Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 3. szám
Lehullott a fák levele,
zúzmarás a hegy teteje.
Egy éjszaka úgy megőszült,
mintha sose lett volna zöld.
Kisüt a nap, enged a fagy,
de a tető fehér marad, -
Ott már tél van, hideg, fehér,
hóharmatos, szigoru tél.
Fagyos úton mendegélek,
találgatom: meddig élek?
Mennyi van még? Mi van hátra?
Gondolok a boldogságra.
Nézek fel a hegytetőre,
a zúzmarás, tar erdőre.
Milyen szép is! Szebb mint nyáron
Tündérmese, tündérálom...
Fagyos az út, fogas a szél, -
szenved aki igazán él.
Addig szenved amíg remél.
Boldog is lessz, majd ha nem él.