Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 5. szám · / · FIGYELŐ

Kardos László: JEDVIGA KISASSZONY
Szenes Piroska könyve

Új novelláskönyvének megjelenése alkalmából olvastam csak el az írónő Csillag a homlokán című regényét. A novelláskönyv és a regény, együtt, meglepetés volt számomra. Kivált a regény érzelmi s nyelvi gazdagsága, nem-prédikáló, de forrón sugárzó humanizmusa, hajlékony-erős eszközei fogtak meg nagyon. A novellák is kitűnőek, csaknem mind, s örvendetesen bizonyítják, hogy az írónőnek a pompás regényen túl is vannak hangjai és színei - s hogy a fejlődésnek, vagy legalább is a változásban nyilatkozó gazdagodásnak jó csírái élnek és bomlanak ki benne.

A Jedviga kisasszony darabjai mindenekelőtt: igazi novellák. Nem a műfaj korlátait mállasztó, szürkében pepecselő, makacs analizisek, sem a korlátokon átboruló tudákos-célzatos, komor szociogrammok, s nem is kezdetlen-végezetlen, találomra kitépett jelenettöredékek. Novellák ezek, a műfaj ősi és eleven törvényei szerint konstruált olvasmányok, épkézláb, élvezetes írások. Szenes Piroskának kitűnő érzéke van a novella-építéshez. Biztos tempóban viszi meséit egy kritikus pont felé, ahol az érzelmi-értelmi feszültség csúcsig ér és kicsattan. Csupa jó arány, célszerű méretezés, hatásos elosztás. Erőssége a bő, színes nyelv is. Szerencsével és ízléssel asszimilálja - s egyúttal tovább is gazdagítja - modern szépprózánk stíluseredményeit. Szemmel látható kedvteléssel duskál plasztikus, szép szavakban, képzelet-mozdító szólásokban, kifejező dallamú, bátor mondatokban. Rugalmas stílusa zavartalanul hat józan, naturalista részletekben és irreális szálakból szőtt, érzékenyen lebegő álomképekben egyaránt. Sorainak mindig van valami jellegzetes fénye, rejtett világítása, amely azonban sohasem édeskés, költőmázas... A novellák egyikén-másikán talán kelleténél jobban érzik a mesterségben biztos kéz külső formáló ereje, a legtöbbön azonban az élmény-értékű vízió forró jegye is ott ég.

Érdekes e novellák pointirozása. Nem a régi értelemben vett «csattanók»-ról van szó; nem a mese fordul el váratlan, éles kanyarodással, nem is valami rejtély oldódik meg hatásos hirtelenséggel. Azt mondhatni: belső pointekkel operál. Érzelmi távlatokat nyit meg minden színpadias gesztikuláció nélkül, mélységeket szakít a történet alá egy-két különös szóval, vagy furcsán-lírai kapcsolatot teremt író és műve közt, mintha műhelye ablakát csapta volna ki egy pillanatra. «A fiúk felnövekedvén, bőrkabátot szereztek és rohamosztagosok lettek forradalomban és ellenforradalomban» - olvassuk utolsó mondatát egy színesen festett, tragikus sorsokat szálazó novellájának; s az elkeményedő, elszürkülő prózában öt-hatféle jelentés is megrohan: a kor sivár kényszere, az írónő társadalomkritikája, fojtott líra, nihilizmus és kajánság... A «Szerelmi történet»-ben egy jámbor kis parasztasszony panaszolja el szimpla, buta kis históriáját egy ügyvédnének. Az ura Kanadába vándorolt, ő itthon senyved, s egyszer megbotlik egy szerelmes legényke kedvéért. «No ezt jól megcsinálta - mozdultam meg végre (az ügyvédné beszél). - Most mit fog tenni? Mit mond majd az urának?» - Akkor felkapta fejét, kedves arca egészen vad volt. - Le fogom tagadni! - kiáltotta. - Le fogom tagadni az Úristen előtt is!...» Az olvasó ijedten áll meg a szakadéknál, amely hirtelen fölásít előtte. Milyen rejtélyes mélyei vannak ennek az esendő, semmi lelkecskének! Milyen titkos ösztönök tették hirtelen «egészen vad»-dá? Miért «kiált?» Miért oly szenvedélyes egyszerre, s «tagad még az Úristen előtt is»? A novella ezekben az utolsó szavakban önmagánál többre riaszt, s termékeny zavart és izgalmat kelt.

Maga a címadó nagy novella nem tartozik Szenes Piroska legjobb írásai közé. Talán «olvasmányosabb» és parádésabb a többinél, de itt-ott csak a «merész» filmek effektusaival dolgozik, másutt kissé üresen szaval, s jeleneteinek nem mindig van látomásos hitelük.