Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 5. szám

ISMERETLEN MAGYAR KÖLTŐK III. [+] : KISS TAMÁS

Földimádó kisbirtokos családból születtem, ezerkilencszáztizenkettőben, Kisújszálláson. A Nagykúnság szívében, ahol Móricz Zsigmond élet-mustja pezsdült erős, mámorosító borrá. Középiskoláimat ugyanitt végeztem el néhány évvel ezelőtt. Most a debreceni Tisza István Tudományegyetem theológiai fakultásának vagyok a rendes hallgatója.

Életem rejtett mélyén szülővárosom és az alföldi mezők csendje alszik s még most sem szoktam meg teljesen a villamosok ideges berregését.

Jelenleg a kollégium öreg falai közt élek s ha néha kihajolok az ablakon: egy Ady-emléktábla villan a szemembe, mely a költő darabosutcai diákszobáját jelöli. S úgy érzem, hogy itt élek az Ér és az Óceán között, de én csak olyan kis esőcsepp vagyok, mely tóba esett és nem ömölhet ki az elzárt partok közül.

Ha megemlítem még azt a könyvgarmadát, melyen szomjasan és mámorosan, hívőn és hitetlenül áttornáztam magamat, azt hiszem, nagy vonásokban elmondtam az életemet.

(Debrecen)

 

[+] L. a Nyugat február 1-i és 16-i számait.

 

AZ ALVÓ TESTVÉR