Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 6. szám · / · DIENES VALÉRIA: AZ INTUICIÓ KÉRDÉSÉHEZ

DIENES VALÉRIA: AZ INTUICIÓ KÉRDÉSÉHEZ
Az intuíció tudományos és metafizikai használata

Mennyiben lehet ezt a szűken adagolt és közvetlenül nem befolyásolható ismerésformát tudományos vagy metafizikai kutatás eszközévé tenni?

Mondottuk, hogy kizárni az ismeretszerzésből nem lehet, mert maga a tervszerűen vezethető értelmi munka is helyenkint önként bővül intuitív tudomásulvételekkel. Ha tehát ez az ismerés hajlandó munkába állni, de nem fegyelmezhető, marad az a lehetőség, hogy figyeljük meg működését és teremtsünk számára kedvező lélektani és ismerettani feltételeket.

Minthogy az intuició érintkezés a valósággal, természetszerű előkészítése és táplálása a megvilágosítandó valóságtartományban körüljáró minél több oldalú és bőségesebb ismeretgyüjtés. Az intuitív valóságérintést tehát első sorban az eszmélet odavonatkozó empiriájának gazdagítása készíti elő. Ebben az emberi eszmélet utánozni fogja a természetet, melynek sarjadéka, s mely a cselekvő intuiciókat tényekbe merüléssel, az élő szervezetnek a világegyetem összehatásaiba dobásával neveli. Az élőknek ezt a megfontolt eszmélettől nem kísért tudását kell az emberi megismerésnek kibontania s hogy kibonthassa, ritmusát kell utánoznia. Ritmusa pedig egyféle tényekbe merülő, empirikus feszültséggel kitermelt megismerő átélés, a tett megvilágosodása, a tett izületeinek, valóság-asszimilálásának eszméleti élménnyé bontakozása.

Az élet cselekvésbe burkolt tudásszerzését az eszmélet úgy fogja utánozni, hogy kitűzött problémája körül megtartja a már felkutatott ismeretanyag átvételével a felderítő szolgálatot. Átveszi mind az empirikus, mind a teoretikus tudásanyagot. Amaz tényekben füröszti meg, emez a különböző oldalról való nézések, a különböző fogalmi vonalakon való keresztülmenések, a különbözően csoportosított és szétszedett valóságfelvételek egybevetődése árán a fogalmiságok közömbösülésére s a fogalmasítás felületi rétegeinek áttörésére vezet. Minthogy az elmondott emberi ismeretben szerkesztetlen valóság nincsen, az egész gyüjtőmunkának az intuiciót előkészítő értéke tulajdonképpen a fogalmasítás kedvéért történő különböző módosítások kompenzálódása. Ez a folyamat azért megy végbe, mert az eszmélet a valóságban fürdik és intuitív hajlama e valóságbaolvadás felé vonja, s ha e valóság elé tett mindenféle értelmű fogalomrácsozatok idegenségük és önkényességük révén előtte lehullanak, akkor előáll az egybetartozás akadálytalanságának természetes ténye, a valóságbaömlés, vagy valóságbefogadás, - azonosulás, - mely bár csak pillanatokig tartható fenn, mégis határtalanul értékesíthető ismeretanyagot nyujt a beszélő, megfontolt a az értelem kereteibe az érintkezés után újból visszahulló eszméletnek.

Az intuitív ismeret ilyetén kitenyésztése egészen elüt az értelem szokásos műveleitől, melyekben az élettelenből való összerakás önkénye kerül szembe az intuiciónak mint életterméknek kultúrájával. Ebben az értelemben az intuitív kutatásmunka nem egyéb, mint az ismerő eszmélet törekvése a nagyfeszültségű valóság-átvétel felé, az empiriának a közvetlenségig mélyített végszava, mely nem áll meg a «tény»-ben rejlő öntudatlan fogalmasítások előtt, hanem lefejt minden formát, utóléri a gyűretlen élményt és mikor szóbaöntés végett képszerűsít, fogalmasít, rendszerez, akkor tudja, hogy műszerekkel nyúlt adottságához s amit más eszméleteknek ad, az már feldolgozás terméke. Legkevesebbet módosít az élményszerűségen az anyag tulajdonságai felé táruló eszmélet. Az anyagismeret elmélyítésére készült matematikai eszközök az értelmi igények közvetlen kielégítésének termékei és ezért válik a matematika az anyagismeret egyre tökéletesedő eszközévé.

A szellemismeretben ezek a fegyverek tehetetleneknek bizonyulnak. Minden megoldáskísérlet az új problémák rajait veti fel s a matematika e valóságok előtt úgy áll, mint valami idegen országban, melynek nyelvét nem érti. A szellemismeretnek végső eszközei nem lehetnek matematikaiak, sőt logikaiak sem, és nem filozófiai rendszerekhez, hanem a próféták és a szentek átéléseihez kell érte folyamodnunk.

