Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 3. szám · / · ISMERETELEN MAGYAR KÖLTŐK: CEGLÉDY K. ISTVÁN

ISMERETELEN MAGYAR KÖLTŐK: CEGLÉDY K. ISTVÁN
CSÖNDES MORFONDIROZÁSOK SÉTA KÖZBEN TAVASZI DÉLUTÁN

Ilyenkor megcsordul a háztető
S megmozdul a sziv, a vén, reszkető
koldustenyér az élet asztalán,
mely sokat kér és sohsem kap talán.

Talán szebb volna igy folytatni rimben
selyemsuhogásu, fényes szavakban szólni
tavaszról, életről, fiatalságról, szerelemről.
De érdes beszéd szakadozik fel bennem.
Vasárnap van s az emberek felöltik
legszebb ruháikat és legszebb érzéseiket
«jó parti»-vá és kifogástalan «urifiuvá» illatositják magukat,

s már várják őket selyemben ringó ünnepi kis nőstényeik.
akik szeretnék letenni életüket egy férfi karjába.
Majmolják Ádám és Éva örök játékát... Két ember,
akik sokszor felöltöznek egymás számára, mig egynap
levetkőzötten hevernek egymás mellett
és sokszor mondanak szép szavakat, mig egyszer
csókoló ajkaik piros kapuján
a gyülölet fekete fullánkos szó-kigyói szisszennek elő.

Azt mondják: förtelmes ez a kor, amelyben születtem.
Most érzem. Két napja alig ettem s kissé éhes vagyok.
Végig imbolygok a korzón, hol
nők bőre ragyog ki a tavaszi toalettből
és gerincembe sajdul fiatalságom.
Mégis jó volna, ha pénzem lenne, most megvásárolhatnám
azt a nőt, ki amoda himbálja testét,
mely karcsu, mint a büvös palack, amibe a kéj szelleme lehet zárva,
s két mellét, mint feszülő dárdát szurja a világba.
És elpirulok a gondolattól... Lám... lám.
Hát csak ez lenne az egész?...
Hogy én feküdjek egy nő lüktető teste mellé
és én üljek a tele asztalhoz, nem más.
Itt van a titok... ÉN... ÉN.
Én legyek gazdag, enyém legyen a nő
a hivatal, a pénz és minden... minden.
A lopás megszépül és a ringyót
szentté teszi az ha nekem adja testét.
És a döglődő, rongyos, kiéhezett
munkát imádkozó emberiség fölött
jókedvüen ütöm le a pezsgős palack nyakát.