Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 4. szám
A tudomány népszerűsítő irodalmában a filozófiai sajátos szerepet tölt be: a többi ágazat, matematika, természettudomány, sőt történelem, filológia, független attól, hogy művelőin kívül vannak-e, akik értik, elfogadják vagy ellenzik, míg a filozófiára nézve ez életkérdés. Hogy közömbös vagy ellenséges környezetben semmilyen tudomány se virulhat, az természetes, de ez a fajta függés az anyagi föltételek s a tudomány-politika, közművelődés stb. körébe vág; ha állam, társadalom, vagy magánosok nem állítanak laboratóriumokat, nem folyhat bennük kutató munka, de hogy ez a munka mit eredményez, a kívülállók természettudományos műveltségének foka nem befolyásolja se jó, se rossz értelemben. A filozófiában viszont nem külső, hanem immanens mozzanat az, hogy légkörre, visszhangra, szellemi áramlatra, vitára, egyszóval éltető szellemi környezetre van szüksége. Már fogalmait is a filozófia nem úgy teremti, hanem fölleli abban a filozófiaelőtti szellemi világban, melyben élünk - érvényüket fönntartja vagy elveti, körüket bővíti vagy szűkíti, jelentésüket tisztázza, s ami a fő, rendszerbe foglalja, mindez a dialektikus művelet a szellemi élet olyan ős-rétegéből kiindulva, mely maga még nem filozófia, de föltétele neki. S másrészről ezért nem közömbös ránézve önön hatása és kihatása se: amire hat, az egyben forrása is neki, s ennek áramlásával és változásával együtt jár önön változása is. Mintahogy vannak korok, amikor lehetetlen tragédiát írni, úgy vannak, amikor lehetetlen valamilyen fajta filozófiát, pl. metafizikát csinálni; s ha a filozófiában föltámad valamilyen irányzat vágya és ösztöne, nyomban igyekszik számára a megfelelő szellemi környezetet is megteremteni, mely továbbfejlődését táplálja. A babiloni csillagászat és Galilei csillagászata közt koránt sincs olyan különbség, mint koruk filozófiája közt - mert a filozófia az egész közszellemmel, gondolkozással, világnézettel változik a szakemberek munkája mellett.
A filozófia ezért mindig ápolta, sőt kereste a közzel való kapcsolatot. Művelőjének örök típusa az utcákon és tereken vitatkozó, eszméket terjesztő és kereső, fogalmakat hangosan tisztázó és végig-gondoló Sokrates: a filozófia dialektikus életének, a népszerűből tudományt formáló és viszont a tudományt népszerűsítő dialektikának eleven szimbóluma. Azóta is minden nagy filozófus igyekezett népszerűsíteni eszméit és tanait, s nehezebben hozzáférhető, esoterikus művei mellett írt a köz számára könnyebb, fölvilágosító műveket, ösztönszerűleg is érezve, hogy tanai nemcsak adnak, de kaphatnak is: éltető szellemi áramlást. A szakemberek filozófusa, Kant, nem átallotta a szakmán kívül álló laikusokkal leveleket váltani filozófiai kérdésekről s ez a körülmény mindennél jobban tanusítja a kanti filozófia izgató aktualitását és elevenségét a maga korában. (Ma ilyenfajta levelezés vagy Kierkegaard utcai vitái alig képzelhetők el.)
A mult században a filozófia is mindinkább elkülönült, szaktudomány módjára rendezkedett be, ebben azonban legalább is ugyanannyi része van a másik tényezőnek, a korszellem filozófiai érdeklődése elapadásának. Ehez képest megújulásának is kettős a föltétele: nagy filozófusok művein át szakjuk szellemének megéledése mellett maguk vagy híveik írta népszerű műveken át a közszellem filozófiai eszméletének megéledése.
Jó szolgálatot tehet nálunk ezen a téren