁSZLÓ: KEZEMBEN A KÉPED

NÉVAI LÁSZLÓ: KEZEMBEN A KÉPED
2.

Éva a moziból ismerte Bécset s az uccára állástalan, pipaszárlábú udvarmestereket képzelt. Arra igazán nem gondolt, hogy mialatt megebédelnek, a szemük láttára embereket botoznak, véres suhancot vonszolnak az egyik kapu alá s motorbiciklis rendőrök száguldanak át a röpcédulákkal teleszórt uccán. János egy darabig úgy tett, mintha semmit se látna, de a kezejárása elnehezedett s hirtelen megakadt az evésben. Olyan szomorú lett az arca, hogy Éva már egy csöpp kárörömet se érzett a lefujt vasúti ebéd miatt. Gyöngéden meglökte s szinte szégyenkezve súgta: szívem, nagyon elgondolkozott.

Még a vonaton eldöntötték, hogy csak zárás után néznek kirakatot. Szegény ember úgy érzi magát a nyitott boltok előtt, mintha uccai lövöldözésbe került volna: jobb szeret a golyózápor után, megfékezett uccában, azaz csukott üzletek előtt sétálni. Ebéd után, bódultan a sörtől és remegő hőségtől, betértek a szomszédos képtárba.

Úgy látszik, a festett szentek is érezték, hogy nagy a meleg. Az első szobában János tanítványra bukkantak, aki egy szál előlkötőben hűsölt a banánfák alatt. No, annak is jó melege lehetett, mutatott rá Éva s leroskadt egy székre. A férfi meg erőlködött, pilledten ácsorgott a képek előtt és magában megtáviratozta a tartalmukat a feleségének. Hattyúnyakú hölgy szent János fejével burgundi ficsúrok előtt táncol. Út a Golgotára, két latort pap kíséri feszülettel. Jézusnak nem jutott. Paradicsomi táj, elől Ádám oroszlánokkal, háttérben vár, várban hamis pénzt vernek. Egyszer az édesanyjával egy ilyen paradicsomi tájkép előtt üldögélt a pesti képtárban. A szomszédos állatkertből áthallatszott a vizi madarak rikácsolása, először még azt hitték, hogy a festett flamingok szólaltak meg. Mintha csak tegnap történt volna! Ki tudja, holnap talán megint ilyen békéssé válik az élet, Évával az Eufrátes partjára költöznek, az asszony melléről lecsüng a gyerek s ő Ádám módjára kihegyezett karóval felszaggatja a földet. Összerezzent. Éva észrevétlenül melléje került s valamit súgott. Hogy valami ismerőst látott. János nem értette jól.

- Kit édes?

- Bálintot - ismételte halkan az asszony. - A másik teremben állt.

De erre már elnevette magát. A szoba a szomszédos teremben függő velencei lakomára nyilt. Nyitott tornácon lakomázott a doge, szép rangos asszonyok ültek körülötte: látszott rajtuk, hogy szívesebben hálnak tekintélyes úrral, mint szerelmes férfivel.

- Biztosan láttam - mentegetőzött Éva elpirulva. A nagy kép előtt állt s úgy tartotta a kalapját, mintha kéregetne. Átmentek a terembe. Egy mór rabszolga fácános tálat hozott fel a lépcsőn, három óriási szelindek ügetett a nyomában. Az apródok csontokkal hajigálták egymást s a széles csipőjű szép asszonyok bágyadtan hallgatták a karzatról lehangzó muzsikát. Csak az egyik asszony ült félrehúzódva, csupasz mellel, ékszerek nélkül. Bálintra gondol, gondolta Éva. Most már határozottan emlékezett, hogy az előbb ő csusztatta az ékszereit Bálint kalapjába. És ettől a bizonyosságtól úgy megnyugodott, hogy szó nélkül sarkon fordult s otthagyta Jánost, aki csufondáros mozdulattal úgy tett, mintha egy rejtélyes rést keresne a képen.

A levegő estére még nehezebb lett. Éva émelygett, a lábai fájtak, de nem mert szólni Jánosnak. A hallgatag ember esetlen örömkitörések közt, céltalanul csatangolt a városban, nyilt uccán átölelte s az Opera sarkán virágot vett neki. Máskor még a születésnapján se tett ilyet. Megfordult a lányok után, jó nő, mondta némelyikre ellentmondást nem türő hangon, mintha pontosan idézné a mohácsi csata évszámát. Bálint másképp mondaná.

Egyáltalán mindent másképp csinálna, nyugodott bele az asszony. Már tudta, hogy nem kerekednek a varázsló fölé. Legjobb volna, ha kinőne a föld alól, kezébe venné a sorsukat s végighordozná őket az igazi Bécsben. A képtári kaland óta szüntelenül rágondolt, találgatta, hogy ilyenkor mit csinálna a helyükben, prózai vagy énekes színésznővel vacsorázna-e s melyik vonattal menne Salzburgba? Ahogy tiszalugosi kicsi földjük nem ér semmit szegény apja nélkül, úgy nincs nélküle idegen város. Ők csak álmodnak az urával, valaki nemsokára rájuk szól s fölébrednek a kihült szombati vacsora mellett. Alkonyat óta várta ezt a fölébredést.

Vacsora után letelepedtek a sűrű lombú körúti fák alá. Fényes kávéház szögellt ki a szemközti gyalogjáróra s a kerek asztaloknál magános szépleányok ültek. Később egy magas férfi állt föl az egyik sarokasztaltól s bement az üres kávéházba. Éva észrevétlenül az urára nézett. Most se látott semmit? De János ezúttal csakugyan nem ismerhette meg Bálintot. Előreejtett fejjel, csöndesen aludt.