Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 8. szám · / · ILLYÉS GYULA:
nyugtalanít bennünket, írtam már legelső cikkemben is. Azóta valahányszor csak felszólaltam, nem győztem ismételni, milyen kényes e két nemzet közötti verseny kérdése, milyen tapintattal kell csak emlegetnünk is! A verseny folyik s tudjuk, hogy ezideig a magyarság marad alul benne. De szabad ezért ellenséges szemmel tekinteni azokra, akik igénytelenségük, életrevalóságuk révén, bár nem utolsó sorban a versenytárs halálos fáradtsága folytán is, boldogulnak és terjeszkednek? Igaz, versenytársak, de nem ellenfelek és mégkevésbé ellenségek. Nem ők a baj forrásai; legfeljebb akaratlan és ártatlan élvezői. Az ellenséget nem az ő soraikban kell keresnünk. Az ellenséges erőt a magyarok pusztulásának okai közt kell keresnünk. Félresiklatja, hosszú időre, most már talán örökre elgáncsolja a magyarok érdekében induló mozgalmat, megbocsáthatatlan bűnt követ el, aki, hacsak tájékozatlanságból is, ellenük izgat.
Nem vagyok soviniszta, - írtam a legelső alkalommal. Nem soviniszta vagyok! - ismétlem most is, - ember vagyok és minden ember, minden nép szenvedése egyformán fáj. Ha családomé, nyelvtestvéreimé, a népé, amelyből kiszakadtam, melyben élnem kell, egy fokkal jobban fáj: a fájdalom még ebben az esetben sem fog elvakítani. Megvetem és semmi jót sem várok olyan törekvéstől, mely egyik nép boldogulását a másik rovására akarja kiharcolni.
Sajnos, a németek sorában felfedezhető ilyen törekvés, ezt meg kell állapítanunk. Meg volt ez a múltban is - Magyarország története az Árpádoktól Mátyásig, majd Rákóczi és Kossuth korában, vagyis amikor csak a történelmet magyarok végezték - egyetlen, meg-megszakadó és újra fölcsapó küzdelem a német befolyás ellen. Ez a törekvés ma ismét lábrakapott, nem hagyhatjuk észrevétlenül.
Én nem fogadtam mosolygással, ahogy a nemzeti biztonság fenkölt érzete kívánta volna, mikor kezembe került az első térkép, mely az egyesülendő németség országhatárait a budai hegyekig, lejjebb a Balaton nyugati partjáig rajzolta. Nem mosolyogtam azon sem, mely már Baranyát, Somogyot is bekebelezte. Figyelmesen vizsgálni kezdtem rajtuk a lakosság nemzetiségi eloszlását.
Az imént elhárítottam, hogy a statisztikusok vitájába beleszóljak. Nem kívánok vitatkozni e térképek szerkesztőivel sem, akik láthatóan nem a magyar népszámlálás adatait vették alapul. A kérdés nem a statisztika területén fog eldőlni. Nem kívánok vitába szállni Hermann
S mit szólhatok a német egyesülés felkészült teoretikusainak vezérelvéhez, mely szerint ahol német nép található, ott Németország van? A történelem menete arra irányul, hogy az egynyelvű népek az országhatárokon keresztül is egynek tudják magukat. Magunk is tisztában vagyunk azzal, hogy egy népegység határait nem az országhatárok jelzik. Az olaszok egyformán gondolkoznak, egyformán magukhoz valónak számítanak minden olaszt, akár Rómában lakik, akár San-Franciscóban. Az angolok évszázadok óta ezt gyakorolják, tán ép ebben rejlik hatalmuk titka. Minden nép ezt gyakorolja.
Védekezhetünk a mostani német veszedelem ellen, de még a rágalmak és a kihívások ellen is azzal, hogy - ártatlan egyénekre rántunk kardot? Mikor egy történelmi erő dinamikus támadását kellene kivédenünk? Midőn minden kiosztott csapás százszorosan hullhat vissza saját magunkra? Mikor nem is ott van a dolog veleje?
Nem szállhatunk le a legtisztább emberiesség, a legőszintébb türelem és jogegyenlőség magaslatáról. E magaslatról kell vizsgálnunk a következő területet, az egyke-kérdését is, amely a magyarság pusztulásának folyamatában szintén csak okozat. A vita során a legtöbb vadhajtás belőle burjánzott ki.
Ez idézett legtöbb háborúságot. Reformátusok és katolikusok, vallásos szemléletűek és felvilágosodottak, hazafiak, közgazdászok serkentek talpra s vitáztak erkölcsről, népérdekről, születésszabályozásról, mindenről, csak a magyarok pusztulásáról nem. És arról, ami e kérdésben már a kezdet kezdetén elhangzott.
Az egyke ma már kétségtelenül szorosan összefügg a családi élet és az erkölcs megromlásával, ahogy azt Fülep Lajos és Szabó Sándor somogyi plébános kifejtette. De orvoslást rá, ahogy azt Babits is, én is már az első alkalommal hangoztattam, sem törvényes üldözés, sem az egyéni élet szabadságába való beavatkozás nem hozna. Teremtsetek olyan állapotot, hogy a népnek ismét
[*]