Milyen nevelést lehet adni az eszméletnek avégből, hogy erre az ismerésformára fogékonnyá váljék?

Az intuició iskolájához tartozik elsősorban a szótól és fogalomtól való függetlenítések gyakorlása. Egyazon élmény különböző fogalmi felépítése és ugyanazon fogalmi építménynek különböző szavakba foglalása megvilágítja az eszméletnek azt, hogy az élmény azonos marad a különböző formákba öntések alatt. Nem lehet ugyan akármilyen formát adni rá, de többfélét lehet, melyek alatt az élmény szuverén azonossága nem változik. E munkának inverziója a fogalmasítottan átvett ismeret valóságtartalmának, élményszerűségének visszakeresése.

Más gyakorlatcsoport az eszmélet beleélő képességének munkábantartása. Az átértékeléseknek módszeresen kell kezdődniök az iskolában. Az ismeretet nem szóval, hanem élménnyel kell megadni, melynek szavakká öntése az élményt átvevő eszmélet feladata. Nem minden élmény intuició s az iskolai élmény egyáltalán nem, vagy csak a legkivételesebb esetben lehet intuitív. Az iskolaélmény már a józan ész öntudatlan formálásaitól terhelt, és jórészt jelölve tartalmazza a szokott fogalmasításokon alapuló szóbaöntés tagozásait, de ezeken a jelöléseken belül megnyilatkozó gyermeki önkény már az élményformálás önállósításaival az intuitív munka felé irányítja az eszmélet fejlődésének útját az emlékezés, a fantázia, a felfogás és a tanulás munkájában. Az emberi eszmélet intuitív képességeinek táplálására fordítja módszeres törekvéseit nemcsak az iskolai, hanem a tudományos és metafizikai kutatás is. A valóság erezeteit kereső eszméletnek folytonosan éreznie kell a fogalmasítás önkényének mértékét, azt a szabadságfokot, mellyel az élmény alakításában él. A tudományos kísérletértelmezések e vonalra esnek, bár a kísérlet maga a kísérletet inspiráló fogalmiság következtében már szintén messze van az élmény eredetiségétől. A kísérletre alkalmazott elméleti látásmódok azonban az élménytől a rendszer felé vezető úton vannak és öntudatos alkalmazásuk visszamutat az adottság élménytőkéje felé. Legmélyebben intuitív lehet a metafizikai élmény, mely mindig a szellemiség valamely vonásának az eszméletbe ömlése és az arra hivatott elmékben filozófiákat termel. Az így felfogott filozófiai ismeret nem valami valóságmásolás, melyet hű lenyomatban őrizne az eszmélet és az emlékezet, hanem eleven feszültség, mely a maga önként kiömlő élményszerűségében felhalmozódik, mint a zsilipelt víz, hogy felszabaduláskor lezuhanjon. Ilyen intuitív feszültség kiáradásainak kell tekintenünk a nagy, önmagukat túlélő metafizikai közléseket, a szellemiségnek a szentek misztikus lelkein át küldött üzeneteit, melyeket szintén az eszméletnek magával hozott hajlamából folyó ránevelődése, a szellemi valóságok felé forduló várásai s az átvételnek és azonosulásnak azok a rendkívüli metafizikai talentumai termelnek, melyek egymást nem hazudtolják meg soha.

Az intuiciót előkészítő, azt tiszteletben tartó s azzal tudatosan és óvatosan élő filozófiai magatartás meddő dialektikázás helyett valóságérintéseket, tagadások helyett állításokat, cáfolatok helyett átélő bizonyságokat keres. Valami új kutatásmorált vihetne be a filozófiába, a kölcsönös jóhiszeműség morálját, egymás gondolatának rombolása helyett a közösen akart valóságkeresés önzetlen szándékát. A fogalmasítások és rendszerek nem célok, hanem kutató eszközök, melyeken át az eszmélet a várt érintkezéshez jut. A vett élmények nem formailag szembesítendők, nem fogalmi feldolgozásuk összemérése történik, hanem a fogalmiság mögött fáradságos munkával visszakeresett élmények hivatnak fel egymás javítására, színezésére, bővítésére, kiegészítésére. Ez jóindulatú, az igazságot önmagáért szerető filozofálás, melyben mindegy, hogy a megismerés kié, mert úgyis minden mindenkié s az egyre mélyülő és növő világismeretnek az egybeolvadó ismerő eszméletek talaján való felnövesztése a feladat. Szüntelenül szolgáltatja a fogalmasító értelem számára a Lét ismeretének egyre mélyebbről vett merítéseit, kiegészíti a szellem oldaláról az anyaglátó tudományt és a maga metafizikai látásával oly kutató eszközt ad a szellemi tudományok kezébe, aminőt az anyag tudományainak más síkon adott a matematika.