Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 9. szám · / · NÉVAI LÁSZLÓ:
Salzburg környékén akartak nyaralni. Éva úgy szorongott ezért az útért, hogy kabalából mindennap új betegséggel ébredt. Hol a mandulája fájt, hol a vakbele húzott. Tízéves korában boldogult apjával fölkészült a bécsi agancskiállításra, az anyja neki ajándékozta kigyóbőr kézitáskáját s a Balázs fiúk száz szál rózsával jöttek át Angyalosból, hogy elbúcsúztassák. Másnap kitört a diftériája. Ez a tizennégy éves emlék kísértette, amikor váratlanul meghőmérőzte magát, hogy a lappangó betegséget tettenérje. De hiába állított egyenként csapdát valamennyi szervének: az utazás napján mindegyik remekül működött. A nyitott ablakon át behallszott a szomszédos Károlyi-kert reggeli lármája, a madarak egymást látogatták s nem tudtak betelni vele, hogy Évát viszik világot látni. Az ajtóban még egyszer megcsókolta Jánost. Félig az utat köszönte, félig egy Jánosnál kalandosabb asszonyszöktető férfit költögetett az urában.
Győrig az ablakban álltak. A Dunában fiatal lovak fürödtek s a meztelen úsztató legények mellüket paskolva vigyorogtak a vonatra. János hirtelen hátrahúzta a fejét. Az asszony már ismerte ezt a rosszaló, meglepett mozdulatot s mintha csak a fürdő kamaszok cinkosává szegődött volna, titokban elmosolyodott. János szemérmesebb volt, mint ő.
Általában egy kicsit nehéz a természete, gondolta, mikor egyedül maradt az ablakban. (Egy dadogó méhész nagybácsija lakott Győrben, annak a házát nézte az első kanyarodóból.) János maga gyujtott tüzet, a reggelijét elsiette, estig feledkezett a hivatalban, amelyet gyülölt, rémült arccal, konok erőfeszítéssel dolgozott s látszat nélküli, kétszeres munkákat vállalt, míg kollégái Somogyban vaddisznóra vadásztak. Ha néha megkönyörült magán, annyit szánt pihenésre, hogy valamivel korábban feküdt le s az ágyban számtanpéldákat fejtett az elrongyolt iskolakönyvéből. Csak olyankor enyhült meg, ha legénykori barátja, Karolini Bálint egyik-másik szombaton betoppant vacsorára. Pedig Bálintról sok furcsát meséltek, állítólag sokáig abból élt, hogy világszerte egy korszerű alkotmánytervet árult, kiterjesztett végrehajtó hatalommal és háromszor meghosszabbítható kivételes állapottal. Mindig úton volt, amerikai megbízásból régi érméket vásárolt, hires repülőkkel barátkozott s a római Pávián uccában állítólag a hatszáz esztendős Saint Germain gróffal is találkozott.
Éva a béke kedvéért ezt a veszedelmes barátságot is vállalta s azzal vigasztalta magát, hogy utóvégre Bálint sorsa se különb. Kietlen szállodaszobákban lakik s ha az írómappa elhasznált itatósában írásnyomokra hukkan, úgy örül ennek a kicsi emberi emléknek is, mint a hajótörött a széttaposott tűzhelynek. Kertes házuk lesz, amikor Bálint még mindig régi kéziratokat keres a Baton Rouge-i múzeumnak. Mégsem nyugodott meg. Tudta, hogy az udvarias, figyelmes, komoly szélhámos a kicsi otthon kísértete maradt, a hangja János hivatali szobája felett lebegett s látatlanul betolakodott a szófukar, kedvetlen vacsorához. Ha János csak egy kicsit léhább, lustább s felelőtlenebb lett volna, kevésbbé féltette volna tőle.
De a nehéz varázs ezzel az úttal megtörik. Teleszívják magukat emlékkel s ha a sátán ősszel megint megszólal, letorkolják százszor szebb emlékkel, ha mond valamit Amsterdamról, azt felelik, hogy Bécsben szebb s ha megmukkan Rómáról, letorkolják Salzburggal. Nem lesz lakosztályuk, de nemzetközi kocsin ebédelnek s két hétig úgy tesznek, mint az angol magánzók hat hónapig.
A határon túl a pincér bejelentette az ebédet. Hirtelen huzat támadt s fölrántotta a János térdére terített térképet. Idegen táj látszott a folyosó leeresztett ablakában, a föld sötét volt, a jegenyék századosak. Nagy fehér felhők álltak az égen. Éva önkéntelen ünnepélyességgel lehúzta a sapkáját, kirakodott a táskájából s megfésülődött. Szép, vöröses haja volt, Bálint csak Angliában látott hozzá hasonlót. De alig kezdett a fésüléshez, János közbeszólt:
- Kicsi szívem, kár úgy sietni. - Bosszúsan összehajtotta a beszakadt térképet. - Bécsben félannyiért megebédelünk.
Éva ölébe ejtette a fésüs kezét s úgy nézett az urára, mintha hazugságon érték volna. Talán valami rosszat csinált, hogy János olyan elnézően mosolyog? Különben igaza van: a szegények gyüjtsék össze a külföldön váltott villamosjegyeket, keressék ki a legolcsóbb vasúti csatlakozást, egyék a legolcsóbb menűt s maradjanak a haláluk után is beosztók. Becsukta a táskáját s a sapkát tükör nélkül a fejébe húzta. Úgy adott igazat Jánosnak, mintha saját leánya ellen a meggondolt vő pártjára állna. Szégyeld magad leányom, mondta magában, már észre se veszed, hogy Bálintot utánzod, aki egy étkezőkocsiban ismerte meg pártfogóját, néhai Seipel kancellárt.