Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 6. szám
Sorsmorzsoló, késő éjjeli órán
meglibbennek a vörös paplanok
s a világ minden álmát rámbocsátják -
rám, ki ilyenkor is ébren vagyok...
Hogy' is alhatnék, mikor minden alszik!
A virrasztással tán megváltom én
a földet, mely pöffeszkedőn tivornyáz
tavasztól s téltől elcsent fénykörén...
Ilyenkor nyil meg előttem a katlan,
melyben a bűnök vörös lángja forr;
az aljas vágyak és a fenkölt vétkek
nagy hordójában érik most a bor...
Ilyenkor feni testvérkéz a tőrét
az álom pergő köszörűkövén;
ilyenkor hagyják ott a szeretőket
a gyilkos kéjnek leperzselt füvén...
Ilyenkor vágyja úgy a nemes főpap
a förtelmek fölé az Ur kezét;
halottaiból életteljes lánggal
most válik testté a hegyibeszéd...
Ilyenkor lessz megvadult elefánttá
az ártatlan és csöndes kis szunyog;
gyilkolni is tudnának ilyen órán
az álompártás szüz-menyasszonyok...
Királybul hóhér lessz ilyenkor, éjjel,
szegénybül gazdag; költőbül pedig
egy szárny csupán, amely az ébrenlétnek
őrjítő tornyáig emelkedik...