Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 8. szám · / · ILLYÉS GYULA:
alkossatok olyan államot, melyben kiki utódainak létét is biztosítva látja... ez volt az én egyetlen javaslatom a megoldásra. Oly nehéz ezt megérteni? Alig akadt, aki megértette. Nevetnem kellett volna, ha nem keserít el a csökönyös értelmetlenség, hogy mi minden váddal illettek. Volt, aki végül Wells ama mondata alapján, hogy a felvilágosult ember arról ismerszik meg, mi a véleménye a
1906 táján Buday, az egyke egyik első vizsgálója kérdőiveket küldött szét Baranya legveszélyeztetettebb falvaiba. Jegyzőket, papokat, bírákat szólított fel, írják meg, miben látják ők az egyke okát s miben látnák az ellene való legjobb orvoslást. Iveit eljuttatta falusi gazdákhoz, asszonyokhoz is, a baj kétségtelenül legjobb ismerőihez. A válaszok egyöntetűsége megdöbbentő. Egyszerűségük és éleslátásuk meglep és lebilincsel. «Falunk lakóinak száma 430, - írja az egyik - határunk területe 620 hold. Azontúl kezdődik X. fenséges úr százharmincezer holdas uralmának egyik része, melyből azonban nemcsak vételre, de még bérletre sem kapunk egy kapavágásnyit sem, amire szaporodhatnánk.» K-d községből a református pap tudatja, «hogy templomunktól északra 700 ölnyire, nyugatra pedig 300 ölnyire kezdődik a nagybirtok, melyen a falusiak még napszámos munkát sem kapnak. A megélhetési viszonyokhoz tehát a falu már így is túlzsúfolt.» Száz és száz lapon át kétségbeesett litániaként ismétlődik ugyanaz a pár mondat. «Nincs föld... Nincs élet... Mire az a sok ember?... Itt a nagybirtok...»
A pusztulás, a testi és szellemi romlás már akkor elképesztő volt. Azóta majd harminc esztendő telt el. A nép már akkor tisztában lehetett azzal, hogy felülről hiába vár segítséget. Amit a történelem folyamán minden század egy-egy alkalommal nyomatékosan tudtára adott, megkapta azt a legújabb kortól is, hogy nem tartozik sehova, hogy panaszait hasztalan jajongja, hogy kívül van minden közösségen. Megtanulta, hogy az újabb, a nemzeti, vagy akár a népi állam is csak szép szó, mely mindenki számára jelent valamit, csak az ő számára nem jelent semmit. Magára maradt és elvégezte sorsát. Ez is egy fajtája a népi öntudatnak.
Mi változott azóta? - kérdezzük. A pusztulás még nagyobb mértékben tombol s ez egyedül, minden jelentésnél és ankétnál meggyőzőbben tudatja, hogy semmisem változott. Hogy él, hogy érez most a földmívelő nép, melyről közben kiderült, hogy a magyarságnak egyetlen szilárd pillére, mert hisz sem jelentős polgárságunk, sem nemességünk, s még életerős proletárságunk sincs.
- Miért fél ön attól, hogy sovinisztának mondják? - kérdezte tőlem Szabó Sándor. - Félek tőle. Szabad látókörömet féltem. A magyarságot is, a magyarság sajátos értékeit is én csak emberi szemmel tudom és akarom nézni. Bizonyos vagyok, hogy neki is ezzel használhatok legtöbbet. De mi érték és szeretni való van egy népben, melynek legszebb, legértékesebb rétege a halált választotta?