Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 2. szám
Különben amióta az előnyomda megvolt, nem szomszédolt már anyám, azonkívül hogy jókor reggel a piacra ment, egész nap ki se mozdult a házból; az a ház, az a tornác, az az udvar volt az anyám egész világa, mert minden percbe dolga volt felkeléstől lefekvésig. Csak némelyik lángoló miniszter van a világon úgy elfoglalva mint az én anyám volt. A varrógépnél késő délután, mikor már borúlt piros lett a fal attól a bánatos napvilágtól, szokása volt hátra dülni végre a széken, kivette a varrógép fiókjából a regényt, olyankor pihent meg, olyankor olvasta fertályórácskát Ohnet Györgyöt vagy Mikszáthot vagy Tábori Róbertet. Apám hordta haza a Körből anyámnak azokat a takaros piros vászon könyveket. Én akkor csak a fedelöket olvastam még a regényeknek, a fedelökre fent az volt ráírva mindnek: Egyetemes Regénytár, az aljára meg az hogy: Singer és Wolner Kiadása Budapest. Azok a piros regények mindig krétaporosak voltak mert ott tartotta anyám a krétáját is a varrógép fiókjában, avval a krétával rajzolta meg magának a szabást, mielőtt a ruhakelmét az ollóval széjjelvagdosta volna. Mikor osztán végigolvasott egy könyvet, lemosta vizes ronggyal azt a krétás fedelet. Az lett belőle mondom, hogy anyám nekifogott az olvasásnak alkonyat tájon, egyszer csak előre bukott a feje, lecsukódott a szeme, a keze a regénnyel az ölébe esett; mióta az előnyomdával is bajolt, így olvasta már a regényt, így, mintha csak betett szemekkel merengene, merengene szívfájdalommal vagy édes álmodozással a piros regényben ragyogó piros élet felett.
• VI.
• VII.
• VIII.